Félúton a világhír felé – Molnár Farkas félbeszakadt életműve

75 éve hunyt el a neves avantgárd építész, Molnár Farkas, aki azért nem lett világhírű, mert külföldi mesterei és kollégái unszolás ellenére nem költözött Amerikába, hanem itthon maradt és felívelő pályafutásának 1945 januárjában egy bombatalálat vetett véget. Hivatásának tekintette az építészetet, aminek igazi mestere volt.

Molnár Farkas 1897. június 21-én született Pécsett, öt testvére közül a legidősebb. Tanulmányait 1915-től a Képzőművészeti Főiskola festő szakán folytatta, majd 1917-től a József Nádor Műszaki Egyetemen tanult, ahol a Megfagyott muzsikus című lapot szerkesztette, s ahonnan baloldali nézetei miatt kizárták. 1919-ben szülővárosában kezdte a pályáját, tipográfus és művészeti író volt a Krónika című lapnál, ahol nemcsak a kubizmusról és futurizmusról jelentek meg cikkei, hanem ő készítette a lap teljes programját, s ezzel a Kassák Lajos szervezte A Tett és a Ma folyóirat és művészeti mozgalom kezdeményezéseivel rokon törekvések hagyományait teremtette meg Pécsett. 1921-ben Forbát Alfréd hívására Bécsen át Weimarba ment, és tanulmányait a Bauhaus iskolában folytatta, ahol többek között Walter Gropius tanítványa is volt, később pedig Georg Muche és Breuer Marcell mellett dolgozott. 1924-ben típus-sorházakat tervezett, amelyeknek belső berendezését is ő tervezte. Praktikus, sima felületű, csekély helyigényű, sőt változtatható nagyságú bútorait részben itthon kivitelezte. Le Corbusier hatására várostervet is készített, megtartva a derékszögű utcabeosztásokat, de nagyobb közterekkel és alacsonyabb beépítésű, emberibb léptékben, mint francia kollégája. 1924-ben a Bauhaus manifesztuma a közös munka nyomán kialakult alapelveket, a funkcionalizmust és racionalitást fektette le. 1925-ben végleg hazatért és 1928-ban a Műegyetem építész karán diplomázott. 1931-ben önálló tervezőirodát nyitott és két év alatt tizenkét (élete során összesen negyven) fővárosi lakóház és társasház épült fel; törekvései szerint az „anyagilag függetlenné vált értelmiségi középosztály számára” (például a Bimbó utca 75., Napraforgó utca 15.; Cserje utca 4., 4/a., 12., Kavics u. 8/f., Vérhalom utca 24., Lejtő utca 2/a. - ez utóbbi első díjat nyert a Milánói Triennálén 1933-ban).

Molnár Farkas 1936-44 között főként társasház-tervezéseket vállalt. 1936-os zürichi látogatása meggyőzte arról, hogy a hazai körülmények között nincsenek meg az anyagi feltételei a nagyon igényes építkezéseknek, ezért a szériagyártásos építést szorgalmazta. Lakóházaira mégis jellemző az egyéni igények figyelembevétele, az életmódnak megfelelő térkialakítás, a változtatható térkapcsolatok variálható nyílászárókkal (vagyis a mozgatható ablakok, ajtók és falak), a gazdaságos helykihasználás és a nagy alapterületű teraszok. Ilyen például a Pasaréti út 7-beli lakóház (pillérvázas vasbeton falak, alacsonyabb belmagasságú és kisebb alapterületű szobák, mint a korábbi polgári lakások, a földszinti bejárati ajtón színes üvegablakokkal és egy folyosói műalkotással); vagy a Lotz Károly u. 4/B szám alatti, kék ablakkeretes, bordásfalas, színes linóleumpadlós, nagy légterű, kevés bútorral berendezett saját villája is (amelyet 1934-ben Gropius budapesti látogatása alkalmából felkeresett). És ilyen volt a Harangvirág u. 11. számú lakóház is, melynek teraszaira szélfogót tervezett üvegből (a teraszra kiülők olvasását védendő), tetejére bordásfalat és egy merülőmedencét csodás kilátással a budai hegyre (sajnos ma ezek mindegyik siralmas állapotban van).

A Mérnöki Kamarával ellentmondásos volt a viszonya: 1930-ban a felvették, '32-ben kizárták, '36-ban visszavették; 1938-ban újra kizárják, majd egy év múlva újra visszavették és az Országépítés című folyóirat szerkesztőjévé választották. Ezekben az egzisztenciálisan zavaros időkben kezdett foglalkozni a Magyar Szentföld-templom tervezésével, amelynek alapkövét 1940-ben tették le, de az építkezést – 1945 januárjában bekövetkezett haláláig – nem fejezték be. Molnár Farkas mehetett volna többször is külföldre, huszonévesen is maradhatott volna a Bauhaus valamelyik mesterénél, mégis hazajött befejezni a Műegyetemet. Negyvenéves kora körül Gropius biztatta, települjön Amerikába, ahol Breuer Marcell rengeteg házat, köztük számtalan középületet építve látványos világkarriert futott be, de Molnár Farkas végül itthon maradt még a világháborúban is. Így is halt meg fiatalon, a saját Lotz Károly utcai villájával együtt kapott bombatámadásban, 1945 januárjában. Munkásságát Walter Gropius így értékelte: „Hivatása mesterének tartom. Túl korán, életműve kiteljesedése előtt halt meg.”

A 75 éve elhunyt avantgárd építész tiszteletére Kapovits Réka építészmérnök idén ősszel emléksétákat szervez Pasaréten, amelyet a Molnár Farkashoz fűződő saját élményei ihlettek és amely során – több más híresség lakóhelye mellett – az előbbiekben említett, három legkevésbé átépített házat is megtekinthetjük.

Beszámoló és képek: Antal-Ferencz Ildikó

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk