Mesebeli hős vagy húsvér férfi?

Néha-néha mikor az „igazi férfiról” hallok, olvasok, sokszor eltűnődöm azon, vajon mennyire beszélünk élő személyről, olyan valakiről, aki a hétköznapok kihívásaival boldogulva, lelki sebeinek árnyékában időnként elbizonytalanodva keresi a válaszokat és megoldásokat a rejtvényekre, amiket megtalál, esetleg társával együtt dolgoznak ugyanezen a „projekten”.

A meseterápiában számtalanszor előkerül a „hős” szimbolikus alakja, aki tűzön-vízen keresztül tör és elnyeri végül az áhított királykisasszony szívét, vagy helyreállít valamilyen igazságot, amivel az emberiséget, a népet, vagy egy közösséget szolgál.

Vizsgáljuk meg, hogy a mesékben előforduló „hős” képek mennyiben adaptálhatók a modern kor férfijára.

A hős egyik jellegzetessége, hogy útja során, az elé kerülő akadályok leküzdése által egyre szélesebb körben tesz szert különböző képességekre és tudásra, ebből máris következik az első és talán legfontosabb tulajdonság, ami minden hősre jellemző: tisztában van vele, sosincs olyan, hogy a csúcson van. Konstatálhatjuk, ha elértünk valamilyen eredményt, büszkék lehetünk rá, de felemelhetjük a tekintetünket az ég felé és nyitottak maradhatunk a további önjobbításra.

A legtöbb mesebeli heroikus hím sebezhető is, gyakran gyenge pontjai is vannak. Az emberfeletti erővel bíró Akhilleusz sarka bármelyik sikeres és életképes férfinál fellelhető, ettől válik igazán bátorrá. Ha nem lenne mitől félni, valószínűleg a „hősies küzdelem” fogalma is értelmezhetetlen lenne, ugyanis alanyunk magától értetődően, teljesen kiszámítható módon nyertessé válna, és nem hős lenne, csupán Isten. A hősiesség fogalma a „hétköznapiság” pejoratív értelmének meghaladásából származik, ergo abból, hogyha kilenc ember nem tesz semmit azért, hogy egy méltatlan, egyensúlytalan helyzet változhasson, legalább hősünk magára vállalja ezt a nemes feladatot, szolgálatot azzal a tudattal, hogy ebbe bele is bukhat (ez nem egyenlő a vak és értelmetlen önfeláldozással).

Legtöbb hősünk kalandja az otthonról való leválással indul (ami szintén jelképes: hőssé nem leszünk anélkül, hogy saját felelősségünk felvétele ne történne meg), ezt követően rengeteg támogatóval, jóakaróval találkozhat, akik partnerek abban, hogy egyengessék pályáját, ezektől a szereplőktől akár varázserejű tárgyakat is beszerezhet, amik lefordítva általában a tanulás, tapasztalás által megszerzett munka gyümölcseit jelenti, melyek csak a gyakorlatból szerezhetők be. Ezen tárgyak a későbbi boldogulást segítik, amiből szintén levonható egy analógia: együttműködésre van szükség ahhoz, hogy teremteni tudjunk.

Eközben hőseink találkoznak ellenségekkel is, akik akár olyan személyek is lehetnek, akikben a legjobban bíznak: családtagok, állítólagos barátok, vagy akár mesterek, akik végül ellenük fordulnak. A kitartás, a megoldott konfliktusok és kritikus megmérettetések után, nemegyszer megtörténik a „babér” learatása, például a királlyá válás. De mindenképp valamilyen nagyobb, tiszteletteljesebb szerep felvétele. Visszatérhetünk a megyébe is, ahol a többi hobbit ismeri majd a legendát, minek során megsemmisítettük azt a bizonyos gyűrűt és megszűntettük a gonosz hatalmát és bár uralkodók nem lettünk, de ezeken a tetteken keresztül bizonyára kivívtunk néhány előjogot magunknak.

Ezzel együtt és erről a mesék már ritkábban szólnak, a húsvér férfi ugyanúgy elbukhat. Nem ér véget a történet ott, hogy a királyság a mienk, mert abban rendet is kell tartani, viselni kell a felelősséget, ami ránk került és irányítani a folyamatokat, amiknek nap, mint nap a részesei vagyunk.

Lázár Gergely pszichológus

Weboldal: www.gery.hu

Fotók: iowaborn58 via Pixabay.com

Unsplash via Pixabay.com

Pexels via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk