„A sport ártalmas az egészségre és hülyít” – miért gondolta ezt Márai Sándor? A budavári Szerdai Szalon Estek egyikén jártunk

A Fő utcai Budai Polgári Közösség a korábbi Jókai Szalon helyett viszi tovább a várnegyed kulturális és közösségteremtő programjait, köztük a Szerdai Szalon Estek sorozatot. A legutóbbi alkalommal Mészáros Tibor irodalomtörténész és Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész mutatta be az érdeklődőknek Márai Sándor és a sport kapcsolatát. Az esten közreműködött Peltzer Ferenc gitárművész.

Ahogy azt az est háziasszonya, Bauer Eszter elmondta, a Budai Polgári Közösség célja a budavári polgári hagyományok ápolása és a polgári értékrend őrzése, a lokálpatriotizmus erősítése, a várnegyed épített és természeti értékeinek védelme, a helyi lakosok kulturális igényeinek kiszolgálása. A Szerdai Szalon Estek választott témái és meghívottjai révén azt a polgári értékrendet szeretnék különböző szemszögekből bemutatni, amelynek legfontosabb értéke a közösség.

Mészáros Tibor irodalomtörténész elismerte, hogy nem könnyű, de izgalmas témát és alanyt választottak, amikor az írófejedelem és a sport bonyolult kapcsolatára akartak rávilágítani. Márai Sándornak mindenről volt véleménye, bár nem értett mindenhez. Ilyen volt a sport is, hiszen 14 évesen a testgyakorlásból volt a legrosszabb jegye, s csak 40 éves kora körül jelentette ki, hogy megszerette a teniszt és az úszást; de már akkor is hozzátette, hogy míg a testének jót tesz, a lelkének nem, mert elvonja a munkájától. Ennek ellenére a témában számtalan írása született, melyek megosztották és erős reakcióra késztették olvasóit és kollégáit – idézte fel az író testgyakorláshoz fűződő ambivalens viszonyát. 

A most először látott irodalmi összeállításban az írótól megszokott szókimondó, vitára ingerlő vélemények mellett („a sport ártalmas az egészségre és hülyít”) egyaránt megjelentek öncélú rekordokat hajszoló bajnokok és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkező sportolók. A programban feltűnt a birkózás, az autóversenyzés, a futball, a kerékpározás, a golf, az úszás, a sí, a repülés, sőt az agyaggalamb-lövészet is.

A Hirtling István előadásában elhangzó, a sport említett területeire elkalandozó művek részletei nemcsak az író szarkasztikus humora és gyakran általánosító, szélsőségesen túlzó, mégis sok-sok igazságot tartalmazó szófordulatai, hanem a Jászai Mari-díjas színművész arcmimikája, kéz- és testjátéka, hangsúlyai és súlyos szünetei miatt is emlékezetesek maradtak. Az összhatást nehéz lenne leírni másként, minthogy Márai ott volt velünk a Szalonban, fizikailag is éreztük jelenlétét, és bár sok mindenben nem érthettünk vele egyet – hiszen mi, vele ellentétben szeretjük, sőt akár nagyon szeretjük a sportot és látjuk számtalan előnyét –, de kétségkívül elismerjük írói teljesítményét, sőt némely, sportot illető nézőpontjával is egyet tudtunk érteni.

Mészáros Tibor nagyon meggyőzően világított rá arra, hogy miközben általánosít és túloz, Márai konkrétan mit és miért nem szeretett a sportban: a tömeghatást, a rekordok öncélú hajhászását, a mindenáron győzni akarást, a brutalitást, az életveszélyeket, mert ezek a jellemzők szerinte embertelenné tették a sportot.

Márai a tömegember igényeit általában nem kedvelte, mert a személy(iség) és a szellem(iség) fontosságát előbbre valónak tartotta a személytelen egyénekből álló szürke tömeg könnyű becsaphatóságához képest. „Az egészséges ember kuglizik, nem ír és nem sakkozik; az egészséges embert tisztelem, de nem várok el tőle semmi különöset.”; „A sport tömeghóbort, amit az ügyes szenvedélyspekulánsok kitenyésztettek.”

Az író küzdelmet hirdetett a rekordsport ellen abból a meggyőződéséből fakadóan, hogy a sport ebben a formában csak az ember ürességét tölti ki; egy olyan civilizációs jelenség, amely egy mélyebb, vélhetően szellemi hiányt pótol. „A bajnok korjelenség. Ennek a kornak nem hőse Kolumbusz, hanem az, aki 32 óra alatt átrepül az óceán felett. Mindegy mit, elég, ha nagyon csinálod. (...) Profik ezek a bajnokok, s csak a dilettáns hajlik még az örök dolgok felé."

Márai küzdősportokkal kapcsolatos ellenérzése a háború közeli és személyes emlékeiből fakadhatott. „Miért engedik elfelejteni a háborút; miért nincs halottak napja minden héten?” – tette fel az őt kínzó kérdést, és írásaiban többször is hangsúlyozta, hogy az a sport, amelyben valaki meghal, butít. „Utálom ezeket a sportokat, amiben kitörhetik a nyakukat. (...) A halottat megsiratom, de nem látom a hősiességét. Hős a mérnök, aki megtervezte a gépet. (...) Ascari nem akart mást, mint rekordot teremteni.”

Ugyanakkor az író becsülte az értékes emberi teljesítményt; számára a szellemi kihívások értékesebbeknek minősültek, mint a fizikaiak. „Aljechin szellemi teljesítménye azért érdekes, mert uralkodni tudott a teste felett. (...) Egy ember lehetőségei végtelenek” – hívta fel a figyelmet. Nurmit, a csodafutót is megvédte, amikor egy futógéphez hasonlították és egy második helyezés miatt már temették. „Miért temetik?? (...) Miért futógép, miért nem futóhérosz?... Ez a legmagasabb elismerés, amit a publikum a XX. században adhat?” – háborgott.

Mindannyian érezzük, hogy Márai sporttal kapcsolatos véleménye egyoldalú és általánosító, így nem lehet, és nem is kell maradéktalanul egyet értenünk vele, de el kell ismernünk, hogy amit ír, elgondolkodtató – emelte ki Mészáros Tibor, és elárulta a látszólagos ellentmondás feloldásának kulcsát is: Márai a sportot is, mint mindent, kizárólag az emberség oldaláról nézte, ezért hiányolta például az erkölcsiséget, emberséget. Emiatt valóban vont le téves következtetéseket is, ugyanakkor sok mindent jól látott, és e meglátásait érdemes nekünk is megfontolnunk. Hiszen például amikor azt írja, hogy a „sport ártalmas az egészségre és hülyít”, előtte felvezeti, miért is gondolja így: „a mai elüzletiesedett és durva formája, amit nemcsak gyakorolni egészségtelen, hanem nézni is”, és osztozhatunk őszinte aggodalmán is a szellem kultúrája iránti közöny miatt – ez önmagában érthető; függetlenül attól, hogy e közöny a sportnak köszönhető-e vagy sem.

Az est végére teljesen meg tudtam érteni Márai sporttal szembeni ellenérzéseit, és bár továbbra is szeretem, gyakorlom a sportot és tisztelem a sportolókat, az író fenntartásait viszem magammal, amolyan szűrőként. Ugyanakkor szerencsésnek érzem magam, hogy – vele ellentétben – rengeteg olyan élsportolót ismerhetek, akár távolról, akár személyesen is, akik nemcsak a test, hanem a szellem bajnokai is, és akiknek erkölcsi tartásához és emberségéhez nem fér kétség. Számos ilyen férfit kérdeztem már a Körkérdés rovatban is.

„Én például – igaz, hogy már felnőtt férfi koromban – nagy kedvet kaptam az úszáshoz és teniszezéshez. Különösen a teniszt szerettem meg, mikor elmúltam negyvenéves; ez az egyetlen humanista sport; ember megy ember ellen, minden erővel, de örökké távolság marad a küzdőfelek között, nem érintik egymást. Mint ahogy Luther nem látta soha Erasmust, akivel egy életen át párbajozott. S úszni, milyen jó volt, különösen a tengerben! Sokáig úszni, a süket, tömör vízben, mintha az ember hazatérne a létezés ősi elemei közé!...”

Márai Sándor: Arról, hogy a testgyakorlás nem mindig egészséges (részlet)

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk