A férfi és a nő között lennie kell titoknak – interjú Őze Áronnal

Őze Áron Jászai Mari-díjas magyar színésszel, rendezővel, színházigazgatóval beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Az óvodában elloptam egy játékot, egy dióbélből készült hajót, mert nagyon megtetszett. Otthon bevallottam, mire jóapám kézen fogott és visszavitt a szemközti óvodába, ahol nyíltan vállalnom kellett, amit tettem, mert egy közösségben ilyet nem teszünk. Ez egy nagyon meghatározó élmény volt a számomra; az összes ezzel kapcsolatos érzet, hangulat bennem van ma is.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Három dolog: legyen egészség, legyen munka, és ha ez a kettő megvan, akkor semmi sem gátol meg abban, hogy tiszteljük a nőket, és ez az ember édesanyjával kezdődik. Apám is eszerint élt, ilyen szempontból fekete-fehér, alapvető igazságokat kereső és eszerint eljáró ember volt.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Az előbbiek mellett azt, hogy hivatást kell tudniuk találni. És legfőképpen azt, hogy önazonosak legyenek. Ne legyen hazugság az életükben; semmiféle értelemben, sem a munkájukban, sem a családjukban, sem az életvitelükben, sem a kapcsolataikban. A hazugság mérgez, öl, butít és nyomorba dönt. Ahogy mondani szoktam: önmagunknak meg kell lennünk önmagunk előtt.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Híve vagyok annak, pedagógiai szempontból is – és ezt némileg tapasztalatból is mondom, mert tanítottam és tanítok most is –, hogy a kamaszkor elején legyen szétválasztás. De ezt megelőzően nagyon fontos lenne együtt gyakorolni az alapokat, a másik nem tiszteletét és a saját becsületet. A szétválasztás nem a végtelenségig tartana, de egy darabig biztosan, de addigra már az alapokkal rendelkezni kellene.  Egy fiúnak meg kell tanulni a saját lábára állni és ebben a nő csak bezavar. Fontos, hogy a férfi tudjon méltósággal egyedül lenni.

Én faipari középiskolát végeztem, ahol 43 fiú és 3 lány volt – azóta technikum lett belőle, sokkal több szakkal és több lánnyal –, és volt egy egészségügyi társosztályunk, közös bulikkal, ahol az egyik sarokban ültek a fiúk, a másikban a csajok. Megvolt ennek a hangulata, megvolt a titka. Ahogy annak is, hogy a Krisztina térnél volt a Szilágyi Dezső lánygimnázium és a Petőfi Sándor fiúgimnázium és kettőjük között a Horváth kert, ahol találkoztak. Hihetetlenül bájos és titokzatos volt. A férfi és a nő ugyanis között ugyanis lennie kell titoknak. Ehhez pedig az kell, hogy a kamasz tudjon egyedül lenni és egyedül működni. Nem kívánom vissza a honvédséget, az egy más világ volt, de sok mindenre nem volt rossz. Nem hiszem, hogy ma is ilyen drasztikus lépés kellene; ma már talán ki sem bírnák a fiúk, de fontos lenne egy kamaszkor eleji szakaszban a szétválasztás.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Attól függ. Kiindulót, kezdeményezőt semmiképpen nem, az csak erőszakot szül. Ha azonban ez egy védekezés, akkor sajnos igen. Húsz éve harcművészettel foglalkozom, tehát az erőszak művészetének gyakorlását űzöm régóta, de egy olyan filozófia mentén, amitől az mégsem nevezhető erőszaknak. Viszont ha erőszakkal találom szembe magam, a családom vagy barátaim, akkor rendet kell tennem. Kétszer is előfordult olyan, hogy erőszakot kellett alkalmaznom, egyszer például Szakácsi Sándor barátomat védtem meg egy sörözőben, de nem éreztem jól magam tőle, nem volt jó érzés, hogy használnom kellett az erőmet. Utána sokáig gondolkodtam arról, vajon nek kellett-e volna másképp kezelni a helyzetet. Jó lett volna, de nem tudtam. És azt is el tudom képzelni, hogy ha édesanyámat, páromat vagy a gyermekeimet érné erőszak, akkor sem valószínű, hogy vissza tudnám fogni magam. Ezt tudnom kell magamról.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Bizonyos szempontból igen. A hidegvér, a nyugalom, a halk hangvétel sokkal több mindenre jó, mint a teljes elengedés. De sehol nincs leírva, hogy egy férfi nem sírhat; sőt, a sírás megtisztító és kegyelmi állapot. Akár egyedül, akár családja körében, vagy akár nyilvánosan is, egy férfinak vállalnia kell a sírást is. Nem lesz attól férfiatlan, ha sír. Kívánok minden férfinak olyan közeget, hogy ezt megtehesse.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Azt gondolom, hogy ez a családra van bízva. A mostani pandémiás viszonyok között egy csomó mindent át kell értékelnünk. Egyetlen origó marad és ez a család, ez egy olyan pont, ami mindenre jó, egy túlélő szövetség, ezt kell megőrizni. És hogy egy családon belül mik a leosztások, az már teljes mértékben a család dolga. Megegyezés  szerint vagy ahogy kijön a lépés. Szerintem nem férfiatlan, ha egy férfi kiválóan mos, vasal, főz vagy takarít... A lényeg az, hogy mindenki vegye ki a részét a házimunkából.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Én kiveszem a részem. Nagyon szeretek főzni, sokszor szoktam is, a kerti főzés, bográcsozás, és úgy általában a kerti dolgok az enyémek. Viszont nem mosok; engem a vizes ruhával ki lehet kergetni a világból. Nyolc évig éltem egyedül, mindent el kellett végeznem, ami persze a javamra vált, és amit utána beletehettem a családi közösbe, kivéve a mosást. A vasalást is rég kiűztem az életemből; kivéve az ingek vasalását, de azt is szívesen átadom a feleségemnek. Viszont szívesen takarítok, tök jó buli együtt csinálni, gyorsabban készen vagyunk és együtt tudunk örülni a tiszta lakásnak. Szoktam bevásárolni is, képben vagyok azzal, hogy mi van otthon. Szerintem az egy plusz ajándék, ha a másik fél területére nyúlunk; például, ha Évát meglepem azzal, hogy kiteregettem – összeszorított foggal, mire ő megjegyzi: tudja, ez milyen nagy dolog volt tőlem.  

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Én most múltam ötven. Ez vízválasztó, több szempontból is. Egyrészt azért, mert az édesapám 49 évet élt; de már a bátyám is túl van ezen a koron. És azért is, mert ilyenkor el kell kezdeni gondolkodni azon, hogy kell-e, szükséges-e ennyire hajtani. A mi szakmánkban nemet mondani bizonyos szempontból veszélyes dolog, de ennyi meló után most már néha megtehetem; most már mondhatom azt, hogy köszönöm, nincs arra szükségem, sem egzisztenciálisan, sem szakmailag, hogy egy adott munkába belepistuljak, most már a család az első. Ilyen döntéseket meg kell hozni, különben elrohanunk egymás mellett, lemaradunk a gyerekeink különböző korszakairól és egymásról. Mi egyébként szoktunk szakítani időt arra, hogy kettesben is legyünk. De közben ez egy nagy csapda: a munkát – pláné a minőségit – nagyon meg kell becsülni. Nem könnyű a döntés. Ez nálam is inkább még csak elméleti, mint gyakorlati döntés és az is csak most szökkent szárba, de a jövőben igyekszem ezeket a szempontokat is működtetni.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Ezt is két ember dönti el, vagyis ez is a családon belül dől el. Szerintem nem feltétlenül szükséges a létközösséget papírral lealapozni. Mi Évával mindketten házas emberek voltunk és elváltunk. Elég későn találkoztunk, pedig régóta ismertük egymást, és most már azt hiszem, így is fogunk megöregedni. Szerintem mindenki maga döntse el, hogy kell-e neki papír vagy sem; a lényeg, hogy a felek együtt akarjanak megöregedni, de úgy, hogy ne a vagyon és ne a gyerekek tartsák össze őket, hanem saját jogukon akarjanak együtt maradni életük végéig.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen, egyértelműen. Jó dolog ezt őszintén kimondani. A hibáimba is újra belefutnék. Nyilván akinek szenvedést okoztam, annak nem feltétlenül szeretném ugyanazt megtenni, viszont a nekem okozott fájdalmakon szeretnék megint átesni, mert azok is képzik, faragják az embert. 

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Két alapvető hőstípust ismerek: a férfit és a nőt. Hősre szükség van, hősködésre nincs. Szerintem hős egy anya is, aki megoldja az otthoni tanulást egy rendkívül frusztrált helyzetben, és egy férfi is, aki megoldja ugyanezt vagy ezalatt valami mást. Két ember kapcsolatában a hősiességnek működnie kell; ettől vagyunk férfiak és nők, és ettől nézhetünk fel egymásra. Látványhősökre, kirakati hősökre viszont nincs szükség. Előbbi mögött van tartalom, utóbbi mögött nincs; az előbbi lehet akár egy kis dolog is, a másik inkább csak egy látványos tűzijáték. Ráadásul az élet olyan izgalmas, hogy az ember ma már bármikor válhat hőssé; látványossá is és hétköznapivá is.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Igen. Másfél-két éve lettem fekete öves harcművész. Ugyanúgy örültem neki, mint amikor gyerekkoromban álmodoztam róla. Az is gyerekkori álmom volt, hogy egy olyan nővel éljek együtt, akivel most élek. A színészet nem volt álom, az egy természetes állapot. Nem azért, mert beleszülettem, sőt, annak árnyoldalát is megéltem, apám két kézzel hadakozott ellene, hogy fiai színészek legyenek. De az érdeklődésem már az általános iskolában elindult, és mindig is olyan volt számomra, mint a levegő: észre sem vesszük, hogy van, de ha nem lenne, élet sem lenne.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Édesapámmal; nagyon sok mindenről tudnék vele beszélgetni és fontos is lenne a számomra. Én is tudnék neki segíteni és abban is biztos vagyok benne, hogy ő is nekem. Emellett engem körülvettek olyan mesterek, akiket elvett tőlem a Jóisten; ilyen volt Mensáros László vagy Szakácsi Sanyi jó barátom, velük is szívesen találkoznék, hiányoznak nagyon.

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

Ez számomra egy egyházi, vallásos kifejezés. Ritkán használom. Édesanyám révén nagyon humanista nevelést kaptunk, amiben jelen volt a vallás, de arra tanított, hogy alapvetően az embert keressük minden mögött. És a szakmánk is erről szól. A színészt az esendőség, a gyarlóság jobban érdekli. Ha egy színésznek egy szentet kell eljátszania, annak a szent részével nem kell foglalkoznia, azt eljátssza a környezete, neki a szerep emberi részével kell foglalkoznia.

NÉVJEGY – Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színházigazgató.

  • Budapesten született, 1970. szeptember 5-én.
  • Bátyjával általános iskolás kora óta járt színjátszó csoportba, sőt, amikor a faipari középiskolába került, színjátszó klubot alapított, de akkor még nem készült színésznek. Elsőre fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től tagja volt a Nemzeti Színháznak, majd 1998–2001 között szabadfoglalkozású művészként dolgozott. Korábbi társulatához, ami névváltozását követően Pesti Magyar Színház lett, 2000-től tért vissza. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. Színészi munkája mellett rendez is, továbbá 2002-től a Pesti Magyar Színiakadémia osztályvezető, színészmesterség és művészi beszéd tanára volt.
  • Első önálló rendezői munkája a Csengey Dénes által Szakácsi Sándornak adott Villon-mű, A cella volt 2006-ban. A színész korai halála miatt csupán három előadást megélt színdarabról készült filmfelvételt 2008-ban a 39. Magyar Filmszemlén is levetítették.
  • 2010-2014 között volt a Pesti Magyar Színház igazgatója. Anyagi okokból újra kellett teremteniük a színház arculatát, így 2013-tól Göttinger Pál főrendező segítségével az ifjúsági-családi színház koncepciót valósították meg. 2014 augusztusában, még a színház igazgatójaként alapította meg a Csukás István-díjat, melyet a kuratórium tagjaival együtt a gyermekelőadások alapjául szolgáló új magyar írások megrendelésére, megjelenésére, népszerűsítésére és erősítésére hoztak létre. Az első díjakat 2015-ben adták át.
  • A 2015/2016-os évadtól a budapesti Játékszín tagja lett. 2015-ben az Aranytíz művelődési háztól és az Kerületi önkormányzattól felkérést kapott arra, hogy művészeti vezetőként újraélessze a Komédium Színházat. 2016-ban felkérésre megpályázta és elnyerte a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatói posztját. Pályázatában egy minden korosztályt megszólító igényes népszínházi repertoár megteremtését vállalta.
  • Vendégművészként többek között játszott a Kecskeméti Katona József Színház, az Arany János Színház, a Komédium, a Pécsváradi Várszínház, a Veszprémi Petőfi Színház, 2013 óta a Rózsavölgyi Szalon előadásaiban, rendezéseit pedig a Soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Turay Ida Színházban játszották.
  • Színházi feladatai mellett látható filmekben, illetve ritkán szinkronizál 1994 óta elnöke a Demoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének, 2006 óta az Őze Lajos Művészeti Iskola kuratóriumi tagja és szakmai-művészeti vezetője.
  • Díjai: Rajz János-díj (1995); Őze Lajos-díj (1998); Mensáros László-díj (2001); Sík Ferenc-emlékgyűrű (2002); Jászai Mari-díj (2003); Főnix díj (2003); Súgó Csiga díj (2004); Ivánka Csaba-díj (2009); Pantalone-díj A legjobb főszereplő duett, Kedvek Richárddal, Vidor Fesztivál (2014).
  • Családban él, egy nevelt és egy saját fia van.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotó: Bartók Színház

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk