Hogyan lehet megküzdeni egy életre szóló nehézséggel? – interjúkötet Holló Andrással

Mostanában inkább nagyon vastag/hosszú és „munkás” könyvek kerültek a kezembe, amiket akár egy hónapig is olvastam, de a Holló Andrással készült interjúkötet, a Táncon innen és túl nem ilyen. Kisméretű, vékony és gyakorlatilag egyszuszra elolvastam – pedig egyáltalán nem könnyű olvasmány. Egy ember és egy házaspár élettörténete, Istenre és egymásra találása egy szörnyű, végzetes baleset következtében.

Sz. Kiss Márta előző interjúkönyvét, az ugyancsak Harmat gondozásában megjelent Reinit is nagyon szívesen, és hasonlóan egyszuszra olvastam el. Nemcsak az alany/téma-választás miatt, hanem a szerző találó kérdései miatt is. Márta majdnem ugyanazokat a kérdéseket tette fel a kerekesszékes tánctanárnak, amiket én magam is kérdeztem volna tőle. Engem például az érdekelt, hogyan tudott egy 110%-on pörgő, mozgással és emberekkel foglalkozó férfi szembenézni sorsával, az életét és pályáját látszólag kettétörő balesettel, kiszolgáltatottságával és hogyan kezdett új életet. Meg tudott-e bocsájtani annak, aki miatt kerekesszékbe került? Hogyan élte meg mindezt és hogyan tudta őt jól szeretni a baleset után a felesége, gyermekei? És fordítva: András őket? És végül hogyan lehetséges (bár ez számomra inkább költői kérdés), hogy egy ilyen tragédia nem eltávolítja őt/őket Istentől, hanem ellenkezőleg, korábban meg nem élt közelségbe/mélységekbe hozza.

A legtöbb kérdésemre választ kaptam. András (és egy fejezet erejéig Virág is) szinte mellbevágó őszinteséggel beszél baleset előtti önző, önmaga és fiatal tánctanítványai körül forgó életéről, gyarlóságairól és arról, hogy felesége mindennek ellenére kitartott mellette. Ezek után nem is kérdés, hogy a baleset után sem hagyta el, mitöbb, a tőle egyébként szokatlan határozottsággal, hatalmas belső erővel szinte rákényszerítette az önmagát áldozatként látó, depresszióval küzdő, magát elhagyni hajlamos férfit arra, hogy szedje össze magát, reggelente keljen fel és lássa el magát, és keresse meg újra baleset utáni „új” életének és házasságának értelmét. Később pedig rendszeresen otthonhagyta a két kisgyerekkel, hogy ő maga is fejlődhessen, például két évig szombatonként iskolába járt. Meggyőződésem, hogy Virág lelki ereje és erős hite segítette át Andrást és kettejüket is a mélypontokon és juttatta el oda férjét, hogy újraértelmezze korábbi életét. Persze ebben a korábbi tanítványok, barátok is szerepet játszottak, de a főszerep egyértelműen Virágé volt. Mármint az emberi főszerep; ugyanis a másik főszerep Istennek jutott, aki – András elmondása szerint – folyamatosan jeleket küldött a számára azzal kapcsolatban, hogy van és mi a szándéka vele.

András élettörténete kiváló példa – nemcsak a középkorú férfiak, hanem minden nem és korosztály, tehát a fiatalok számára is – arra, hogyan lehet megküzdeni egy életre szóló fizikai nehézséggel, egy szerető házastárs és Isten megtartó jelenlétében, és hogyan lehet újrakezdeni, régi-új értelmet találni az immár fizikailag nagyon erősen behatárolt életkörülmények között. Ugyanakkor figyelmeztetés is mindannyiunk számára, hogy a túlfeszített munka és a család eltartásának felelősségére való hivatkozás egy bizonyos ponton túl testi-lelki, egyéni és családi egyensúlyt veszélyeztető csapda.

Néhány, olvasáshoz kedvcsináló gondolat:

„Az élet egy hatalmas kaland, tele kihívással. A kalandparkban is az a lényeg, hogy végigmenjek a pályán, és mindig a közvetlenül előttem lévő akadályra koncentráljak. Az életben is ez a cél. Én legalábbis ezzel a hozzáállással élem az életemet.”

*

„A feladat, a munka, a család eltartása iránti felelősségem erősen élt bennem korábban is, alapvetően határozta meg a működésemet. Akkor tudtam igazán jelen lenni a családban, ha a munkámat elvégeztem. Isten azonban nem volt az első helyen. Azóta már megértettem, hogy akkor tudok a családban helytállni, ha Istennel és a világgal rendben vagyok, a családdal való kapcsolatom viszont erősíti a másik kettőt. Ez egy oda-vissza ható folyamat.”

*

„Tehát ha valami történik velem, akkor Isten úgy gondolja rólam, hogy én ezt ki fogom bírni, vagyis elég erős vagyok hozzá. És ez hatalmas erőt adott nekem is, hiszen ha Isten úgy véli, hogy az, ami történik, előnyömre szolgál, akkor én nagyon-nagyon klassz fickó vagyok az ő szemében. Akkor nekem is így kell magamra tekintenem, nem szabad kisebbnek látom magamat annál, mint amilyennek ő lát engem. Ez fontos alapelv számomra, mely a mai napig sokszor átsegít a nehézségeken.”

*

„Azóta úgy vélem, és többször meg is tapasztaltam, hogy az Istennel való mély kapcsolat kialakulását szükségképpen meg kell, hogy előzze egyfajta összetörettetés.”

*

„Amikor azonban visszatértem ismét abba a környezetbe, ahol addig egészségesen éltem, akkor szembesültem igazán mindazzal, amit elveszítettem. (…) Megtapasztaltam a teljes fizikai korlátozottságot, s hogy ez a kiszolgáltatottság iszonyatosan rossz állapot. Ekkor olyan mélypontra kerültem, hogy még az öngyilkosság gondolata is megfogalmazódott bennem.”

*

„Mindegyikünknek lehet rossz napja, de azt vallom, hogy mindegyikünknek a saját tetteivel kell elszámolnia egyszer a Teremtő előtt. Nem az a feladatom tehát, hogy a másik ember tetteit megítéljem.”

*

„Ó, hány családban teszik tönkre a balesetet szenvedett életét azzal, hogy nem helyesen szeretik, hanem konzerválják abban az állapotában, amelyben került – akkor is, ha az rossz! Pedig nem kellene így történnie!”

*

*

„Nagyon boldogok voltunk, hogy meg tudtam lépni. S ebben a történetben jól látszik, hogy mit jelent helyesen szeretni a másik embert, ezért nagyon hálás vagyok Virágnak. Mert erős szeretet kell ahhoz, hogy valakit tovább tudjunk segíteni egy nehéz szakaszon, és erős embernek kell látnom a másikat, hogy tudjam vezetni ezen az úton. Ha ugyanis szerencsétlennek tartom őt, akkor tudat alatt ugyan, de lenézem és konzerválom abban az állapotában.”

*

„Úgy látom, nagyon sok fiatal hasonlóan pörög, mert belemagyarázza magának, hogy mennyi munkára van szükség a megélhetéshez. Pedig ha elgondolkodna rajta, hogy a kitűzött céljához közelebb jut-e napi négy-öt órával több munkával, rájönne, hogy alig-alig, azonban a magánélete, az emberi kapcsolatai felőrlődnek egy ilyen életformában. (…) Ma már tudatosan küzdök ez ellen a hazugság ellen, mert betegséghez, munkamániához vezet. És bezár, hiszen nekem abban az időszakban az emberi kapcsolataim a fiatal tanítványaimra korlátozódtak. Virággal a tánctudásban is eltávolodtunk egymástól (…) Katasztrófa végiggondolni, hogy milyen elképesztően másként működtem akkor! És mekkora csoda, hogy Virág még mindig mellettem van.”

*

„Visszakérdezek: biztos, hogy Isten mindenkit meg akar fizikailag gyógyítani? Mindenre ebben a fizikai világban akar válaszokat adni? Mert szerintem egyáltalán nem biztos. Nagyon sok isteni ígérte van a Szentírásban, amelyet mi rövid határidővel ki akarunk követelni Istentől. Mert csak a földi létben gondolkodunk, miközben Isten az örök élet perspektívájában szemlél minket.”

*

„Nem arról van szó, hogy Isten kegyetlen lenne, és „nevelési célzattal” direkt sújtana minket valamilyen tragédiával. Nem Isten adja ezeket a nehézségeket, hanem a bűnnel megfertőzött világunkban történhetnek a mi tetteink következményeként. A mi bűneinknek a következményét szenvedik az utánunk jövő nemzedékek is, a saját felelősségünk alól nem lehet kibújni. Mi felelősségre vagyunk teremtve.”

*

„Isten ajándékának tekintem a táncot, amely a párkeresés idején érzelmileg rendkívül intenzív közeget teremt, aztán a meglévő párkapcsolatot gazdagítja, a régóta együtt élő pároknál pedig új színt visz a hétköznapokba.”

*

„Úgy érzem, a tánc is a balesetem után nyert igazi értelmet, amikor felfogtam, hogy az életem nem az enyém, s rájöttem, hogy a tánc is lehet eszköz abban, hogy az emberekhez eljussak, és az Istennel való kapcsolatukban segítsem őket. Előtte csupán saját magam miatt volt fontos, kellett az adrenalin...”

Ahogy írtam, legtöbb kérdésemre választ kaptam. Ennek ellenére, szívesen találkoznék Andrással. Nem feltétlenül azért, hogy újabb kérdéseket tegyek fel neki, hanem „csak úgy”, beszélgetni vele. Olyan embernek ismertem meg a könyv alapján, akivel jó együtt lenni, aki által, akivel beszélgetve gazdagodhatunk magunk is. Éppen ezért fogom hamarosan odaadni a könyvet a lassan 13 éves kamasz fiamnak is. Hadd lásson egy olyan példát, amit a családban közvetlenül nem tapasztalhatott meg, hadd értékelje át saját gondolatait, életének súlyos kamaszgondjait ezen új szempont szerint.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotó: 777blog.hu

harmat.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk