Isten legszebb teremtményének szépségét ápolom, ez a munkám! – interjú Molnár Ferenccel

Molnár Ferenccel, az Ilcsi Szépítő Füvek tulajdonosával beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Lógtam az iskolából, kicsaptak verekedés és csavargás miatt, de amit a legjobban bánok: 10-12 éves koromban egy barátommal elvittem sétálni kedvenc, Picur nevű pulikutyánkat a Kútvölgyi úton, póráz nélkül és elütötte az autó. Fél óra múlva meghalt és annyira megijedtem, hogy nem mertem elmondani a családomnak. Velük együtt „kerestem” a kutyát egy hétig a környéken, és végül elkönyveltük, hogy elveszett – miközben én eltemettem a Kiserdőbe. Azok a családtagjaim ma már nem élnek, ahogy a barátom sem. Sokszor eszembe jut, de most mesélem el először.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Ez egy nehéz kérdés, mert szüleim 13 éves koromban elváltak. Apám az akkori lakáshelyzet miatt még három évig a lakásból leválasztott szobában élt, így a közelünkben volt. Ha életbölcsességet nem is, műszaki precizitást kaptam tőle. Belém sulykolt pár műszaki szempontból megfontolandó dolgot, például: beton vas nélkül nem készülhet, legalább egy rozsdás kerítésdarabot bele kell tenni, ahhoz, hogy ereje legyen. Ezenkívül az autó és a motorizáció szeretetét is kaptam tőle. 13 évesen én már tökéletesen vezettem az autónkat, 15 évesen fél Jugoszláviát keresztülautóztam. De ennek ára volt – nem úgy mint ma, amikor a fiatalok arról panaszkodnak, hogy az apjuk nem tankolja meg a nekik kölcsönadott autóját – nekem puccparádéba kellett tennem az autót és amikor kívül-belül ragyogott, akkor félórát vezethettem apám mellett. Nem hagyhatom ki a válaszból az édesanyámat sem: Ilcsi néniben három bakonyi betyár veszett el  – a keménységét,  határozottságát, céltudatosságát, tudását, munkabírását illetően. Ez is örökségem része, amire büszke vagyok. És ezért is végződött válással a házasságuk: két dudás voltak egy csárdában.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyermekeinek?

Az egyik: a környezetvédelem. Az Ilcsi egész munkáját ennek rendelem alá: a lehető legtisztábban és legkisebb ökológiai lábnyommal dolgozunk. A gyerekeimnek is ezt szeretném átadni, és úgy tűnik, sikerül is: tizenéves lányom 3 másodperc után rám szól, hogy állítsam le a motort, amit egyébként legkésőbb 4 másodperc után le szoktam állítani. A másik: az „embervédelem”. Az évek során megtanultam, mennyire fontos odafigyelni egymásra, a munkában és a magánéletben is.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Szerintem alapvetően nincs probléma a koedukációval. Ha visszagondolok a gimnáziumi időszakomra, sokkal szegényebbnek és unalmasabbnak éreztem volna a sok csinos lány nélkül. Bizonyos szakmáknál, életpályáknál viszont szerintem jobb lenne a külön oktatás. Különös tekintettel arra, hogy vannak olyan női és férfi élethelyzetek, szerepek és feladatok, amelyek nem tartoznak a másik nemre. A mai, nagyon rosszul értelmezett emancipáció következtében teljesen összemosódtak a szakmák és pályák, és ez nemhogy nem hasznára, hanem kárára van a világnak. Állítom ezt úgy, hogy nálam nagyobb tisztelője nincs a női nemnek, mert – ahogy mondani szoktam –- , a munkám arról szól, hogy Isten legszebb teremtményének szépségét ápoljam.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Hogyne. Ha a családom védelméről van szó, bármire képes lennék. Ha fizikai támadás érné őket, a konyhakéstől kezdve a vasvilláig bármit megragadnék, és gondolkodás nélkül használnám.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Részemről nagyon egyszerű a válasz: ha a helyzet úgy kívánja, akkor a lehető leghidegebb fejjel, racionálisan gondolkodva kell megoldani a feladatot. De jómagam is nemegyszer voltam olyan helyzetben, hogy öreg fejjel úgy bőgtem, mint egy kisgyermek. Én nem szégyellek „gyengének” lenni. Ahogy a munkámban is vállalom a „gyengeséget”: amihez nem értek, szakemberre bízom.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nyilvánvalóan vannak alapvető női és férfi feladatok, amiket nem ildomos felcserélni. Nálunk is volt már olyan, hogy a feleségem ment ki fáért, de csak azért, mert több napig nem voltam otthon. De ez alapvetően csapatmunka: úgy lesz jó, ahogy megegyeznek a felek és jó értelemben leosztják egymás között a feladatokat – legyen az háztartás, gyermeknevelés vagy egyéb munka; a lényeg, hogy mindenki számára megfelelő, egészséges feladatvállalás legyen.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Minden házimunkában benne vagyok, mert egyrészt ilyen típus vagyok, másrészt mert a második feleségem sokáig magatehetetlen beteg volt és ezért a napi szintű otthoni tevékenységekben az átlagosnál jobban bele kellett folynom. Most is rendszeresen főzök, mert nagyon szeretem, tökéletesen kikapcsol. Ha úgy adódik, el is mosogatok. Vagy, ha a macska leverte a virágcserepet, azt is felseprem, bár alapvetően ez utóbbi a feladatokat inkább a feleségem szokta elvégezni.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Több szempontból is érzem – kaptam is már egy-két pofont az élettől figyelmeztetésképpen, amiket hellyel-közzel megfogadtam. Egyrészt érzem, hogy kizsigerelem magam, bár most már kicsit bölcsebb vagyok, valamelyest lelassultam, de sokáig mindkét végéről égettem a gyertyát: éveken át napi 12-13 órát dolgoztam, de most már csak 7-8 órát, de azt nagyon koncentráltan. Másrészt nagyon zavar, hogy sokkal kevesebbet tudok együtt lenni a szeretteimmel, mint szeretném: a lányom még igényelné, ahogy a két unokám és persze a feleségem is.  Harmadrészt az is fáj, hogy emiatt a hobbijaimmal is kevesebbet tudok foglalkozni: versenyszerűen vitorlázom; van egy balatoni képeslap gyűjteményem, örökölt családi fotóarchívumom és ott az Ilcsi könyvtára is – ezeket mind rendezni kellene. 70 éves kor felett tervezek kevesebbet dolgozni, talán akkor sikerül.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Hármas támpontom van: Isten, haza, család. A házasság célja pedig a család. Nekem a három házasságomból összesen hét gyermekem van, ebből öt saját, két nevelt. Az első házasságom válással végződött, amit nagyon sajnálok, mert én léptem ki belőle. A második feleségem pedig meghalt. A harmadik házasságomra viszont úgy vigyázok, mint a két szememre. Nekem az a legnagyobb öröm, ha az asztal körül az órákig készített főztömet zabálják két pofára a gyerekeim-unokáim, vagy amikor a vitorlásról órákon keresztül ugrálnak be a vízbe és ha éhesek, vágok nekik egy-egy szelet dinnyét, aminek leve végigcsorog a bőrükön és mindent összemaszatol.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Biztosan van olyan, amit nem, de erről nem beszélek az érintettek iránti tisztelet és tapintatosság miatt. Most azt mondom: így van jól, változtatni már úgysem lehet rajta. A Jóisten ezt így rendelte el, és én ezt elfogadom és remélem, hogy még néhány próbatételt lesz alkalma elém állítani. 

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Mindenképpen van, hiszen a hősök jó példával járnak elől. Az emberek többsége gyarló, csak sodródik. Ha viszont példaképeket láthat, akkor egy-egy ember talán elgondolkozik és megpróbálkozik azzal, hogy kövesse őket.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Ilyen például a vitorlázás. Nekem a Balatonon a világ közepe. A családom nagy szívfájdalma, hogy nem lehet elrángatni külföldre. Ha mégis sikerül, egy hét után viszketni kezdek, két hét után pedig már rosszul vagyok a honvágytól. Fiatalkoromban annyira szerelmese voltam a Balatonnak, hogy évente kétszer körbeautóztam, és ahol a legszebb volt, kiszálltam, beleszippantottam a levegőbe, bámultam a vizet és a vitorlásokat, és elhatároztam, hogy ha egyszer módom lesz rá, mindenképp veszek egy vitorlást. Ez akkor sikerült, amikor édesapám meghalt, és a bátyámmal örököltünk egy fél társasházi lakást. Így teljesedett be a szerelem, ami azóta is tart.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Jézussal. Tudom, hogy Ő minden lát, fejében a kész forgatókönyv és pontosan tudja, mi fog történni. Mégis, nagyon szeretnék egy picit ráhatni abban, hogy próbáljon meg az emberek fejébe rendet rakni, mert borzalmas, hogy hova halad a világ – mind természetileg, mind társadalmilag. Én kissé skizofrén helyzetben vagyok: a gyermekeimet állandóan rugdosom, hogy legyenek unokáim, de amikor magamban vagyok, elgondolom: szegény unokáim milyen világba születnek bele? De azért bízom abban, hogy ők – és a hősök és a példaképek – jobbá teszik majd.

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

A XXI. században nagyon nehéz ezt megfogalmazni, mert kevés a szent ember – nem egyházi, hanem hétköznapi értelemben. Nagyon nehéz szentnek maradni, hiszen az ember gyarló és gyakran elkövet olyasmit, ami távol áll attól, amit szentnek nevezhetünk. De talán nem is kell makulátlanul viselkednünk, elég, ha határozottan törekszünk a jóra – a szó kifejezetten nemes, és nem liberális értelmében – úgy a természeti környezettel, mind embertársainkkal szemben.

NÉVJEGY

● Innovatív és környezettudatos vezetőként a minősített, professzionális natúrkozmetikumok gyártásának hazai úttörője. Kiemelt érdeme van a fenntartható életmód és a természeti erőforrásokat kímélő gyártás elterjesztésében, melyet személyes életmódja is hitelesít.
● 1955. május 4-én született Debrecenben.

● Fotós és kozmetikus iskolákat végzett.
● 1984-ben édesanyjával Ilcsi nénivel megalapítja az Ilcsi Szépítő Füvek vállalkozást. „Az Ilcsi az életem, nem a munkám.”
● Díjak (az Ilcsi márkával összefonódva): Hungarikum, Superbrand, MagyarBrand.
● Az egyéni legnagyobb elismerés:  A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable Development, WBCSD) hazai szervezetétől : Változás vezető díj, 2018.
● Nős, öt saját és két nevelt gyermek apja, két unoka nagyapja.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk