Tanított tehetetlenség

Nagyon károsnak érzem, amikor elkerülhetetlen klímakatasztrófáról beszélnek. Arról, hogy ki fog pusztulni az emberiség, és mi nem tehetünk ellene semmit. Már mindenhol megmutatkoznak a tehetetlen csüggedés jelei. Márpedig aki az életerőt veszi el az emberektől és cselekvőképtelenné teszi őket, az biztosan rosszat tesz.

Sok mindentől lehet félni, betegségtől, balesettől, a bűnözéstől, a repüléstől, az időjárástól, a kutyáktól, pókoktól és tulajdonképpen bármitől. Igazi, bénító félelem azonban csak olyankor jelentkezik, amikor az ember azt érzi, olyan dolgok várnak rá, amelyekkel nem fog tudni megbirkózni. Nem csoda, hogy mindenféle rendű és rangú pszichológusok, coachok, személyiség-fejlesztők rendre azt hangsúlyozzák, hogy az ember bízzon magában. Bízzon abban, hogy a jelentkező nehézségekkel, mert azok mindig lesznek, képes lesz megküzdeni, vagy tágabb értelemben véve, legyen bátorsága az élethez. Minden nehézség egy rosszul felfogott kaland és minden kaland egy jól értelmezett nehézség. Ez tényleg fejben dől el. Ha az ember őszintén bízik abban, hogy meg fogja tudni oldani, akkor minden nehézség kalanddá nemesül. Ami nem öl meg, megerősít ugyebár.

Ezért érzem nagyon károsnak, amikor klímakatasztrófáról beszélnek, ami elkerülhetetlenül be fog következni. Ki fog pusztulni az emberiség, és mi nem tehetünk ellene semmit. Ezzel riogatnak a modern kor világvége prófétái azzal a különbséggel, hogy őket nem kinevetik, hanem komolyan veszik, például a szűkebben vett családi, baráti körömben is mutatkoznak a tehetetlen csüggedés jelei. Márpedig aki az életerőt veszi el az emberektől és cselekvőképtelenné teszi őket, az biztosan rosszat tesz.

Nem vagyok klímakutató, nem értek hozzá, hogy a mostani folyamatok mennyire természetesek, illetve mennyi szerepe van bennük az emberi beavatkozásnak, a jelenségek mindenesetre engem is aggasztanak. De hogy a klímaváltozás okán most gerjesztett globális félelemiparból sokan nagyon jól keresnek, azt tisztán látom. Egyrészt új iparágak bújtak ki a földből egyik pillanatról a másikra, amelyek nem feltétlenül környezetbarátabbak, mint amelyeket leváltani hivatottak, de a nagyközönség most még úgy gondol rájuk. Másrészt az élvezet mellett a félelem a legjobb motiváció, ami miatt az emberek hajlandóak mélyebben is a zsebükbe nyúlni. A félelemipar titka, hogy racionálisnak tűntet fel egyébként irracionális döntéseket.  Pedig az ár, amit ezért fizetni kell, óriási: az ember önmagába vetett hitének, cselekvőképességébe vetett bizalmának elvesztése. Sulykolják a tehetetlenséget. Ennek eredményeképpen pedig a modern ember alapállapota a félelem lesz, illetve már lett is: folyamatosan szorongunk valami megállíthatatlan borzalom bekövetkezte miatt, ami ellen nem tudunk mit tenni. Már a barátaim és ismerőseim között is vannak olyanok, akik szerint nem érdemes erre a szörnyű világra gyermeket szülni – mondják ezt olyankor, amikor a világtörténelem során még soha nem látott békében, biztonságban és jólétben élünk. (Gyerek híján pedig férfi és nő is elveszíti értelmét.) Azt az életerőt veszik el modernkori világvége próféták, amelyik éppen a megoldást lenne képes elhozni. Márpedig bíznunk kellene magunkban, nemcsak egyéni, hanem nemzeti, sőt az egész emberiség szintjén is.

Higgyünk benne, hogy meg fogjuk tudni oldani ezt is, ahogy eddig annyi minden mást. Az élet a legnagyobb kaland!

C. Kovács Gábor

Fotók: 7436844 képe a Pixabay -en. 

Arek Socha képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    gyuri1330939

    2019. október 05 18:56
    Az, hogy mostanára idáig jutottunk egy borzasztó hosszú folyamat eredménye, melyet a civilizációnk összes ellentmondása generált évszázadokon át. Módszeresen, hosszú évszázadok kitartó sunnyogásával neveltük le egymást az önmagunkkal való kapcsolatról, és helyeztük bizalmunkat magunk helyett külső dolgokba, amelyekről most, szépen sorban mindegyikről kezd kiderülni, hogy papírvékonyságú és az első láng elemészti. Azok a félelmek, amelyek most az említett negatív reakciókban manifesztálódnak a tudatalattink legmélyéről fakadnak, mert már réges rég megfertőzték azokat a rétegeket is. Hogy mekkora a baj, azt úgy érzem nagyon kevesen érzékelik, mert nem csak a klíma, hanem ezer más dolog is, amely eltávolított minket az élhető egyensúlyoktól. Hogy a civilizált világ évszázadok óta rablógazdálkodást folytat, és rántja magával a többi népet is ugyanoda, nem annyi, hogy két fokkal emelkedik a hőmérséklet, az csak egy nevetségesen kicsi jelzés, egy olyan pofon, amelytől sokkal-sokkal többet érdemelnénk, és gyanítom, hogy fogunk is kapni nem sokára. Természetesen van kiút, de az is természetes, hogy meg kell halni érte, mint ahogy általában is az értékes dolgokért, ezt valamikor még mindenki tudta, ma viszont már kínai, és mindenki néz, hogy mi van? Bőven meg lehet érteni, aki nem akar gyereket szülni, már az is csoda, hogy egyáltalán élni akar, amilyen állapotban a gyermekeinkre hagyjuk ezt a bolygót, a legkevesebb, hogy ezt kapjuk vissza tőlük. Azért a legkevesebb, mert ennél tízszer, hússzzor többet érdemelnénk. Sok egyéb generáció után mi is csak átaludtuk az életünket, és most, hogy enyhítsük a szégyent, szervezünk egy kis férfi mozgalmat, rendezünk egy kis ébredést, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket, viszont ettől még nem lesz sokkal jobb semmi. Egynek jó, innen lehet indulni, de ha csak holnap lépünk tovább, az már valószínűleg késő lesz. Igen, a klímaválságon iszonyatos mennyiségű ember élősködik, és azt a globális hisztit, amely most kezd ebből kikerekedni iszonyúan sokan használják ki érdemi megoldások helyett üzleti célokra. Viszont nem itt kéne tartanunk, nem most kéne ezzel elkezdeni foglalkozni, mert minimum 100 éve tudjuk, hogy a légköri CO2 feldúsulása hova fog vezetni. Ha ezzel akkor elkezdtünk volna foglalkozni, akkor most nem itt tartanánk. Itt egy akkora benézés és megvezetés zajlott, hogy az iszonyat, csak senki se merte ezt a dolgot úgy exponálni, mint most Gréta. Mert mindenki nagyon jól elvolt a fűtött lakásában. Én is. És hittem abban a mesében, hogy az ember jó, és majd megoldja. Mert ez volt a könnyű hipotézis, mert ez nem kívánt tőlem semmilyen kényelmetlen fellépést. És most 57 évesen látom, hogy egyáltalán nem oldja meg, mert még odáig se jut el, hogy megértse. Szóval szerintem a hiszti bőven indokolt, még akkor is, ha nem túl eredményes. Viszont valószínűleg nem rosszabb, mint a problémának az a tökéletes semmibe vétele, amelyet évszázadokon keresztül gyakoroltunk, és amely teljesen törvényszerűen egy nap elérte a fájdalom küszöböt. Most éppen ott tartunk. Igen tovább kell menni, de azért azt meg kell értenie mindenkinek, hogy ebben nagyon meg fogunk főni, és ami most van, az még semmi ahhoz képest, ami majd jön. És nem azért mondom, hogy ijesztgessek, hanem azért, hogy készüljünk rá. Tudatosítsuk, hogy nem babazsúrok válságos pillanataiban kell majd helyt állnunk, hanem az égő házból kell majd kimenekíteni sokakat. Most még van egy kicsi időnk, mindenki gondolja át, hogy mit akar és mit fog tenni.
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk