Az életben az egyik legnagyobb boldogság, ha valaki szeret bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk

„Az életben az a legnagyobb boldogság, ha biztosan tudjuk, hogy önmagunkért szeretnek, vagy pontosabban szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk” – Victor Hugo.

A szerelem, a szenvedély, a kémia önmagában nem elég, csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni. Azok a párkapcsolatok a legműködőképesebbek, amelyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. Társ, aki nem kiegészít, hanem még erősebbé tesz, aki egyedül is teljes, harmonikus, és akivel erős egységet, szövetséget alkotunk. Nem támaszkodunk, nem függünk, és nem dőlünk egymáshoz, mint az A betű két lába, hanem egymás mellett állunk, és egy irányba tekintünk. Nem veszünk el a másikban, nem veszítjük el egykori szerethető ismertetőjegyeinket, nem áldozzuk fel egyéniségünket a kapcsolat oltárán. Boldogságunk, vagy boldogtalanságunk felelősségének súlyát nem ruházzuk át a másikra, de önmagunkon, és így a kapcsolatunkon képesek vagyunk változtatni, képesek vagyunk azt jobbá tenni. Csak így van értelme a szövetségünknek, ami nem alakul ki egyhamar. Hosszú az út a ráncos kezek egymásba kapaszkodó, együtt lélegző érintéséig.

Végignézek a társamon. Vajon barátom lenne-e, ha csak egyszerű embertársak lennénk ezen a földön? Kedvelném őt? Nevetnék a viccein? Szeretnék a közelében lenni? Élvezettel vitáznék vele? Lenne a bajtársam? Az más kérdés, hogy életünk könyve másképp íródott, szeretők, szerelmesek lettünk, vonzódunk egymáshoz, egymás mellett a döntést meghoztuk. Kell, hogy legyen közöttünk valamiféle, szerelmen és ragaszkodáson túli mély, szeretetteljes barátság. Ne csupán a feromonok csapjanak össze vadul, és írjanak le bonyolult kémiai egyenleteket, így hamar kifogyna a vonzalom tankja, és a szenvedély alábbhagyásával már nem tudnánk mivel újra tölteni. Eszeveszett szenvedélyre és csupán fizikai vonzalomra nem építhető egyetlen tartós kapcsolat sem. A szövetség túlmutat a szenvedélyen és a szexualitáson, mert ha csupán erre épülne, egy kis probléma fuvallatától erőtlenül dőlne össze. Nincs ok a félelemre, ha a barátság egy szeretetkapcsolatban sziklaszilárd alap.

Minden jól működő kapcsolatban léteznek elvek, énhatárok, kritériumok, íratlan szabályok.  Mert valóban nem várhatom el, hogy süssön a Nap, ne essen az eső, de a másik embertől sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségéből, és köszönjön el örökre kialakult világképétől, vezérlő értékeitől, erkölcsi nézeteitől, hozott viselkedésmintáitól, és álljon előttem jelképesen meztelenül, majd én felruházom nekem tetsző, új tulajdonságokkal, és értékekkel az én elvárásaim szerint. Mindez lehetetlen. Ez a kapcsolat soha nem lesz képes érett érzéssé, társszerelemmé válni. Ott nem lesz spontaneitás, megnyugvás, őszinte mozdulatok, senki nem szemlél majd csodálattal, nem gyönyörködik tökéletlenségünkben, és senki nem szeret minket önmagunkért.

Olvasd tovább a cikket a felhívásunk után! Idén már csak három alkalommal, de három különleges témával várja a férfiakat és nőket BEDŐ IMRE Férfiak Klubja-alapító, bestselleríró és keresett előadó az Ötvösműhely nevű méltán sikeres előadás-sorozaton! (Alkamanként külön kell regisztrálni és támogatni!) Kattints a képre a részletekért:

Nehezen tudjuk elfogadni, hogy nem létezik „szeretlek, ha…”, mert mindannyiunkban ott bujkál a kimondatlan mondat, amellyel feltételeket szabnánk, elvárásainkat sorolnánk, és szép csendesen teljesen átformálnánk a másik embert. Nem kell egészen más emberré válnom a társam kedvéért. Nem szerethet az, aki ezt várja tőlem, csupán egy elérhetetlen ideált vetít rám, és kezeletlen fabábuként olyanná akar formálni, amilyennek ő a tökéletes társat elképzeli. Ez súlyos zavarokat idéz elő bárki önértékelésében, a túlzott dominanciától egy idő után menekülni kell, egy ilyen kapcsolatban képtelenség kiteljesedni. Van, olyan konfliktus, amit nem lehet megoldani, és van, amiben az ember nem változik lényegesen, és vagy megtanulunk együtt élni a gondolattal, vagy nem. Ha mégis akkor csakis önszántából, hosszú, önismereti út során változtat bárki is. A változtatásba, viselkedésmintáink korrigálásába gyakran csak fájdalmas élettapasztalatok után vágunk bele, például, ha sokadszorra zajlik ugyanaz a párkapcsolati konfliktus, magánéleti sikertelenség.

„Az életben az a legnagyobb boldogság, ha biztosan tudjuk, hogy önmagunkért szeretnek, vagy pontosabban szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk.” Ez a szép Victor Hugo-idézet jut eszembe, amikor az alábbi gondolatot kihangosítom: szeretem a társamat, mert ismerem. Ismerem, és mégis szeretem. Minden emberi kapcsolat, így a párkapcsolat is reláció, együtt létezés, együtt rezgés, melyben hatással vagyunk egymásra. A párkapcsolaton belül is észrevétlenül formáljuk, alakítjuk egymást. A harmónia érdekében pedig tudatosan is sokat tehetünk azért, hogy együtt fejlődjünk, emelkedjünk, jobbá váljunk, és egymásból is a legjobbat hozzuk ki. Való igaz, olyannak szeretem őt, amilyen, de tekintettel vagyok rá, és igenis értünk akarok tenni, változni, előrébb vinni a kapcsolatunkat, mert szeretem, mert a kettősünknek számomra eszmei értéke van, és bármit megadok, hogy működtessem.

Cikkajánló: Ahol nincs konfrontáció, ott nincs igazi boldogság

A valódi szeretet tényleg nem kötődik feltételekhez, és nem ismeri a „ha” és a „de” kötőszavak spekulatív rendszerét, csupán egyet ismer: szeretlek és pont. De mégsem élhetek vissza senki feltétlen szeretetével. Akkor szeretem és tisztelem a társamat, ha nem élek vissza azzal, hogy ő úgyis mindig elfogad olyannak, amilyen vagyok, és szeret engem, bármit is teszek, bárhogy viselkedek, és bárhogyan is élem az életet. Támogató megjegyzésekkel, dicséretekkel, építő kritikákkal, pozitív visszajelzésekkel, együtt fejlődve segíthetjük egymást abban, hogy ez valóban az a Kapcsolat legyen, amelyben szeretni tudjuk önmagunkat is. Támogathatjuk egymást abban, hogy rátaláljunk ideális énünkre, ahelyett, hogy a képzeletünkben élő idealizált társat próbálnánk erővel, kétségbeesetten kifaragni a másikból.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter párkapcsolati tréner, képzésben mentálhigiénés szakember, író, tanár, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: Kelly Sikkema on Unsplash

People photo created by freepik - www.freepik.com

Wedding photo created by prostooleh - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk