Dinasztiák a Fővárosi Nagycirkuszban

Középső gyermekünk kitűnő bizonyítványa mellé ajándékul kapott egy cirkuszbelépőt is, amit a lakásfelújítással is terhelt, táborokkal és nyaralással teli sűrű nyárnak köszönhetően majdnem parlagon maradt, de szerencsére időben rátaláltunk az íróasztalon elbujdosó papírlapra és kiegészítve további (tisztelet)jegyekkel a lejárat előtti napokban családilag megnéztük az aktuális, Dinasztiák című produkciót.

Ahogy már korábban is írtam, mi nagyon szeretünk cirkuszba járni. Nem úgy általában cirkuszba, vagyis nem akárhová, hanem a Fővárosi Nagycirkuszba (FNC), ahol mindig ötletes háttértörténetbe ágyazott, világszínvonalú cirkuszművészeti produkciókat látunk. Az online közvetítések után pedig különösen jó volt újra személyesen átélni a cirkuszművészet lenyűgöző csodáit. Nyilván az egyes előadásokban vannak közös elemek, de mindig sok az újdonság, és minden alkalommal elvarázsol minket az az emberfeletti(nek tűnő) teljesítmény, amit az artisták nyújtanak; és lenyűgöz az egyes produkciók ötletes rendezése is.

A Dinasztiák című, a világhírű magyar artistaművészek, az élő zene és a versenytáncosokból álló tánckar közreműködésével létrejött műsor a komoly tradíciókkal bíró magyar cirkuszművészet előtt tiszteleg. A háromhetente megújuló, különböző tematikájú műsorokban egész nyáron át különböző fellépőket láthatott a közönség. A június 4-től 22-ig tartó Születésnap alcímű műsor egy varieté elemekkel tarkított, klasszikus cirkuszi show volt; a június 25-től július 11-ig tartó Bál alcímű műsorban még nagyobb szerepet kap a cirkuszművészet mellett a zene-és táncművészet; a július 16-tól augusztus 1-ig tartó Orient expressz kerettörténete szerint vonaton utaznak az artisták, és minden egyes megálló egy artista produkció. Az augusztus 6. és 22. között volt látható a Nászút alcímű, színházi elemekkel tarkított műsor; mi ezt láttuk. Az alapötlet nem különösen extravagáns – láttunk már ennél izgalmasabb cirkuszi produkciót is; a gyerekeim most is felemlegették a víz és a tűz tematikájú korábbi előadásokat – de kedves és jópofa: egy fiatal házaspár világ körüli nászútra indul és a különböző országokat – a temperamentumos Spanyolországot, a zenés Ausztriát, az elegáns Franciaországot, az életvidám Olaszországot, az izgalmas Dél-Amerika különböző országait, például az akrobatikus Brazíliát, a hűvös Oroszországot végigjárva, és végül hazaérkezve Magyarországra („minden jó, de legjobb otthon”) – az egyes produkciók által különféle nemzetspecifikus élményekben lesz része, és velük együtt a közönségnek is, amely hosszú tapssal és hangos ovációval kísérte a legjobban tetsző számokat. A produkciók közötti rövid párbeszédek – bár kissé együgyűre sikerültek – világos üzeneteket küldenek a házasságról, párkapcsolatról, egymás tiszteletéről és szeretetéről. Az egyetlen hiányt abban éreztem, hogy az egyes műsorszámok esetén nem írták ki a kivetítőre – ahogy máskor szokták – hogy kikről is van szó. Az előadás végi össztáncnál ugyan bekiabálták, de azt alig lehetett már hallani, így az egyes előadókról az FNC honlapjáról tájékozódtunk, már a hazafele úton, mert mindenkit érdekelt, ki kicsoda.

Az egyetlen produkció, amit felismertünk, az a világhírű Richter cirkuszi dinasztiáé volt. Bár a férjem ingatta fejét az ugródeszka számnál (Richterék lovasakrobaták – érvelt és igaza is volt), de aztán ő is felismerte a dinasztia fiatal tagját, Kevint, és elhitte (majd leellenőrizte), hogy a Richterek valóban belevágtak egy új műfajba is. Az utánaolvasásból megtudtuk: Kevint már egyévesen bevitte édesapja lóháton a manézsba, első fellépésére pedig ötévesen került sor, amikor a saját pónijaival hajtott fogatból a királykisasszonynak öltözött húga, Angelina integetett a közönségnek. Később, folytatva a családi hagyományt, csatlakozott a lovasakrobata csoporthoz, majd édesanyja térdsérülése után egyik napról a másikra átvette a Magyar Lovas Posta számot, amit 2018-ban a Fővárosi Nagycirkusz közönsége is megcsodálhatott (mi is). A húsz lóval bemutatott egyedülálló produkcióval Guinness-rekord született, majd egy évvel később Kevin megdöntötte a saját rekordját. A lovas számok mellett csoportjával létrehozott egy ugródeszka számot is, amellyel Arany Elefánt-díjat nyertek az idei Gironai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Ez utóbbi nemcsak az újdonság erejével hatott a családunkra, hanem egyértelműen megnyerte a családi háziversenyt. Családi szokásunk ugyanis, hogy az előadások után mindig megbeszéljük, kinek melyik produkció tetszett a legjobban. A gyerekek ezt most már az épületből kifele sétálva elkezdték, annyira lelkesek voltak. Egyértelmű családi kedvenc lett, mind az öt szavazattal, a Richterek műsora. És nemcsak az először látott ugródeszka szám miatt, hanem a lovasakrobata számok okán is, ami a magyar zászlók lengetésével különösen megmelegítette a szívünket.

A második helyért viszont már megoszlottak a szavazatok, a fiúkat a brazil akrobata csapat nyűgözte le (elsősorban a bekötött szemű, és így még inkább lélegzetállító produkcióért), a lányokat (vagyis a lányunkat és engem) a három, különböző eszközöket (szalagos, köteles és egy csavaros eszközt) használó akrobata nők, a férjemet pedig az erőművészek (a szobrokat megtestesítő páros úgynevezett erőemelő és a kerekeket használó páros úgynevezett röhnrád száma). Ez utóbbi két produkciónak is utánaolvasva megtudtuk, hogy Füzy Anita férjével, Kranitz Krisztiánnal 2006-ban szerettek egymásba és közös erőemelő produkciót hoztak létre Silver Power néven, amivel nemzetközi fesztiválokon számos díjat nyertek el és Hortobágyi Károly-díjjal ismerték el munkásságukat. Magas színvonalú erőemelő produkciójuknak külön mondanivalót ad a nemek közötti különbség: a nyers (férfias) erő és a mozdulatok (női) finomságának keveredése formálja egyedivé előadásmódjukat. Páros szobrokat keltenek életre, miközben megjelenítik a férfi és nő közötti (dinamikus) kapcsolatot. Külön érdekesség még, hogy ők rendezték az FNC Dinasztiák című műsorsorozatát is. Németh Zsófia és Nagy Ferenc pedig a Baross Imre Artistaképző Intézetben 2008-ban végeztek röhnrád szakon. Ezután Európa, majd később a világ különböző színpadjain, cirkuszaiban léptek fel és mérettetek meg. A duó a Németországban népszerű zsánert a cirkusz világán keresztül megismerve, a sportág hagyományaitól elrugaszkodva sajátította el, így a megszokottól eltérő funkciókkal és dinamikával ruházták fel ezt a különleges eszközt. Nagy Ferencet munkásságáért 2014-ben Porond Ifjú Csillaga-díjjal tüntették ki.

Bár a Dinasztiák nyári előadás-sorozat hamarosan véget ér, nemsokára kezdődik a következő, Szinergiák című különböző tematikájú táncszínházi-cirkuszi programsorozat, ami legalább ilyen izgalmasnak ígérkezik.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk