Forradalom a föld alatt – megnéztük a nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor című filmet

Október 22-én este lehetőségünk volt megnézni (egy kódot kaptunk a New York-i Magyar Kulturális Központtól az ingyenes megtekintéshez) a Trezor című, 2018-ban bemutatott tévéfilmet, amelyet Bergendy Péter rendezett Köbli Norbert forgatókönyvéből. A 85 perces film pár nappal az 1956-os szabadságharc bukása után játszódik, cselekményét megtörtént események ihlették. A történelmi thrillernek talán kissé túlzással titulált, de kétségkívül izgalmas és fordulatokban gazdag filmet elsőként a Duna TV vetítette 2018. november 4-én. Különlegessége, hogy tankok, barikádok és Molotov-koktélok nélkül, mégis hitelesen mutatja be az ’56-os események zűrzavaros időszakának egyik érdekes részletét.

A történet röviden: az '56-os forradalom leverését követő napokban a belügyminisztériumban azzal szembesülnek, hogy föld alatti titkos trezorjuknak – melyben már nem aranyat, hanem bizalmas aktákat őriznek – elvesztek a kulcsai. A trezor ajtaja bombabiztos, az épületet felügyelő szovjet katonák még géppisztolysorozatokkal sem tudják kinyitni. Végül a szegedi Csillag börtönben ülő, korábban bankrablásért és általa el nem ismert emberölésért 20 évre elítélt férfit (Beck János – Anger Zsolt) bíznak meg inkognitóban a feladattal, arra alapozva, hogy neki egyszer már sikerült behatolnia oda. Az őt megbízó Honti Kálmán ávós (Scherer Péter) azt is kéri tőle, hogy miután kinyitja a trezort, hozza ki onnan titokban és tüntesse el az ő dossziéját – nem tudni miért, de nyilván nyomós okkal –, cserébe megígéri, hogy közbenjár a fogoly büntetésének néhány éves csökkentéséért. A lakatos neki is lát a testhezálló feladat elvégzésének, sikerrel is jár, de az események váratlan fordulatot vesznek (többször is): a feltáruló trezorajtó mögött ugyanis valami egészen más (is) van, mint amit az ávós, a magyar belügyminiszter (Münnich Ferenc – Bezerédi Zoltán) vagy az oroszok vártak. Vagy amire maga Beck gondolt. Ő ugyanis az elmúlt 10 évet a börtönben töltötte, és gyakorlatilag semmit nem tud a forradalomról, sem arról, hogy az általa olvasottak hogyan is működnek a valóságban. A külvilággal való kapcsolatot számára addig a meglepő, de logikus felkérésig csak a jóindulatú, foglyát megkedvelő, őt megfelelő könyvekkel ellátó börtönőr jelenti, aki értelemszerűen a kommunista rendszer kiszolgálója, s így korlátozottan hiteles. De a fogoly ezt sem tudja felmérni, s mindaddig hisz a könyvekből megismert, a saját hétköznapjai során meg nem tapasztalt kommunizmusban, amíg ki nem derül számára, hogy a rendszer az ő szeretteit sem kímélte, s amíg egy forradalmár el nem magyarázza neki, hogyan is működik a kommunista rendszer, és mi is történt október 23. és november 4. között...

A filmet eredetileg tizenéves fiainkkal együtt szerettünk volna megnézni, de egy túlságosan fárasztóra nyúlt hét és egy másnapi, egész napos cserkészkirándulás miatt végül lemondtunk róla, de így legalább nem izgultunk azon (is), hogy vajon tényleg nekik való-e. Immár tudjuk, hogy igen. Sőt, kifejezetten nekik való. A történelmi eseményeket a kamaszok szintjén is teljesen érhetően megmagyarázó, de közben a felnőttek számára sem túlságosan didaktikus párbeszédekkel tarkított, izgalmas és fordulatos eseménysort és jellegzetes, mégsem sablonos ’56-os figurákat (forradalmárok, ávósok, szovjet katonák, valós történelmi alakok) láthatunk. Vagyis a film pont eléggé izgalmas és tartalmas, de sem nem túl bonyolult, sem nem túl felszínes ahhoz, hogy mind a kamaszokat, mind a felnőtteket lekösse. Esetemben ezt leginkább a színpadi jelenetekhez hasonlító, állóképszerű helyzetek és dialógusok révén érte el, amelyekben kulcsfontosságú a színészek arcjátéka és testbeszéde. És ebben mind a két főszereplő, sőt a harmadik (maradjon titok, hogy ki ő) is, de különösen Anger Zsolt nagyon jó, hitelesen hozza a rendszert sokáig át nem látó, megtévesztett idealista kisembert, és mindezt úgy, hogy a néző nem tudja nem megszeretni. Ő igaztalanul bűnhődő bűnös; szakmai büszkeséggel teli, önérzetes betörő, ugyanakkor a rendszerben hívő hétköznapi munkásember, aki egyben családját nagyon hiányoló férj és családapa is. Már látatlanban is tudnánk azonosulni vele, nemde?

A tehetséges főszereplők mellett a film másik nagy erőssége, hogy csak néhány szereplővel és egy jól megírt forgatókönyvvel, de gyakorlatilag egyetlen helyszínnel (ami persze maga a trezor) képes bemutatni az '56-os forradalom és szabadságharc utáni zűrzavaros állapotokat, az akkori kétes figurákat és fájdalmas emberi sorsokat. A történelmi esemény és a korszak lényegét megragadva hoz helyzetbe egészen hétköznapi embereket, és nem véletlenül, hiszen éppen ők voltak az '56-os forradalom főszereplői. S bár a filmben orosz puskákon kívül nincsenek más fegyverek (és még azok sem sülnek el), és bár láthatunk más, jellegzetes ’56-os arcokat, az egész film tulajdonképpen a két főszereplő macska-egér harca, amelyben mindkettőnek van elszámolnivalója a másikkal. És míg a harc sokáig egyoldalúnak tűnik, az aránytalan kiindulóhelyzet okán, Beck Jánosnak váratlan segítsége akad az ávóssal szemben (akit természetesen nem leplezünk most le).

A lakatos figurája engem is azokra az átlagemberekre emlékeztet, akik úgy állnak ki teljes meggyőződéssel egy tökéletesnek hitt eszme vagy ideológia mellett, hogy nem látják annak gyakorlati megvalósíthatóságát, buktatóit, kettős játszmáit. Foglyai saját szó szoros vagy átvitt értelemben vett börtönüknek, amelyből nem akarnak, vagy nem tudnak kilépni, s a mások vagy maguk által felépített falak, megtévesztő színpadi díszletek mögé látni. Szerencsére vannak, akiknél ez a vakság vagy gyávaság csak átmeneti ideig tart, és némi (kéretlen, illetve váratlan) segítséggel lekerül szemükről a „hályog”, és akár az is kiderülhet, hogy bár idealista, de legalább gerinces emberekről van szó, akik végül képesek (át)látni a valóságot. Számomra ez a legfontosabb üzenete ennek a filmnek. Miközben egyáltalán nem vagyok híve felnőtt emberek kéretlen és közvetlen ideológiai nevelésének, belátom: előfordulhat, hogy szükség van rá, mert nem mindenki akar vagy képes energiát befektetni abba, hogy átlássa a dolgokat, de némi segítséggel végül mégiscsak képes lesz rá.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk