#Támogasd a kultúrát

Kultúrakedvelőként mindannyian tudjuk, hogy a járvány miatt bajban van most a kultúra, hiszen az elmaradt előadások és koncertek nemcsak nekünk, nézőknek hatalmas veszteség, de súlyos bevételkiesést jelent a művészeknek és a szervezőknek is. Ezért mindannyiunk közös felelőssége, hogy életben tartsuk azt a veszélyhelyzet alatt és annak elmúltával is, hogy amikor vége a karanténnak, ne pályát elhagyó művészek, bezárt színházak és lemondott koncertek várjanak minket. Ezért az InterTicket a Magyar Kultúráért Alapítvány nagyszabású gyűjtésbe kezdett, amelybe most mi is beszállhatunk.

A #támogasdakultúrát program azokat a művészeket és alkotóközösségeket segíti, akik és amelyek ahelyett, hogy kétségbeesve elvonultak volna a veszélyhelyzet alatt, tovább dolgoznak értünk: élő közvetítéseket tartanak, felolvasásokkal színesítik az irodalom órákat, elviselhetővé teszik a bezártságot. Mindezt teljesen ingyen.

A támogatott alkotókat, csoportokat kéthetente nyílt szavazással választják ki a közönség segítségével a #támogasdakultúrát Facebook csoportban, és a befolyt összeggel segítik őket. A csoportban bárki javasolhat támogatásra érdemes kezdeményezéseket, és amennyiben a gyűjtés feltételeinek megfelel, bekerül a szavazásba.

A Férfiak Klubja Kultúrát apától sikerkezdeményezése keretében ajánljuk ezt a lehetőséget. Jó alkalom a család, az apák számára, hogy megmutassák, mennyire fontosnak tartják a kultúra ápolását és a jótékonyságot egyaránt. A Kultúrát apától programunkkal alkalmakat teremtettünk az apáknak és gyermekeiknek, hogy a velünk együttműködő kulturális intézmények egyes előadásain kedvezményes apajegyekkel vehessenek részt – ezzel a lehetőséggel nagy örömünkre szép számban éltek az apa-gyermek párosok, minőségi időt tölthettek együtt, az édesapák pedig kulturális téren is jó példát mutathattak, jó mintát adhattak át.

*

Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk