„Több közöm van Tinódi Lantos Sebestyénhez, mint a popsztárokhoz” – Kovács Ákos novelláskötetének bemutatóján jártunk

A napokban mutatták be Kovács Ákos énekes, dalszerző – aki a koncertszínpadokon kívül bemutatkozott már költőként, színészként és rendezőként is – tizenhét novellából álló Ezt nem lehet megúszni című, az MCC Press gondozásában megjelent kötetét. A könyvbemutatón Juhász Anna irodalmár beszélgetett az íróval, és a kötet szerkesztőjével, a nemrég harmadszor is az év korrektorának választott Helfrich Judittal.

Ákosnak messze nem ez az első kalandozása az irodalom terén. Az énekes-dalszerző színházi munkái, Krúdy-hangoskönyve és Arany János-estje, öt verseskötete, valamint a Visszaszámlálás című ironikus, képes önéletrajzi könyve is mind arról árulkodik, amiről egyébként a dalai is: szenvedélye az irodalom. Egyébként ő ezt sosem tagadta, és az első kérdésre is ezzel felel Annának, aki nemcsak az irodalommal való kapcsolatáról érdeklődik, hanem arról is, hogy a hangosan dübörgő zenei életből hogyan, mikor és hol tud az íráshoz visszavonulni, elmélyülni, csendhez jutni. Ákos válasza, életútjának ismeretében szinte közhelyes: ahhoz, hogy az ember írni tudjon, először olvasni kell, amit ő házi könyvtárral rendelkező polgárcsaládban felnőve, a megfelelő életkorban kezébe adott megfelelő könyvekkel korán elkezdett. Így már az sem annyira meglepő, hogy korábban és sokkal jobban érdekelte az irodalom, mint a zene. „Én dalszerző, adatközlő vagyok, és soha nem éreztem magam zenésznek, viszont mindig nagyon jó zenészekkel vettem magam körül. Katarzist nem a zene, hanem mindig a kimondott és leírt szó kapcsán éreztem. Ilyen értelemben több közöm van Tinódi Lantos Sebestyénhez, mint a popsztárokhoz” – mondta. „Amit mondani akarok, az az irodalomban gyökerezik, akkor is, ha dalok révén juttatom el az emberekhez. A zene olyasmi, mint nagyanyám keserű pirulái, amiket édes ostyába csomagolva adott be nekünk. A dal az a forma, amivel el lehet jutni az emberekhez” – folytatta, majd esélyt kért a novelláskötet és maga számára az olvasóktól.

Ezután Anna Ákos olvasmányélményeire kérdezett rá, hiszen „akkor válik íróvá valaki, ha van kibe és mibe – más írókba és írásokba – kapaszkodnia”, majd felsorolta, mennyi mindenről szólnak a novellák: férfiakról, nőkről, párkapcsolatról, veszteségekről, XXI. századi létről. Ákos megerősítette: „figyelem a világot, tanulni akarok; bár tudom, mire megtanulunk élni, lejár az időnk. Megtanulni élni úgy lehet, ahogy a gyermek: utánzással.” Ezért, mint mondta, számos olvasmányélménye közül azok, amelyek legjobban megérintették, amelyek „beléje markoltak”, tetten érhetőek a novelláiban. E tekintetben két szerzőt emelt ki: John Hoyer Updike amerikai regényírót, költőt, novellistát és Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai írót. „Én Updike-tól tudtam meg, hogy létezik válás. Azelőtt tulajdonképpen a szót sem ismertem. Teljes döbbenettel olvastam tőle kamaszkoromban, hogy ezekben a kertvárosi családokban a házaspárok elválnak. (...) Van olyan Updike-írás, amit már ezerszer olvastam, kívülről fújom, magaménak érzem. Amikor bemondták a rádióban, hogy meghalt, éppen vezettem, és félre kellett állnom, annyira megérintett. Személyes ismerősömnek éreztem. (...) Aztán ott van Márquez. Őt a mágikus realizmushoz sorolják, bár ezek a sorolások nem mindig szerencsések. Márquezt olvasva felfedeztem a mágikus realizmust a saját életemben is, amely írásra inspirált.” Ennek kapcsán elmesélte, hogy Márquez Tizenkét vándor novella című könyvét számtalan kiadásban megvásárolták már a feleségével, és sok ismerősüknek adták már ajándékba; majd elárulta: egyszer felolvasta egyik saját novelláját a feleségének (véleményét kérve) úgy, mintha egy Márquez-mű lenne, és ő a szöveget hallva elhitte, hogy tényleg az.

Anna szerint a rajongás az irodalom, az emberek, a szeretet, a víz iránt is tetten érhető Ákos novelláiban. A kötet címére utalva kijelentette: amit biztosan nem lehet megúszni, az a szembenézés önmagunkkal. „Én azért olvasok, hogy a saját életemet, az embereket és a világot jobban megértsem” – magyarázta, amivel Ákos egyetértett, bevallva: ez a kötet számvetés, válaszkeresés a „mire vagyok jó” kérdésre. Ennek kapcsán megemlítette, hogy a taxis témájú novellájából – amely egy taxis monológja, s amely során a sofőr és utasa nemcsak Budapestet, hanem a magyar múltat is átutazza – a Nemzeti Filmintézet által támogatott kisfilm készül. A kisfilmet maga rendezte, épp a könyvbemutatót megelőző nap fejezték be a forgatást. Megtudtuk azt is, hogy az előkészítő egyeztetések során Beliczky Emília első rendezőasszisztens megkérdezte tőle: mit olvas a taxis? Bevallása szerint Ákost annyira zavarta, hogy erre nem tudott válaszolni, hogy három nap alatt megírta a Magunk maradtunk című levélnovellát, amelybe belefoglalta nagyszülei levelezését is, és amelybe került egy csavar, amit utólag beleírt a kisfilmbe is. „Szeret az Isten, szórakozik velem, ezért újabb és újabb feladatokat ad” – szólt kissé megilletődött hangon, majd némi öniróniával hozzátette: „klasszikus magyar túlteljesítő vagyok”, amit mosolyogva nyugtáztam: éppen úgy, ahogy a mellette ülő Juhász Anna is, hiszen, ahányszor csak láttam őt – legutóbb például a Pilinszky-sétán – megállapíthattam, hogy minden munkájára nagyon alaposan felkészül; itt is többször elhangzott, hogy jegyzeteket készített Ákos novellái mellé és annyi, de annyi kérdése lenne még, amelyeket idő hiányában már nem tud feltenni.

Arra a felvetésre, hogy a zenei múlt esetleg támadási felületet nyújthat a kötet irodalmi teljesítményként való értékeléséhez, Ákos azt válaszolta: a burokból való kilépés jó, „hálás vagyok az új élményekért, emberekért, kérdésekért”. Anna szerint a szövegek anélkül is megállják a helyüket, hogy tudnánk, ki a szerző. Ezt én is csak megerősíteni tudom, miután elolvastam a kötet első két novelláját. 

Anna következő kérdése visszautalt az elsőre: hol és mikor születtek ezek a novellák, hiszen Ákos élete mindig is nagyon sűrű volt. Közben – jött a válasz, és egy utalás Krúdyra, akiről Ákos korabeli dokumentumok alapján kiderítette, hogy hajnalban írt. Ákos bevallotta, hogy egy időben naplót is írt, majd azt is, hogy egyik novellájának címe: „Ami az útinaplóból kimaradt” – merthogy az sokszor fontosabb, mint ami a naplóban áll. „Én sem tudom, mikor éltünk, hiszen mindig utaztunk, koncerteztünk. Gyermekeim születési, és lemezeim megjelenési dátumait tudom, azokhoz igazítok minden emléket, de nagyon sok mindenről nem tudom mikor, csak azt hogy velem történt" – mondja gyanúsan fátyolos szemmel és elcsukló hangon, és én egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy ez a jóval több mint három évtizedet színpadokon töltött 53 éves közismert férfi tényleg meghatódott, vagy csak én képzelem, mert annyira profi, hogy elhiteti velem?

„Hogyan is tudunk megfogni valamit, ami elillan? Meg tudjuk-e fogni egyáltalán?” – tette fel az újabb kérdést Anna, majd hozzátette: „ez nem könnyű, de ez maga az írás”, mire Ákos megerősítette: valóban nehéz leírni mindazt, ami a fejünkben és a szívünkben képződik, mert az mindig több annál, amit aztán sikerül leírni. De írás közben új irány, új lendület jön, és el lehet jutni arra a pontra, amikor a szereplők önálló életre kelnek. „Ilyenkor csak az a dolgom, hogy utánuk rohanjak, és elkapjam őket. A felszállás előtti pillanatok a legszebbek. De ha ez nem sikerül, érdemes a szöveget félretenni, pihentetni” – mondta, majd elmesélte: volt olyan másfél oldalas írása, amihez több év után nyúlt újra, akkor húsz oldal „ömlött ki” belőle. 

Ezen a ponton hívta be Anna a nemrég harmadszor is az év korrektorának választott Helfrich Juditot, akitől megtudjuk, hogy „a lobogó lendületű alkotó első pillanattól megajándékozta a bizalmával”, és bár a szövegek nem igényeltek komoly szerkesztői beavatkozást, olykor másfél órán át vitatkoztak egy szó helyesírásán vagy egy vessző helyén. Ákos szerint a „szerkesztő szakmai és emberi bírája a szövegnek”, ezért nagyon várta Judit visszajelzését az első néhány neki elküldött novella után, mert „ha szerinte ez nem irodalom, akkor inkább hagyjuk”. Judit megnyugtatta, és a kötet előszavában le is írta, hogy „szépírói teljesítmény”.

Anna utolsó felvetésként megemlítette a humort. Ákos szerint „a humor adja a dimenzióját a többi érzésnek; ha nincs humor, behúz a mélység és elveszti dimenzióját. A csőlátásból érdemes kikapcsolni tragédiák esetén is, és nemes derűvel, humorral tekinteni a világra”. Judit megerősítette,  hogy a kötet lenyomata Ákos olvasmányélményeinek és életeseményeinek; a „világ számára nyersanyag, amit felhasznál”, és felhívta a figyelmet arra, hogy az egész kötet egyetlen történetet mond el. Ahogy az egyes novellákra jellemző, hogy nincsenek lezárva, úgy a kötet is nyitva hagyja a végső kérdést az olvasó számára: „és mi legyen velem?”; azaz nem didaktikus tanítást nyújt, csak helyzetbe hoz, hogy elgondolkozzunk, hiszen – Ákos szavaival – „azért olvasunk, hogy gondolatokat ébresszen bennünk, és hogy közösséget éljünk meg azzal, aki írta”.

Részlet a könyvből: „Megadóan tűrte, hogy a nap égesse a testét, annyit mosolygott és csókolt, hogy belefáradtak az arcizmai, mert egyetlen percre sem felejtette el, hogy néhány év vagy évtized múlva ő lesz a következő, akinek mennie kell, bár most még ő áll a kormánykeréknél, a fény vakít és ölel, és a minden irányból rátörő szépség szinte befogadhatatlan. Egyszerre nyugtalanító és biztonságot adó gondolat volt ez, mint amikor az apjával birkózott gyerekkorában, és oroszlánkölyökként kipróbálhatta az erejét. Tudta, hogy nem győzhet, végül az a két erős kar mégis őt emelte a magasba. Szembesülni az érthetetlen, meg nem szolgált kegyelemmel: ezt nem lehet megúszni senkinek, aki él.”                        

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk