Szin János medvepásztor: „Ha a hitéből jó valaki, nem kényszerből, az az igazi jóság”

Szin János meghökkentően tehetős csongrádi vállalkozóként élt a harmincas évei közepéig. Előbb egy – szerencsére jóindulatú – daganat állította meg a száguldásban, majd elveszítette a vagyonát, és a nulláról kellett újrakezdenie. Azaz korántsem a nulláról, mert akkor már erőt tudott meríteni az istenhitéből és a családjából, mert időközben hívő és édesapa lett. Az újrakezdést családfőként még inkább meg kellett oldania. Erdélyben, medvepásztorként sikerült neki – hogy hogyan, azt a Medvepásztor című könyvében részletesen elmeséli. Most a Férfiak Klubja kérdéseire válaszol.

– Gazdag volt annak idején és hedonista, bár az igazi gazdagságot talán csak később tapasztalta meg. Mi jelentette a fordulópontot?

– Két fordulópont is volt. Az egyik a betegségem, amely során rájöttem, semmi nem biztosítja, hogy akár még egy hétig is élni fogok. Elkezdtem hát imádkozni a magam módján, mert beláttam, hogy itt már akár emberfeletti segítségre lehet szükség. Az imáimat meghallgatták odafent, az egészségemet visszanyertem. De azzal a lendülettel – modern keresztény módjára – el is felejtettem az Urat, hiszen már nem volt dolgom vele, meggyógyított. Hálát adni is elmulasztottam. Jó pár évre rá egy teológus barátom azt javasolta, dobjam el az összes olyan üzletet – pedig már éppen kezdett újra beindulni a biznisz –, amit Isten nem néz jó szemmel. „Kapni fogsz tőle valami mást”, mondta. Persze szkeptikus voltam, de erőt vett rajtam, hogy ha én kaptam az Úrtól egy esélyt a gyógyulással, ő is megérdemel tőlem egyet. Nem teljesen normális, amit tettem, de tényleg minden materiális dolgot eldobtam, és hirtelen rábíztam az életemet Istenre. Aztán megérkeztem Erdélybe, egyik oldalamon a kisfiammal és a feleségemmel, a másikon egy bőrönd ruhával. Nem volt sem lakásom, sem autóm, sem pénzem vagy más vagyonom. Egy villából gyakorlatilag egy árvaházba – Böjte Csaba egyik gyermekotthonába – költöztünk. De éreztem, hogy ez lesz az első lépés az álmaim megvalósítása felé. Jött aztán hozzá az anyagi áldás is, a medvepásztorságból persze nem lettünk gazdagok, de nem is kell nélkülöznünk.

– Hogyan élte meg a családja ezt a nem mindennapos élesváltást?

– Szerintem nekik még most is nehéz. Ötödik éve, hogy belevágtunk, de 2019. október eleje óta nincs bevételünk a Covid miatt, a vállalkozást viszont fenn kell tartani. Igyekszem tartani bennük is a lelket, mert nekem nincs félnivalóm, tudom, hogy az Úr ezt a szűkölködést is meg fogja hálálni. Azért is nehéz, mert kétlaki életet élünk: a telet mindhárman Csongrádon töltjük, majd én a következő novemberig Tusnádfürdőn vagyok, ahová ők több részletben jönnek ki hozzám hónapokra. Hosszú távon természetesen szeretnénk folyamatosan együtt lenni, ehhez viszont olyan biztonságot kell nekik teremtenem Erdélyben is, hogy ők se bánják, ha esetleg végleg ott ragadunk. Az biztos, hogy családfőként engem most odaköt a hivatásom, és ott is szeretném tölteni a hátralévő életem nagy részét. A kérdés, hogy elég szép otthont, biztonságos megélhetést tudok-e felépíteni mindehhez.

– Pontosan mivel foglalkozik a vállalkozás, amellyel ezt el szeretné érni?

– Két medvelesre is viszünk csoportokat, hogy az emberek megfigyelhessék, megörökíthessék az állatokat és a természetet. Úgy mutatom be nekik az igazi Székelyföldet, hogy még arra is javaslatot teszek, milyen útvonalon jöjjenek hozzánk, illetve térjenek haza tőlünk. Szállást intézek az igényeik szerint, betáblázom őket programokkal a helyi látnivalókhoz.

Terepjáróval megyünk ki a havasokba, a legeltető pásztorokhoz, illetve rejtett, teljesen önfenntartó falvakba. Helyi finomságokat kóstolunk, gyümölcsöt szedünk, fotózunk. Sörgyárlátogatást szervezek, és persze azt is tudom, hol a legjobb a környéken a kürtőskalács vagy egy autentikus vacsora. Az egyik medvelesünk régen Ceaușescué volt, ma négycsillagos szállás és múzeum. Úgy tartózkodunk a medvék között, hogy nem zavarjuk őket, nem avatkozunk az életükbe. Az értéket, amit így másoknak megmutatok – a természet szeretetét, hogyan lehet azzal harmóniában együtt élni – családapaként a fiamnak is szeretném átadni. Ha az embernek ez tudja adni a mindennapi elfoglaltságát is, az csodás ajándék! Nem bánnám, ha Olivér is örökölné tőlem a medvepásztorságot, mert engem ez szó szerint meggyógyított és mindenben megerősített. Persze menjen elsősorban a saját feje után, élje az életét a saját döntései szerint.

– Ha olyan jellegű jó tanácsot kellene adnia a kisfiának, hogy miben ne kövesse önt, mi lenne az?

– Engem soha nem érdekelt a pénz. Ha rengeteget kerestem, azt is elszórtam, sosem volt igazi értéke számomra. Nem gyűjtöttem, nem is tettem félre. Persze a felnőtt életem első felében tényleg annyi volt belőle, hogy el sem tudtam volna költeni, de szeretném, ha ő majd egy kicsit átgondoltabban élne. Kevesebb pazarlással, a jövőjére jobban odafigyelve, megtakarítva. Persze kettős dolog ez is. Én a hibámnak érzem, de aki bízik az Úrban, arról az Úr gondoskodni fog. Ettől függetlenül nem biztos, hogy helyes, hogy én a mai napig nem tudom, mennyibe kerül egy kiló kenyér vagy egy liter tej. De talán, akik elolvassák a könyvemet, azok is egyrészt okulnak a hibáimból, másrészt többek lesznek a tapasztalataim által. Egy házaspár például azt mondta: ők naponta csak tíz oldalt olvasnak belőle, hogy minél tovább tartson az élmény, s egyik nap a férj olvas fel a feleségnek, a másik nap fordítva. Értékes időt töltenek így együtt, emlékezve azokra a kellemes napokra, amiket Erdélyben töltöttek.

– Ha már itt tartunk, ön szerint mi az, ami egy házaspárt megerősít, ami miatt egy hölgy felnéz a párjára és tiszteli őt?

– Szerintem egyértelműen a biztonság, amit a férfi nyújtani tud neki és a közös gyermekeiknek. Ha biztonságot tudsz nyújtani, te vagy a minden. Sajnálatos módon ez sokaknál nem elsősorban érzelmi, inkább anyagi biztonságot jelent, ami persze részben érthető. Aki fészekrakó típus, az akkor érzi magát biztonságban, ha van egy fészek, ahol ki tud teljesedni. Nekem például a feleségem sokat segít a munkámban, hogy ezt a biztonságot minél hamarabb közösen – új helyen, újra – elérjük. Nagy vágyam ugyanakkor, hogy ő se csak bennem, hanem az Úrban is még jobban bízzon, aki a valódi biztonságot adja. Egy hétköznapi nőnek talán az egzisztencia fontosabb, de egy hívő kereszténynél az érzelmi biztonság az első. Persze Isten sosem kényszeríti rá magát senkire, csak az ember fogadhatja be őt a szívébe, saját megfontolásból. Ha a hitéből jó valaki, nem pedig kényszerből, az az igazi jóság.

Dr. Szász Adrián

Fotók: medvepasztor.medveles.hu, Szin János, Munoz Benjamin

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk