Ha a párom megváltozna, minden jóra fordulna – párkapcsolati hiedelmeink, melyeket ideje hátrahagyni

Azok a párok, akik inkább arról beszélnek, mi a saját felelősségük a konfliktushelyzetekben, vagy a kapcsolatuk megromlásában, nagyobb eséllyel találnak új utakat egymás felé.

Csak az lesz képes felépíteni valami újat – vagy újjáépíteni, ami összeomlott –, aki felnőtt módon felelősséget vállal az életéért. Az áldozat szerepébe mindig könnyebb belehelyezkedni, de passzívitás, cselekvőképtelenség. Ha elfogadjuk, hogy a dolgok nem csak megtörténnek velünk, hanem minden történésnek igenis köze van hozzánk, akkor máris a cselekvő pozícióba helyezzük magunkat, aki kész változni, változtatni. Az áldozatszerep gúzsba köt, mindez lehetetlenné teszi, hogy bárki továbblépjen. Ha új mintákat és új utakat akarunk építeni együtt, akkor nem tehetünk mást, mindkettőnknek át kell látni a saját részét eltávolodásunkban.

Ha a párom megváltozna, minden jóra fordulna

Elindul egy nyílt, vagy burkolt hibáztatás, kimondva, vagy kimondatlanul. Egyre inkább abban a hiedelemben létezünk, hogy a fennálló problémákért egyedül és kizárólag a másik a felelős. Azt gondoljuk, csodás módon minden jóra fordulna kapcsolatunkban, ha a másik bizonyos tulajdonsága, hozzáállása pálfordulatot venne. Hiedelmünk ilyenkor meggyőz minket arról, hogy csakis ezen az egyetlen tényezőn áll vagy bukik boldogságunk és párkapcsolatunk jövője. Ezzel a mítosszal saját magunkat helyezzük az áldozat szerepébe, aki passzív, cselekvőképtelen, az időt húzza és sajnálja önmagát. Ha elfogadjuk, hogy a dolgok nemcsak megtörténnek velünk, hanem minden történésnek igenis köze van hozzánk, akkor máris a cselekvő pozícióba helyezzük magunkat, aki kész változni, változtatni. Ahol nincsenek tisztázó beszélgetések, ott a párkapcsolat elakad, megreked, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.

A párkapcsolat fogja beteljesíteni az életemet

Nem lesznek funkciói, nem az a feladata, hogy minden kívánalmamat lesse, és szükségleteimet teljesítse. Nem lesz a tanácsadóm, motivációs trénerem, önbizalomedzőm, hiányzó anya-, vagy apapótlékom. Ő nem a másik felem. Ha a másik felemet kutatom, törött darabjaimba illeszkedő, passzoló embertársamat keresem, aki éppen ott van részeire hullva, ahol én, ezért pontosan illeszkedünk. Talán nem vagyok önálló, kiteljesedett személyiség? A nem tudok nélküle élni azt sejteti, támaszkodó kapcsolatunkban a jóllétem, a közérzetem, a kedélyállapotom, a boldogságra való hajlandóságom mind rajta áll és őt veszi alapul. Mindent tőle várok el. Egy ilyen nyomást lehetetlen hosszú távon elviselni. Gyermeki énállapotban egy kiszolgáltatott és minden szempontból függő helyzetben létezünk. Egy felnőtt embernek szilárd énhatárai vannak, azok kijelölésével védi lelki magánterületét, gyermeki énállapotban mások húzzák ezt meg helyettünk. Azért, hogy elfogadjanak, összemossuk énhatárainkat másokéval, és már nem tudjuk, kik vagyunk, mit is képviselünk. Egy éretlen személyiség a gyermeki létnek megfelelően szimbiotikus kapcsolatokat alakít ki, amelyekben nincs függetlenség, nincs autonómia, de a függőségi helyzettel a biztonság hamis illúziója megvan.

Csakis az Igazi megtalálása hozhatja el a boldogságot

Olyan embert keresünk, akire kivetíthetjük illúzióinkat, éretlen szerelemképünket, aki tökéletesen passzol hozzánk, akivel beülhetünk egy vadonatúj, csillogó, extrákkal felszerelt, hibátlanul működő gépezetbe, melyben megy magától minden, nekünk csak a csodás, idilli kilátásban kell gyönyörködni, és egymás kezét szorongatni. Nem kell fejlődnünk, haladnunk, fájdalmas önismereti utakat végig járnunk, emelkednünk és elbuknunk, közelednünk, vagy távolodnunk. A lángolás idején tudjuk, hogy szerelmünk kitalálja a gondolatainkat, vágyainkat, de később magunknak kell kommunikálni azokat, és már csak közös munkával, fejlődéssel, egymásra figyeléssel, minőségi idővel, kölcsönös megerősítésekkel hozható létre a teljesség. Az elvárásaink gyakran tényleg egy idealizált Igazihoz, nagy Őhöz kapcsolódnak szorosan, így azt gondoljuk, akkor döntöttünk jól valaki mellett, ha beteljesedik az a fajta ösztönös ősbizalom, nyugalom, és biztonság érzése, amit csecsemőként édesanyánkkal megélhettünk. „Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom. Ostoba vagyok – foglalkozz velem” – írja József Attila. Pedig az érzelmileg érett szerelem nem a folyamatos, adakozó, önfeláldozó gondoskodást, figyelmet várja passzívan. A kapcsolatoknak végig kell(ene) lépdelnie a fejlődés fokain, és igen, meg kell harcolnunk a kríziseinket, létrehoznunk egy szeretetburkot, egy szoros intimitást, egy biztonságos védvonalat, amin nem támadhat rés. Egymás rajongói és nem riválisai vagyunk, együtt örülünk minden sikernek, mérföldkőnek, nem tekintjük a másikat versenytársnak, nem akarjuk legyőzni, az igazunkat hajtogatni, minden áron dominálni. Mert aki igazi társ, az mindig veled együtt akar odaérni. A kapcsolatunknak saját szokásokat adunk, mikrokultúrát teremtünk, melyben az állandóság, a biztonságérzet és szenvedély egyensúlya adják a nyugalmat. Megtanulunk kommunikálni, a konfliktusokat jól kezelni, vágyainkról nyíltan, félelmek nélkül beszélgetünk. Kialakul egy igazi, realitásokon nyugvó elmélyülés, végleges összetartozás, egy érinthetetlen szövetség.

Tegyük inkább egymást Igazivá, mert senki nem tökéletes, mégis tökéletessé válhatunk egymás számára

Az egymást jól szerető, harmóniában élő emberek nem azt várják egymástól, hogy a másik teljesítse be minden álmukat, hanem közös életüket úgy próbálják élni, hogy együtt feljebb léphessenek önmaguknál, többek legyenek, és így képessé válnak egymásból „kiszeretni a jót”, sőt a legjobbat tudják majd kihozni egymásból. Támogató, segítő megjegyzésekkel, dicséretekkel, építő kritikával, pozitív visszacsatolásokkal, együtt fejlődve, kölcsönösen segítik egymást abban, hogy rátaláljanak ideális énjükre, ahelyett, hogy a képzeletükben élő idealizált társat próbálnák erővel, kétségbeesetten kifaragni a másikból.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Background photo created by v.ivash - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk