Hét nő szerepel benne és egy férfi… Abszurd komédia

„Hét nő szerepel benne és egy férfi. Férfi szereti nőt, nő szereti férfit. Férfi szereti nőket, nők szeretik férfit. Tehát X+Y =na, erről fogalmam sincs...”

Bemutatják Gyurkovics Tibor abszurd komédiáját, a Császármorzsát az Újszínházban. Az ízig-vérig kortárs darab egyik különlegessége, hogy annak 1994-es bemutatóján Dörner György, az előadás mostani rendezője játszotta a férfi szerepét (most Jánosi Dávid), a rendező pedig maga a szerző volt, az abszurd humor és az emberismeret közismerten kiváló képviselője. A darab másik különlegessége, hogy hét női és egyetlen férfiszerep van benne, így a társulat nőtagjainak minden generációja képviselteti magát az előadásban.

Hosszú hónapok óta ez az első fotóspróba, amire elmehettem és a második színdarab, amit végre élőben láthattam. Még mindig a „majdnem bármit megnézek, csak színházba mehessek” euforikus érzése van, illetve volt bennem, és szerencsére ezúttal sem kellett csalódnom. Az előző héten látott ugyancsak kortárs és ugyancsak vérbő humorral teli, de habkönnyű vígjáték után most egy groteszk helyzetekkel teli „súlyos” komédiát láthattam, amin utána elég sokáig gondolkodhattam. Vagy azért, mert egy-egy jelenet annyira abszurd volt, hogy egyszerűen nem tudtam hova tenni és, vagy mert volt benne néhány olyan fajsúlyos mondat, amit már elhangzása pillanatában éreztem, hogy magammal viszem. Például: „A szeretetben mindig van valami önzés. Pedig nem szabadna lennie.” vagy „Mindannyian aljasak vagyunk, ha ki akarjuk sajátítani a szeretetet.” Ezek azok a mondatok, amelyeket egyesek őszinte meggyőződésből, mások cinikusan, önfelmentő módon hangoztatnak. Nem tudom, Gyurkovics melyikbe tartozik, én mindenesetre újra megerősödtem abban, hogy hiszek az önzetlen, a másikat nem kisajátító, de kölcsönösségen alapuló szeretetben; akkor is, ha tudom, hogy ez nem mindenkinek adatik meg, ezért sokan naivitásnak tartják.

Aztán ott egy másik mondat: „Mi az igazi éhség? Talán az Isten, talán a másik ember – de nem a teste, hanem a lénye.” Ha ehhez hozzátesszük a darabban is elhangzó Antoine de Saint-Exupéry-idézetet: „Szeretni nem annyit tesz, mint egymás szemébe nézni, hanem ketten nézni, ugyanabba az irányba”, akkor őszintén tudjuk sajnálni a feleséget, akit már képtelen viszontszeretni férje. Ugyanis eszünkbe jut Böjte Csaba egyik válasza a Körkérdésben. Korábban is hallottam, de tőle értettem meg igazán és ezért maradt meg erősen bennem ez a gondolat. És azt is tudom, hogy nála (és immár nálam is) ezt a közös irányt nem a másik ember, és nem talán Isten, hanem bizonyosan Ő jelentette. A darabban viszont sajnos nem láttam ezt megerősíteni.

A feleség lelki társ utáni vágya fájdalmas teher, amit a társadalomtól és önmagától is menekülő férjétől nem kap meg, mégis ő az, aki önkritikát gyakorol: „Pótszer vagyok, anyafeledtető, talán rosszul szeretlek. A szeretetemmel megfosztalak a szabadságodtól”. Ezek (is) jogos gondolatok, de abban a helyzetben – amelyben a férfi a feleségén kívül négy másik nővel él egy lakásban és megcsalta velük a feleségét... rettentően abszurd.

Ahogy abszurd és mégis (vagy pont ezért) elgondolkodtató ennek a négy (plusz még kettő, a feleség múltjából időnként felbukkanó) nőnek a sorsa – akikkel, bármennyire is groteszkek, sokkal inkább lehet azonosulni, mint az önmagát nem találó, saját életének fizikai és lelki korlátai között vergődő férfival. Hiszen mit is akarnak ezek a szerencsétlen sorsú nők ebben az elidegenített társadalomban? És minek a hiányától bőszülnek meg, gyilkolástól sem visszariadva éppen karácsony estéjén? Azt, annak, amire minden ember, kortól és egyébként nemtől függetlenül vágyik: valakihez tartozást, valaki teljes figyelmének és szeretetének birtoklását. Egy olyan megváltást az egyedüllétből, a hétköznapi nyomorból, amelyre csak a szeretet képes.

Ismerősnek tűnik ez „a szociológiai pontosságú groteszk látlelet egy elidegenített világról”. Látni vélem a jézusi párhuzamot is, csak sajnos nem teljesen értem (és ez bizonyára az én korlátoltságom, nem a szerzőé). Így azt sem, miért állítják egyesek, hogy ebben a darabban a férfi és nő „megbonthatatlan egysége rajzolódik ki, mely a leglehetetlenebb körülmények között is képes mindent túlélni és mély érzelmeket felszabadítani”. Én (sajnos) csak a feleség mindent elfogadó, túlélő szeretetét láttam meg benne, aki ugyan végül „megnyeri” a férfit, de a kölcsönös szerelmet, s így azt a bizonyos megváltást nem.

Minden fenntartásomtól függetlenül roppantul szórakoztam a színdarab abszurd humorán, a sűrű helyzet és szövegkomikumokon, és az egyes szerepekben láthatóan örömmel lubickoló színművésznők (Nemes Wanda, Esztergályos Cecília, Szabó Zsuzsa, tordai Teri, Timkó Eszter, Koncz Andrea, Orosz Csenge) pazar alakításán.

Végül, mivel e meglehetősen bizarr történetet ennél jobban nem tudom kifejteni, helyette íme, Gyurkovics Tibor előszava a színdarabhoz – melyből egyébként a szerzőhöz illő abszurd módon kiderül, hogy nekem talán meg sem kellett volna néznem: „Megmondjam teljesen őszintén Önöknek, kedves nézőim? Semmit sem óhajtok elmondani darabom tartalmából. Vagy lehet, hogy nem is tudok? Egy bizonyos. Hét nő szerepel benne és egy férfi. Férfi szereti nőt, nő szereti férfit. Férfi szereti nőket, nők szeretik férfit. Tehát X+Y =na, erről fogalmam sincs. Ha önöknek van, örüljenek, üldögéljenek otthon a dús melegben, a vajszínű cserépkályha ódon fa illatában, és dőljenek gyöngéden egymás vállának nagyded vagy kisded párjukkal, és maradjanak otthon a boldog megoldás karácsonyfa díszes örömében. Ne gyötörjék magukat azzal, hogy megnézik a Császármorzsát, melynek elkészítési módjáról fogalmam sincs. Ha önök már meggyúrták, hazavitték és megsütötték omlóssárga Császármorzsájukat, ne kínozzák magukat ezzel a fullasztó és mérgező tésztával. Ha viszont magányosak, őrjöngők, szédülők és szédítők, elszántan boldogtalanok vagy röpkén boldogok, sarokba bújva várnak egy (sosem) eljövendőre, de reménykednek egy (valamikor) eljövendőben, ha holdfénynél szeretnék lekaparni az égről az erotikus sarlót, vagy egyenesen fölmászni hozzá égi létrán, akkor betévedhetnek darabom előadására. Kérném is. És amennyiben van megfejtésük e fenti férfi-nő számtanpélda megoldására, sürgősen értesítsenek róla, hogy újabb darabot írhassak belőle ifjabb nemzedékeink szerelmes tanulságára. Ha netán semmilyen megoldást nem tudnak ajánlani a fekvő testek matematikájára, kérem hívják fel a magasságos Urat válaszért. Isten telefonszáma a darabban van elrejtve. Au revoir, mondaná a művelt francia, ha hinne a láthatatlanban.”

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: Antal-Ferencz Ildikó

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk