„Úgy kell járni a világban, ahogy a hajó megy a vízben” – interjú Bolyki Lászlóval

Bolyki Lászlóval, a Budapesti Fesztiválzenekar és az Erkel Ferenc Kamarazenekar brácsaművészével, a Bolyki Brothers a capella énekegyüttes basszistájával, zeneszerzőjével beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Nyolc éves lehettem, amikor Balázs öcsémmel azzal szórakoztattuk magunkat a zeneiskola hosszúra nyúlt tanszaki koncertjein, hogy a karzat színpad feletti részéről köpőcsővel lőttük a kinyitott zongora húrjait. Amikor szegény növendékek a darabbal bíbelődtek a színpadon, mi azt élveztük, ahogy teljesen idegen hangokat pengettünk meg, ahogy a keményre gyúrt lövedékek eltaláltak egy-egy húrt. Utólag is elnézést kérünk minden érintettől, lehet, hogy karriereket törtünk derékba.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

A szüleim válása miatt édesapámmal kevés időt tölthettem együtt. Ám nagypapámtól két nagyon fontos bölcsességet is tanultam. Az egyik, hogy Istennek nincsenek unokái. Azaz nem élhetünk meg a szüleink, elődeink hitéből, minden generációnak, minden embernek személyesen kell megtalálnia őt. A másik, hogy úgy kell járni a világban, ahogy a hajó megy a vízben: a hajó benne van a vízben, de a víz nincs benne a hajóban.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni gyermekeinek?

Ezt a mondatot: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Máté 16:26. Olyan világban élünk, amelyben elsősorban az számít, mit birtoklunk, és nem az, hogy kik vagyunk. Általában rá szoktak jönni az emberek a jézusi mondat igazságára, csak már későn. Túl nagy a csábítás, hogy gyűjtsünk, hajtsunk, teperjünk, bármi áron elérjük a kitűzött céljainkat. Aztán mikor megvan a szuper ház, csak nincs kivel megosztani, a luxusautó, csak nincs kit vinni vele, meg a csúcstelefon, csak nincs kivel beszélni rajta, akkor már késő. Jobb eleve figyelembe venni, mi mennyire fontos az életben.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Azt gondolom, hogy jó a koedukáció, de mellette – bizonyos életperiódusokban – lehetne külön is oktatni, nevelni a fiúkat és a lányokat. Ennek a természeti népeknél komoly hagyománya volt mindig is, hiszen más és más életpályamodellt képzeltek el a fiúk és a lányok számára. Mondjuk, nem tudom, ez hogy nézne ki manapság, amikor az iménti mondatomnál kevesebbért is érték már súlyos szankciók embertársaimat.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Természetesen igen. Ezen a világon a béke záloga nem a békeszeretet, hanem az erőviszonyok egyensúlya. Észak-Korea például nem azért nem bombázza Szöult, mert szereti a békét, hanem mert tudja, hogy a bomba kilövésének pillanatában rakéták százai zúdulnának Phenjanra. Az államhatalomnak nem csak joga, de kötelessége is erőszakszervezeteket fönntartani, aminek az oka ugyanez: a helyesen, törvényesen alkalmazott erőszak rendet tart a világban, hogy ne Mad Max világában éljünk. Ugyanakkor a személyes életünkben jó, ha Krisztus tanítását követjük, és erővel, de erőszak nélkül élünk. Ahogy a személyes sérelmeinkért sem önbíráskodás útján veszünk eleget, a Szentírás arra biztat minket, hogy a bosszút, a jogos büntetést hagyjuk a teremtő Istenre.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Ez így túlságosan általános megfogalmazás számomra ahhoz, hogy egyértelmű választ adhassak rá. A kérdés azt sugallja, hogy egy kritikus helyzetben vagy megőrizzük a hidegvérünket, vagy sírunk. Ha a sírás érzelmi összeomlást jelent, amelyben elveszítjük a hidegvérünket, döntésképességünket, akkor persze jobb, ha nem sírunk. Megjegyzem, ez a hölgyekre is vonatkozik. Ám létezik egy olyan sztereotípia, miszerint a férfi ne sírjon, mert az nem férfias. Ezzel messzemenőkig nem értek egyet. A prédikátor könyvében Salamon így fogalmaz: „Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.” A befojtott könnyek nem tesznek minket sem férfiasabbá, sem hidegvérűbbé. Inkább azt hangsúlyoznám, hogy krízisek időszakaiban legyen meg az ideje a könnyeknek is, és a hideg fejjel meghozott döntéseknek is. Ha jók az arányok és jó az időzítés, akkor a kettő segíteni fogja egymást.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nagyon személyesnek tartom a dolgot. A lényeg, hogy egymás tiszteletben tartásával alakítsuk ki a munkamegosztást. Ha egy férfi egy bizonyos sablon szerinti szerepet szán a feleségének, akkor azzal tárgyiasítja, személytelenné teszi a másikat, még akkor is, ha amúgy az a bizonyos szerep jó és igaz mintákon alapul. Ne a mintákba próbáljuk belegyömöszölni egymás életét, hanem egymásból kiindulva jussunk el az általunk kívánatosnak tartott mintákig.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Nagyon szeretek főzni, és persze a főzéshez való bevásárlást sem bíznám másra. Ez egy otthonról hozott minta is, mert édesapám is nagyon szeretett, és tudott is főzni. Bár a feleségem is nagyszerűen főz, ebben a szenvedélyemben ő is támogat. A legjobb, amikor egymás keze alá dolgozunk. Ha az ő receptjét csináljuk, én vagyok a kukta, ha az enyémet, akkor ő. Egyébként mosogatni is szeretek. Általában úgy mosogatok, hogy közben hallgatok valamit, úgyhogy két legyet ütök egycsapásra. A házimunkáról jut eszembe, hogy egyszer megkérdezték Margaret Thatcher férjét, hogy ki hordja otthon a nadrágot, mire ő így válaszolt: „Otthon én hordom a nadrágot, és én is vasalom.” Ha a nadrágokat nem is, de az ingjeimet igyekszem én vasalni.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Mivel zenész vagyok, és már több mint egy éve alig van munkám, ez a kérdés nem aktuális. Amúgy normál esetben sem érzem azt, hogy túl sokat dolgozom. Inkább sokféle dolgot csinálok, és ez nem lefáraszt, hanem vitalizál. Természetesen vannak időszakok, amikor kilóg a belem, túlhajtom magam, de ez nem egy általános jelenség, probléma, időnként pedig belefér.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

A házasság a mindennapi életünkben az az intézmény, amelyben a szeretet legradikálisabb formáját élhetjük meg. Talán egyetlen szó sincs, amellyel annyira visszaéltünk volna, mint a szeretet. Rengeteg naiv, torz, hamis és hazug elképzelésünk van a szeretetről. Van egy mondás: „A szerelem vakká tesz, de a házasság jó szemorvos”. Van ebben a vicces népi bölcsességben egy nagyon fontos igazság: a házasságban, igazi szeretetkapcsolatban előbb vagy utóbb választanunk kell, hogy a saját elvárásainkhoz és kivetítéseinkhez ragaszkodunk, vagy a másik emberhez. Amikor az utóbbit választjuk, akkor kezdünk el igazán szeretni. Magasabb dimenzióban pedig a házasság egy spirituális valóság, melyben Krisztus és az egyház kapcsolatát ábrázoljuk ki. A férfi, mint családfő vezet, ám ez nem uralkodást vagy pöffeszkedést jelent. Krisztus példát adott, hogy mit jelent szeretve vezetni: aki igazán szeret, az szolgál, és ha kell, az életét adja a reábízottakért. Ha egy férfi így vezet, nem nehéz egy nőnek követni őt.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Fogalmam sincs, nem szoktam ilyeneken gondolkodni. Nyilván szívesen kijavítanám azokat a dolgaimat, amikor hülyén viselkedtem vagy ostoba döntéseket hoztam, de valójában azok által is lettem pont azzá, aki ma vagyok. Úgyhogy inkább mindent így hagynék, mert nem szeretnék más lenni, jó ez így, ahogy van.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Hősökre mindig szükség van. Hősök nélkül lehetetlen fejlődni. Először is nagyon fontos megismerni és megismertetni a hős archetípusait, a népmesék, mítoszok vagy a Szentírás hőseit. Aztán nagyon fontos lenne megtalálni a mai világ hőseit. Ugyanakkor óriási problémának tartom, hogy a mai korszak hősei a celebek. A celebritás ugyanis a teljesítmény nélküliség szimbóluma, akik abból élnek, hogy sokat vannak jelen a médiában. Létüket nem a minőség, hanem a mennyiség legitimálja. Ezt borzasztó káros folyamatnak látom. Ennek a hősválságnak lehet az egyik tünete, hogy a valóságos hősök helyett ma a Marvel-univerzum karikaturisztikus, félisten típusú hősei a legnépszerűbbek. Összetett probléma ez, de a legfontosabb mégis az lenne, ha a gyermekek legnagyobb hősei a szülei lennének. Szerencsés a gyermek, akinek ez megadatik, legalább egy ideig.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Rengeteg álmom teljesült már. Sőt, azt hiszem, sokkal többet kaptam az élettől, mint amiről álmodtam. Ezek közül a legfontosabb, hogy szerető családom van, melyben békességben, hitben és szeretetben élhetünk, ami nem azt jelenti, hogy mindig fenékig tejfel az élet, vagy hogy soha nincs semmi problémánk, hanem hogy ismerjük egymást, és minden körülmények közt visszatalálunk a másikhoz. A másik nagy dolog, ami messze meghaladja az álmaimat: úgy alakult, hogy azok a sebek, törések, traumák, amelyek életem során értek, nem keserű, bezárkózó emberré tettek, hanem lehetőséget adtak arra, hogy miután őszintén szembenéztem velük, másokat segítsek, bátorítsak, támogassak általuk.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Egyértelműen Johann Sebastian Bach lenne az. Szívesen beszélgetnék vele az életről, a zenéről és a teológiáról, meg persze szívesen zenélnék is vele jó nagyokat.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

A szent fogalma sajnos nagyon sokat torzult, már ami a szó eredeti, bibliai jelentését illeti. Eredetileg azt jelenti: „Isten számára elkülönített.” Mi viszont legtöbbször valamiféle vallásos élharcost értünk alatta, aki folyamatosan képes a kegyesség csúcsteljesítményét nyújtani. A szent a köztudatban a „két lábon járó vasárnap”, a „Tiszta udvar, rendes ház” erkölcsi megtestesítője. A Biblia szentjei viszont nem ilyenek. Hús-vér emberek, akik ugyanolyan kétségbeejtő módon képesek csetleni-botlani, mint mi. Viszont igaz rájuk, hogy Isten számára elkülönített emberek. A szentség tehát elsősorban tulajdonjogi kérdés, nem pedig kegyességre vonatkozó minőségjelző. Ha a szentség abból fakad, hogy egy ember átadja az életét Krisztusnak, és elmondja, „Élek, de már többé nem én, hanem bennem Krisztus”, akkor az valóságos szentség lesz. De ha valaki azon erőlködik, hogy megfeleljen valamiféle isteni mércének, vagy hogy kegyessége által valamiféle karriert fusson be Isten országában, akkor abból csak izzadságszagú erőlködés lesz.

NÉVJEGY – a Budapesti Fesztiválzenekar és az Erkel Ferenc Kamarazenekar brácsaművésze, a Bolyki Brothers a capella énekegyüttes basszistája, zeneszerzője.

  • Budapesten született 1973-ban.
  • A cappella együttesként először húsz éve léptek színpadra egy németországi fesztiválon. Az akkoriban a Zeneakadémián és a Bartók Konzervatóriumban hangszeres tanulmányaikat végző testvérek az éneklést amolyan tréfás zenei kirándulásnak tartották. A német szervezők viszont egyáltalán nem: a következő években mintegy száz koncertet adtak Németország-szerte. Eközben Magyarországon is egyre népszerűbbek lettek, teltházas koncerteket adtak többek közt a Millenáris Teátrumban, a Zeneakadémián, a Kongresszusi Központban, a Művészetek Palotájában és a Budapest Sportarénában.
  • Szívesen látott vendégei televíziós show-műsoroknak, dzsesszfesztiváloknak és stadionokban rendezett könnyűzenei koncerteknek, hatalmas sikerrel lépnek föl egyházzenei rendezvényeken éppúgy, mint a Bartók Rádió élő műsoraiban, vagy olyan rangos zenei eseményeken, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál és a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál.
  • A Bolyki Brothers nemzetközi szinten is ismert. Rendszeresen felléptek Európa legkiemelkedőbb dzsessz-, a cappella és gospel rendezvényein. Az igazi áttörést a 2005-ös grazi Vokal Total Nemzetközi A Cappella Verseny hozta számukra, ahol a Bolyki Brothers a verseny történetének legeredményesebb együttese lett.
  • Felléptek Európa legfontosabb dzsessz- és a cappella fesztiváljain (Bécs, Graz, Milánó, Amszterdam, Belgrád, Ljubljana, München), énekeltek a több száz éves párizsi Saint-Sulpice katedrális patinás falai közt, és két alkalommal vett részt a ProChrist-en, Európa legnagyobb evangelizációs rendezvényén (2005 München, 2009 Chemnitz).
  • 2007-ben egy hónapos amerikai turnén vettek részt, ahol 25 koncertet adtak különböző gospel szentélyekben Philadelphiától Orlandoig, de felléptek az amerikai show biznisz egyik fellegvárában, Disneyland-ben is. 2008 nyarán meghívást kaptak Kínába, ahol többek közt a telt házas Shanghai Concert Hall közönségét kápráztatták el műsorukkal.
  • Olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint a világhírű gitárművész Al Di Meola, vagy a Holmes Brothers, akik több alkalommal voltak az év blues együttese az USA-ban. Amerika legnagyobb gospelkiadója (Daywind Records) felkérésére részt vettek a legendás Ira Stanphill emlékalbumának elkészítésében is. Olyan művészekkel szerepeltek együtt, mint a The Cathedral Singers és az azóta elhunyt Johnny Cash.
  • Legfontosabb díjak: a grazi Vokal Total acapella világverseny első (jazz) és második (gospel) és közönség díjasa (2005), Junior Prima díj nyertes (2009).
  • Három kötet szerzője: Milyen zenét szeret Isten? (2006), Kegyelem és kalmárszellem (2013), Pedig mi azt hittük/Valláskárosultak evangéliuma (2017).
  • Nős, négy gyermeke és egy unokája van.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotók: Nyírő Simon

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk