Összeillő emberek

A szerelem és a szenvedély nem elég, nekünk kettőnknek hasonlónak kell lennünk. Honnan tudjuk, hogy összeillünk? Az összeillés legbeszédesebb jele az otthonosság érzése. Neki átadom és megadom magam, átengedem őt a bizalmatlanságom védőburkán, egészen közel engedem, hogy lássa és megtanulja a sebezhető énemet. Hogy elsajátítsa, ismerje meg minden arcomat, rezdülésemet.

Két összeillő ember nem egyszerűen passzol egymáshoz, hanem egymás közelében nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, biztonságot élnek meg, otthon vannak. Ez az otthonosság érzése, ami talán a legfontosabb. Mert az otthon soha nem házakat, falakat jelent, vagy réztáblát a kapun, hanem fontos emberi kapcsolatokat, amelyekben úgy nyilvánulsz meg, az lehetsz, aki valójában vagy, és megfelelő társsá tudsz válni időközben. Az otthonosság érzése meghitt, őszinte kapcsolódás két ember között, melyben a másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, és örül neked. Otthon nem pózolunk, nem színlelünk, nem tettetünk, és nem fizetünk a szabadságunkkal, csak hogy maradhassunk. Az összeillőségben a feszült légkör pillanatok alatt feloldható humorral, az együtt nevetés, egymás rezgéseinek átvétele elsimítja a konfliktusok élét. Az összeillő emberek egymás humorára érzékenyek, egymást felvidítják. Égbekiáltó jel az, amikor a két ember nem érti egymást, nem tudnak egymás humorán nevetni, így idővel egészen ki is ölik egymásból a jókedvet. Azok a párkapcsolatok működnek a legjobban, amelyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. Mert a szerelem és a szenvedély tényleg nem elég. Az ellentétek vonzzák egymást, de képtelenek a harmonikus együtt létezésre. Az igazán boldog párkapcsolatban élőknek valóban sok közös vonásuk van, és azonosak az alapvető morális értékekről, az életről szóló elképzeléseik. Csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni.

Való igaz, a kezdet kezdetén valami olyat keresünk, ami mi nem vagyunk, ami hiányzik belőlünk, amit elmulasztottunk elsajátítani, mert nem volt lehetőségünk, nem voltunk elég nyitottak, bátrak. Izgalomba hoz az újdonság, és elvarázsol, rabul ejt a merőben ellentétes személyiség, egymáshoz ránt a szenvedély, a „másik felünk” megtalálásának idillikus, szerelmi révülete. Nincs ennél nagyobb eufória a szerelmek kezdeti lángolásában. Aztán ráébredünk, hogy az ellentétek valóban vonzzák egymást, de az a mágnes. Mi emberek vagyunk, nekünk hasonlóvá kell válnunk.

Az elvárásaink gyakran egy idealizált Igazihoz, nagy Ő-höz kapcsolódnak szorosan, így azt gondoljuk, akkor döntöttünk jól valaki mellett, ha beteljesedik az a fajta ösztönös ősbizalom, nyugalom, és biztonság érzése, amit csecsemőként édesanyánkkal megélhettünk. A kezdeti összeolvadó, szimbiózis szakaszban a szerelmes ember érzései valóban inkább egy csecsemőére hasonlítanak, ahogy a csecsemő az anyjával, a szerelmünkkel akarunk eggyé válni, szimbiózist megélni, lehetőleg azonnal és örökre. „Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom. Ostoba vagyok – foglalkozz velem” – írta József Attila. Pedig az érzelmileg érett szerelem nem a folyamatos, adakozó, önfeláldozó gondoskodást, figyelmet várja sóváran és passzívan, hanem adni, szórni akarja a szerelmet. Mert milyen szerencsés az a kötelék, amelyben mindkét fél ilyen módon adja a szerelem bőségét, mert akkor mindketten kapnak is.

Ha az idealizálást elengedtük, és nem kergetjük tovább a makulátlan álomképet, ráébredünk, hogy az Igazi egyáltalán nem tökéletes, mégis rengeteg szeretnivaló arca van. A tökéletes szőke herceg imidzsének jelképes elengedése néha iszonyú nehéz, talán a legnehezebb eljutni ahhoz a tudatossági szinthez, amikor szélnek eresztjük a fejünkbe plántált elváráshalmot, és amikor nem pipálunk és ikszelünk többé a képzeletbeli Tökéletes Társ adatlapon. Megértjük, hogy egy boldog kapcsolat nem a megfelelő emberről szól. Hanem a megfelelő tettekről. A másik nem tökéletes, és talán nem fogja beteljesíteni minden álmunkat, mégis úgy próbáljuk a közös életünket élni, hogy együtt többek legyünk, feljebb léphesssünk önmagunknál és támogató megjegyzésekkel, szeretetteljes, építő kritikákkal, pozitív visszacsatolásokkal, együtt fejlődve a legjobbat tudjuk kihozni egymásból.

Cikkajánló: Érzelmi falaink ölik meg a vágyat 
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Mit jelent az összeillőség? Minél több hasonlóságot, és időközbeni megfelelővé válást. Ha igazán szerencsések vagyunk, több olyan emberrel is találkozunk életünk során, akikből lehetne igazi. Olyan, aki júdási csókra tartja az arcát, elárul, megcsal és lelkeket rabol, túl sok van manapság. Olyan embert keress, és olyat láss meg, aki – ahogyan te is – tiszta lélekkel, rengeteg türelemmel, megértéssel, kompromisszummal, lemondással, vagy háttérben maradással hagyja, hogy belecsiszolódjon abba a szerelembe, és engedi is önmagát igazivá tenni.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter párkapcsolati tréner, mentálhigiénés szakember, író, tanár, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: Svyatoslav Romanov on Unsplash

Everton Vila on Unsplash

Nathan Dumlao on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk