Az élet, amit nem élhetünk... – A Ma este felnövünk bemutatóján jártunk a Centrál Színházban

A Centrál Színház nagy sikerű, Ma este megbukunk című darabját még nem láttam, de az állítólag fergeteges komédia alkotócsapatának, a legendás Mischief Company legújabb agyszüleményét, az eredeti, londoni bemutatóval megegyező magyar produkciót viszont igen. Ebben egy általános iskolai osztály öt diákjának felnőtté válását követjük végig. Kirsty Patrick Ward rendezésében az előző csapat – Ágoston Kati, Mészáros András, Rada Bálint és Schmied Zoltán – kiegészül Földes Eszterrel, Trokán Nórával és Fehér Tiborral.

Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields szerzők abszurdnak tűnő, mégis valós életszituációkat, beszélgetéseket gyűjtöttek össze, ezek ihlették a darab hol nevetséges, hol megható jeleneteit, és természetesen a legnagyobb poénokat is. „A szórakozás garantált, hiszen bármilyen jól alakítjuk a flegma kamasz vagy a kiégett felnőtt szerepét, legbelül azért örökre gyerekek maradunk” – áll a színház honlapján. Bár a mondat utolsó felével nem teljesen értek egyet, de elismerem: a szórakozás valóban garantált volt.

Hihetetlenül izgalmas a történetünket egy másik nyelven elmesélve hallani, és újragondolni a karaktereket egy teljesen új szereposztással. Kiválónak tartom a magyar színészgárdát! Ez az első alkalom, hogy más nyelven rendezek, de a humor és az érzelmek valóban univerzálisak, így az átmenet kevésbé volt ijesztő. A csodálatos Baráthy György – aki zseniálisan fordította le a darabot – a tolmácsom a próbákon, a jelenléte óriási segítség” – mondta a rendező, aki már többször dolgozott a Shakespeare’s Globe Theatre-ben is.

A Mischief Theatre Company pedig egy londoni színművészetis osztályból alakult. Egy maréknyi zseniálisan tehetséges növendék együtt maradt, és a siker nem sokáig váratott magára: első egész estés darabjuk, a Ma este megbukunk (The Play That Goes Wrong) 2014 óta hatalmas sikerrel fut a londoni Duchess Theatre-ben. A darabot azóta több mint 30 országban mutatták be, és a budapesti előadás alig egy évvel az ősbemutató után történt, így az volt a bohózat első idegen nyelvű úgynevezett replika előadása. A Ma este felnövünk című folytatással ugyanez a helyzet. Ezzel állítólag az alkotók célja egy olyan előadás volt, ami magán viseli a társulat kézjegyét (comedia dell’ arte alapú fergeteges bohózat), ugyanakkor kicsit mélyebb: kidolgozottabbak a szerepek és komolyabbak a jelenetek. Nem látva az elsőt, ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de míg az előbbi nem igazán vonzott annak színházi leírása alapján, erre a darabra kifejezetten kíváncsi voltam.

Ami leginkább tetszett e felnövekvés-történetben – amelyben a színészek ugyanazt a szerepet eljátszhatják kisgyerekként, kamaszként és harmincas felnőttként is –, az az volt, hogy minden nézői nevetés keserédes és minden szomorkodás mosolygós, mert valahogy minden pillanatban sikerült a humort és a szívhez szóló üzeneteket ügyesen keverni. Az első jelentben például, amelyben a másodikos kisdiákok elmesélik, hogy „mi történt a hétvégén”, feltárulnak Anglia különböző társadalmi rétegeinek családi hétköznapjai. Miközben könnyesre nevettem magam, engem nem kicsit szíven ütött, hogy egyetlen gyermek sem igazán boldog, egyetlen gyermekre sem figyelnek igazán a szülei. Jól esett nevetni a kicsit infantilis előadásmódon és a frappánsan humoros szövegeken, de valahol belül inkább sírtam. Ugyanúgy, ahogy kívül nevettem, belül sírtam a diákokat mindenféle kreatív elismerő oklevelekkel jutalmazó nyárspolgár igazgatón és izgága titkárnőjén is – belegondolva a gyermek(félre)nevelés és az oktatási rendszer szembetűnő visszásságaiba.

A kamaszkor legizgalmasabb része természetesen a szerelem és a barátságok, a közös bulik no meg a vizsgák, de ez utóbbiak csak azért, mert át kell menni rajta ahhoz hogy folytatni lehessen együtt a bulikat. Mindegyikből volt részünk a második felvonásban, meggyőző, kamaszos alakítással, amiből nem meglepő módon már egyre jobban lehetett következtetni a fiatalok személyiségének alakulására. És itt történik egy olyan esemény, amely három embernek gyökeresen megváltoztatja az életét – a másik kettőjét csak azért nem, mert őket semmi nem érdekli önmagukon kívül, sem az agyonkényeztetett lányt, sem az agyonfrusztrált fiút.

Az érintett három fiatal élete viszont többnyire drámai fordulatot vesz, ami a harmadik felvonásban, a tízéves osztálytalálkozón derül ki és teljesedik ki, őszinte vallomások és megbánások révén újabb drámai fordulatot okozva a szereplők életében. Bár az osztálytalálkozó is bővelkedik röhejes jelenetekben, elgondolkodtató látni, mi lesz az önmaguknak is hazudó, két felszínes, illetve a három, önmagukat és egymást komolya(bba)n vevő fiatalból. A fő különbség a kettő között: előbbiek sosem fogják beismerni hazugságaikat, és éppen ez hozza össze őket egy bizonyára rövid kalandra. Ők bizonyára sosem fognak felnőni, utóbbiak viszont végre szembenéznek hazugságaikkal és megpróbálják feldolgozni annak következményeit, vagyis végre felnőnek. Ám az, hogyan, már sajnos nem derül ki a darabból, pedig nagyon szívesen néztem volna még, és nemcsak azért, mert olyan kellemesen nosztalgikus élményt nyújtott, hanem azért is, mert valóban kíváncsi lettem volna, hogyan alakul a szereplők élete – mi a rendezői megoldás erre a nem hétköznapi, de nem is ritka szerelmi háromszögre.

Az öt diákot fergetegesen alakító színészen kívül mindenképpen meg kell említeni a két, dupla szereposztásban játszó mellékszereplőt is, mert kis szerepeikben egy picivel sem voltak kevésbé fergetegesek a főszereplőknél. Együtt heten tették minden felszínes vidámsága ellenére elgondolkodtatóvá és tartalmassá, vagyis emlékezetessé az előadást, ami egyszerre szól felnövésről és örök gyermeki létről, a barátságról és a szerelemről, hűségről és hűtlenségről, lányok, nők és fiúk, férfiak közötti különbségekről.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: Antal-Ferencz Ildikó

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk