Szeress tiszta szívvel, légy egyenes, soha ne add fel az álmaid! – interjú Csender Leventével

Csender Levente József Attila-díjas íróval, pedagógussal beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Gyerekkoromban sok butaságot csináltam, amit akkor nagyon menőnek gondoltam, de ha ma visszanézek, egyáltalán nem vagyok rá büszke. Korán értem, hirtelen lázadtam, de ez szerencsére hamar véget is ért.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Édesapám nagyon életvidám ember volt, tele volt történetekkel, viccekkel, nagy társasági életet élt, de sajnos nagyon korán itt hagyott minket.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Szeressenek tiszta szívvel, legyenek egyenesek, soha ne adják fel az álmaikat, ha elesnek, álljanak fel, nincs az a kilátástalannak tűnő helyzet, amiből nem lehet jól kijönni; ne féljenek a változástól, merjék vállalni magukat, ne akarjanak a környezetüknek megfelelni, merjenek nagyot álmodni és megvalósítani az álmaikat. Amibe belekezdtek, vigyék végig, ne torpanjanak meg, ne bizonytalanodjanak el. Legyenek kreatívak, dolgozzanak másokért is. Vállaljanak felelősséget: legyen az igen igen, a nem nem. Higgyenek Istenben, merjék magukat rábízni, merjenek kérni tőle.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Nincs erre recept. Van, akinek jó, van, akinek nem jó. Én fiú középiskolába jártam, nagyon nem szerettem. Jó, ha fiúk-lányok együtt nőnek fel, együtt fejlődnek, látják egymást minden életszakaszban. Persze, az is tud jó lenni, ha bizonyos életszakaszban a gyerek tud a tanulásra koncentrálni, odafigyelnek a lelki fejlődésére, és kap egy olyan értékrendet, amiből aztán tud építkezni egész életében. Ezt a döntést a szülőnek a gyerekkel közösen kell meghozniuk. Az a lényeg, hogy a gyerek jól érezze magát az adott közegben és tudjon egészségesen fejlődni.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Az ember sokszor feljogosítja magát az erőszakra, de én még egyetlen olyan helyzetet se láttam életemben, amelyben az erőszak megoldáshoz vezetett volna. Voltam mindenféle helyzetben: adtam is és kaptam is, de egyik után sem éreztem jól magam. Volt pár év az életemben, amikor dzsúdzsucuztam, akkor a tatamin helye volt az adok-kapoknak egyértelmű szabályok között. A küzdősportokat ajánlanám a srácoknak, meg a harcos kedvű lányoknak is.

Ajánló: A hátrányokat nem kell öröknek tekinteni, azokat meg lehet és meg kell haladni – interjú Csinta Samuval

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Miért ne sírhatna? Volt olyan időszak az életemben, amikor nem tudtam sírni. Szörnyű volt. Nagy megkönnyebbülésként éltem meg, amikor hosszú évek után végig csordult a könny az arcomon. Ennek a fontosságára akkor döbbentem rá, amikor egy ismerősömmel éjszakába nyúlóan beszélgettem, aztán eljutottunk oda, hogy ő nagyon szeretne sírni. Elkezdtünk beszélgetni az okokról, a bajairól, aztán hajnalra eljutottunk oda, hogy ez a negyvenes éveiben járó férfi a vállamra borulva zokogott. Nagy megkönnyebbülés volt mindkettőnknek. Neki azért, mert végre kijött, nekem azért, mert pár órányi beszélgetéssel segíthettem. Az élet nem ilyen egyszerű, hogy nő vagyok, sírok, férfi vagyok, nem sírok. Megvan az életben a helye a sírásnak és a felszabadult röhögésnek is. Egyiket se szabad elfojtani, azért, mert a társadalom épp ezt vagy azt várja tőlünk. A fájdalom, a szomorúság a legőszintébb érzés, a sírás csak levezetés, a gőz kiengedése, ha nem engedjük ki, visszanyeljük, előbb-utóbb valahol, akár más formában is, de utat keres magának.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

A társadalom nagy nyomás alatt tartja a férfiakat és a nőket is. A férfi csináljon karriert, teremtsen otthont, dolgozzon látástól-vakulásig, keresse meg a pénzt, de közben legyen jó családfő, minta apa, legyen sokat otthon a családjával, ne legyen fáradt, vigye a gyereket edzésre, legyen macsó, kívánatos, az ágyban oroszlán, de csak a feleségének, segítsen be a házimunkába, vegye fel a kertésznadrágot, nyírja le a füvet, mossa le az autót, vigye ki a kutyát, hétvégére szervezzen vidám családi biciklis túrákat az Alpokba. Ugyanez igaz a nőkre is. A mai társadalmi modell kétkeresős. A nő is csináljon karriert, legyen jó anya, feleség, tiptop szerető – de csak a saját férjéé –, vigye iskolába és hozza el a gyerekeket, legyen jó háziasszony szexi köténykében, nagyszülő pótlék, mert az atomizált családban ők már ritkán jelennek meg, és még hosszan sorolhatnám. Ezen a ponton nagyon sok házasság csúszik el, mert ennyi szerepnek egyik fél se tud megfelelni. Nincs időnk egymásra, nincs időnk megbeszélni a problémáinkat, aztán jön a másik hibáztatása, drámai csendek, feszültség, elhidegülés, és onnan már nagyon nehéz visszahozni. Előbb-utóbb felbukkan valamelyik fél életében a vélt megoldás, és akkor kitör a háború, amiben senki nem lesz nyertes. Különösen az ide-oda hurcibált gyerekek szívják meg.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Persze, mindent. Amikor elkezdtem tanítani, már sok éve laktam albérletben, kollégiumban, szerettem volna egy saját helyet, ahová legalább lepakolom a cuccaim. Saját házról álmodtam, bementem a bankba, és mondtam, hogy hitelt szeretnék felvenni, megkérdezték, hogy mennyit keresek, mondtam, hogy mennyi a pedagógusfizetésem, és szembe röhögtek. Semennyi hitelt nem adtak. Akkor megfogadtam, hogy hitel nélkül is építek házat. Egyik barátom megtervezte, aztán bontott téglából, bontott cserépből kalákában, sok baráti segítséggel megépítettük. Nagyon örülök, hogy van egy házunk, nem albiban tengődünk. Itthonról dolgozom, nem bírom a kuplerájt, tehát muszáj rendet raknom. Semmi „krúdygyulás” nincs egy mosogatásban, vagy „móriczi” mélység egy felmosásban, na, jó, a teregetésben van egy kis József Attila, de ma már minden gépesített, nem olyan nagy ügy.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Dolgoznék többet is, de akkor nem tudnék ennyit a gyerekeimmel lenni. Inkább a munkából veszek vissza, mert a gyerekeimnek most van szükségük rám. Amit meg kell írnom, így is meg tudom írni, de ha ezeket az éveket elveszem a gyerekeimtől, később nem tudom bepótolni. Nem panaszkodhatok rájuk. Inspirálnak. Nélkülük nem írtam volna mesét. Az első mesekönyvünk, A különleges Meditittimó kalandjai a múlt év elején jelent meg, megért három kiadást, és folyamatban a koreai, lengyel és román fordítása. Ezt nekik köszönhetem. A nagy inspirátor az autizmussal élő fiam, aki egy másik világban él, és minden napra ad gondolkodni valót, de a lányom is igyekszik, nem olyan régen kért meg, hogy írjak neki karácsonyi mesét. Hát tud az apa a lányának ellenállni?

A nyáron másfél hónapot Déván voltam Csaba testvérnél, dolgoztunk a Füveskönyvén. Minden nap beszéltem a gyerekeimmel, de úgy is nagyon hiányoztak. Mire hazajöttem, nőttek egy-egy fél fejnyit.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

A Jóisten játékos kedvében összerak két embert, hogy na, akkor kezdjetek valamit egymással. Szabad akaratotok van, fel tudjátok építeni a saját életetekben a mennyországot, de pokollá is tudjátok változtatni a közös életeteket. Rajtatok múlik. Én itt vagyok, ha kellek. Két ember kimondja az igent, és akkor elkezdődik a munka. Csiszoljuk, gyaluljuk, gyűrjük egymást és magunkat. Megjárjuk a mennyországot és a poklot is. Minden nap dolgozni kell a házasságon, magától nem megy. Mint magos Déva vára: amit este raknak leomlik reggelre, amit reggel raknak leomlik estére. A világ változása nem áll meg azzal, hogy két ember összeházasodik. Egyenként és együtt is folyamatos változásban vagyunk. Az a baj, hogy nagyon sokszor nem együtt változunk. Elengedjük egymás kezét, megyünk a saját utunkon, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy nincs ott a másik.

A házasság a legnagyobb kihívás az életben. Se átugrani, se megkerülni nem lehet. Végig kell menni rajta. Lehet egy ideig pozőrködni, de aztán mindenkinek meglátszik a valódi arca. Minden nap vizsgázunk, anélkül, hogy észrevennénk. Sokszor nagyon jelentéktelen dolgok lesznek nagyon jelentősek, és jelentősnek vélt dolgok válnak teljesen jelentéktelenné. A házasság megtanít tűrni, megtanít megbocsátani, megtanít arra, hogy az ember tökéletlen, hogy bűnbe esik, aztán bocsánatot kér, újra elesik, újra felkel. Néha azt hiszi az ember, hogy csak ő küzd mindenféle problémákkal, de ha beszélget erről másokkal, kiderül, hogy a másik is épp ezzel vagy valami hasonlóval küzd. Mindannyian ugyanabból a porból vagyunk, ugyanazon az úton megyünk. Ne higgyük el, hogy bezzeg a másiknak milyen könnyű, nekem meg milyen nehéz. Nekem a saját puttonyomat kell cipelnem, nem a másikét. Azt vigye ő. Ma az enyém tűnik nehezebbnek, holnap meg ő roskadozik a sajátja alatt. Nekem az enyémet kell vinnem, és tudnom azt, hogy a Jóisten nem rak a hátamra nehezebb hátizsákot, mint amekkorát elbírok. Ha azt hiszem, hogy én ezt nem bírom el, akkor nem számolok azzal, hogy mennyit tudok útközben erősödni.

Ha kiépül a bizalom a férfi és a nő között, ha át merem engedni magam a másiknak, meg tudok nyílni, és tényleg rá merem bízni magam a másikra, akkor a házasság csodákra képes. Ha nem, ha begubózok, és azt várom, hogy a másik tegyen engem boldoggá, akkor a csoda elmarad. Sokszor a korábban szerzett sebeim, a félelmeim a csalódásaim miatt falakat építek magam köré, és várom, hogy valaki kipiszkáljon onnan. Mernünk kell nyitni, odaadni magunkat, és bízni abban, hogy a Jóisten jókedvében azért terelgetett minket egymás mellé, hogy együtt többek legyünk, mint külön-külön.

Olvasd el ezt is: „Ha látok egy fickót, aki kipöcköli a csikket az autója ablakán, legszívesebben levágnám a karját” – interjú dr. Zacher Gáborral
 Kattints ide: Körkérdés rovat! Nézd meg, kikkel készítettünk interjút, ajánljuk, hogy olvasd el, és ha tetszett, kérjük, oszd meg másokkal is!

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Az ember eljátszik a gondolattal, hogy mennyi minden lehetett volna másképp, de teljesen fölösleges ezen lamentálni. Minden úgy volt jó, ahogy történt. Én ma azért vagyok az, aki, mert annyi minden megtörtént velem. Ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg nem lennék író. A Jóisten oda teremtett engem, ahová jónak látta, s azt az utat jelölte ki, amin megyek, és azokkal az akadályokkal kell megküzdenem, amivel küzdök. Ágálhatok ellene, megpróbálhatom elsunnyogni, de úgyse fog menni. Felveszem a bokszkesztyűt és hadd szóljon!

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Minden kornak szüksége van hősökre. Ma hiteles emberekre van szükségünk, mert abból van egyre kevesebb. Olyan hiteles hősökre, akik tudnak valami jövőképet mutatni, akikből némi optimizmus sugárzik, akik nem azt hirdetik, hogy itt a világvége, hanem azon dolgoznak, hogy ez az apátiába süllyedt emberiség valami jövőképet lásson maga előtt.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Sokkal több minden teljesült már az eddigi életemben, mint amiről gyerekkoromban egyáltalán álmodhattam. Eljutottam nagyon sok helyre a világban, amiről a Ceauşescu-diktatúra szűrt levegőjében felnőve nem is tudtam, hogy létezik. Megismerkedtem csodálatos emberekkel, szabadon tanulhattam és tanulhatok, csodálatos gyerekeim vannak, tele vagyok tervekkel, és remélhetőleg előttem a fél életem. „Kívánhat-e ember többet?”

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Jézus Krisztushoz lenne pár kérdésem.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

Szent számomra az az ember, akinek olyan vállalásai vannak, amire az átlag halandó képes ugyan, de félelemből, önzésből vagy gyávaságból nem vállalkozik. A szent lehajol és felemeli az elesetteket, oda megy, ahonnan mindenki menekül, példát mutat, hogy így is lehet. A szentnek sokan szeretnének a nyomába szegődni. A szent fogja Isten kezét és nem engedi el, kapcsolatuk állandó és élő. A szent példa előttünk, anélkül, hogy példa akarna lenni. A szentnek a szavai és a cselekedetei összhangban vannak. A szent egyrészt nyitott és befogadó, másrészt konokul megy az Isten által számára kijelölt úton. A szent az erejét fentről kapja, így az emberi gáncsoskodás nem fog rajta. A szent tudata tiszta, küldetése világos. A szent a jelenben él, élete válasz a jelen kihívásaira. A szent egyik szeme az égre néz, a másik a földre. A szent az embert földi szemmel nézi, de az égivel méri.

NÉVJEGY – József Attila-díjas író, pedagógus.

  • Székelyudvarhelyen született 1977-ben.
  • Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte, 2005-ben diplomázott kommunikáció, illetve magyar nyelv és irodalom szakon.
  • Már középiskolás korában is kapott diákíróként díjat a sárvári írótáborban – nyertes novelláját a Magyar Napló közölte. Majoros Sándor, aki a prózarovat vezetője volt, számos írását megjelentette, majd mikor összegyűlt egy kötetre való, a lap felajánlotta, hogy kiadják. Ettől kezdve ennél a kiadónál jelennek meg művei. Novellákat ír, számos magyarországi és határon túli folyóiratban publikál. Novellái angol, spanyol, szlovák és román nyelven is megjelennek, a Kossuth Rádió rádiószínházában is felhangzottak. 2016-ig hat önálló kötetét adták ki. 2019-ben jelent meg első mesekönyve, A különleges Meditittimó kalandjai.
  • Írói tevékenysége mellett középiskolában magyartanárként tanít. A tehetséggondozást mindig prioritásként kezelte, ezért elvállata 2014–2016 között a balatonberényi Erzsébet-táborokban szervezett irodalmi táborok, illetve a Zánkán megrendezett Erzsébet Talentum Táborok irodalmi szekciójának szakmai vezetését. 2016-tól 2018-ig a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél is dolgozott mentorként és oktatóként. Több alkalommal zsűrizett a sárvári diákíró és -költőtalálkozón.
  • Tagja a Magyar Írószövetségnek, amelyben 2013 óta a választmány döntése alapján a 6 tagú elnökség munkájában is részt vesz, illetve a szervezet íróiskolájának is tanára.
  • Díjai, elismerései: József Attila-díj (2017), Könyv nívódíj - Magyar Művészeti Akadémia (2015), Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatása (2015, 2013), Fiatal Művészeti Ösztöndíj - MMA Irodalmi Tagozat (2013), Tokaji Írótábor kuratórium 2012. évi díja - 40. Tokai Írótábor (2012), Alkotói ösztöndíj - Nemzeti Kulturális Alap (2011), Irodalmi ösztöndíj - Barankovics István Alapítvány (2009), Alexandra Kiadó novellapályázatának első díjasa (2006), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2005), Az Irodalmi Jelen és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által meghirdetett novellapályázat különdíja (2004), A Magyar Írószövetség Prózai Szakosztályának Díja (2003), Aranydíj - próza kategória, XX. Diákírók és Diákköltők Országos Találkozója, Sárvár (1997).
  • Nős, két gyermek édesapja.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Vezető és záró kép: Lettner Krisztina

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk