Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot? – röviden az Apa, anya, pia könyvről

Ahogy az alkoholizmussal kapcsolatos előző könyvrecenziómban is írtam, bár csak közvetetten vagyok érintett, sosem éreztem magaménak a témát mindaddig, amíg munkamegbízás során megismerkedtem a szenvedélybetegekkel (különös tekintettel azok felnőtt gyermekeivel) foglalkozó Fogadó nevű szolgálatot és annak kimondhato.hu nevű weboldalát vezető Frankó Andrással, aki nemcsak felhívta a figyelmemet kiadványaikra, hanem meg is ajándékozott velük. Míg az előző könyv egy saját élményű vallomás volt, az Apa, anya, pia a laikus érdeklődők számára is teljesen érthető, megrázó vallomásokat tartalmazó, azokat elemző szakmai írás a jelenség bonyolultságáról, a megfelelő szakmai segítségnyújtás fontosságáról, egy izgalmas önismereti teszttel és az AVOKÁVÓ fantázianevű 7 lépéses segítő program részletes leírásával.

Aki hárít, nem változik! Aki kitekint és elindul, növekedni tud. Ebben szeretnék segíteni”írja a könyv bevezető fejezetének utolsó soraiban a szerző, miután kifejtette, miért is írta meg ezt a könyvet, miért is van a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeinek szüksége szakmai segítségre. Nagyon röviden összefoglalva: ha egy családban valamely szülő szenvedélybeteg, pláne ha mindkettő, akkor ott minden akörül forog; a szülő(k) életének középpontjában nem a gyermekek, hanem saját maga, a szer (bármi is legyen az) és annak használata áll. Így a szenvedélybeteg családokban a gyermekek helyzete akaratlanul is olyan, ami legkevésbé sem nekik való, hiszen ott „zárt ajtók között nap mint nap súlyos dráma zajlik”, amiről a családtagok nem beszélhetnek, és amivel kapcsolatban a gyermekek csak nagyon ritkán számíthatnak (belső vagy külső) segítségre, így egész életükben hordozni fogják a szüleik okozta terheket, még akkor is, ha már elköltöztek a szülői házból, ha úgy érzik, régen elfelejtették mindazt ami velük történt, vagy ha a beteg szülő már nem él.

A szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei gyakran abból indulnak ki, hogy gyermekkoruknak ehhez az oldalához többé nincs semmi közük. Már nincsenek problémáik; vagy ha mégis, akkor a problémák (például a testi tünetek) és a család egykori helyzete között nincs összefüggés. De ez tragikus tévedés, aminek messzemenő következményei vannak az életminőségüket illetően.” A szerző célja segíteni ezeknek az embereknek „szembenézni saját gyermekkorukkal és annak terheivel. Nem azért, hogy mindazt a szörnyűséget, rosszat és megrázó élményt, ami a szenvedélybeteg családban történt, erőszakkal felszínre cibáljuk (éppen ezt szeretném elkerülni), hanem azért, hogy az elmúlt gyermekkorra közösen rápillantva megvessük az alapját egy önmagukkal és másokkal elégedettebb életnek.”

Elmondása szerint munkája során – melyben azt kutatta, milyen sérelmeket hoznak magukkal, milyen erősségekre tettek szert és mi segített nekik abban, hogy életüket az előzmények ellenére mégis boldogabbá tudják tenni – azt tapasztalta, hogy ezek az emberek „csak akkor képesek önmagukat, magatartásukat, érzelmeiket valóban megérteni, ha veszik a bátorságot és ránéznek mindarra, ami velük történt. Csak ebben az esetben lesznek képesek erősségeiket is megbecsülni. Akkor értik meg először tanult életmodelljeiket, és tudják mindezt nehézségeik leküzdésére felhasználni”. Ebben segítenek a könyvben olvasható beszámolók és a hozzáfűzött megjegyzések, majd a közös elemek (hét erősség és a hét seb) szakmai elemzése – a szerző összegyűjtötte a szenvedélybeteg családból származó felnőtt gyermekek írásos beszámolóit, vagy kikérdezte őket és lejegyezte válaszaikat; ezekből és a szakmai tanulmányaiból vonta le azokat a következtetéseket, amiket közösnek talált a szenvedélybeteg családban felnövő emberekben. Továbbá ami még segít, az az önismereti teszt és az előzőek alapján kidolgozott AVODAKÓ fantázianevű 7 lépéses segítő program.

Az érintettek megrázó történeteiből laikusok számára is egyértelműen kirajzolódik mindaz, amit a szerző így fogalmaz meg, nem elhallgatva, hanem határozottan felvállalva a szakmabeliek komoly felelősségét is: „A szenvedélybetegségnek sok arca lehet, de akár alkoholizmusról, drog- vagy gyógyszerfüggőségről, anorexiáról, bulimiáról, játék-, internet- vagy munkafüggőségről van szó: egy valami mindenképpen közös bennük: a szülők szenvedélybetegsége meghatározza a gyermekek sorsát. S éppen, mert a szenvedélybeteg szülők, betegségük ellenére is jó szülők szeretnének lenni, tagadják vagy eltussolják azt a tényt, hogy a gyerekeknek kárt okoznak. A gyermekek szenvedései így még a szenvedélybeteg embereket kezelők előtt is rejtve maradnak – az elvonó intézményekbe a hozzátartozókat csak ritkán hívják meg beszélgetésre. És ha mégis, tragikus módon (...) a hozzátartozókban inkább a betegség okozóit vagy fenntartóit látják, mintsem elszenvedőit. Nem csoda, hogy a beteg szülők gyermekei – még ha professzionális segítőik is vannak is – nehézségeikben, szükségleteikben mindvégig csak magukra vannak utalva. Ezt az állapotot pedig túlságosan is jól ismerik. (...) a függő szülők felnőtt gyermeke többnyire csak akkor kap segítséget, ha maga is szenvedélybeteg lesz, vagy súlyosan megbetegszik. Ez is hozzájárul a szenvedélybetegség nemzedékről nemzedékre történő továbbörökítéséhez. Szomorú lánc.”

Ezt a szomorú láncot célozza megtörni a szerző a „mégis” erejére, a szenvedélybeteg család gyermekének hét erősségére alapozva, az ezekre építő hét lépéses AVOKÁDÓ segítő programja révén. A hét erősség:

  • TERHELHETŐSÉG: Meg tudom tenni!

  • A KITARTÁS KÉPESSÉGE: Nem adom fel!

  • HŰSÉG: Veled vagyok!

  • SZOCIÁLIS KÉPESSÉGEK: Mindenkivel jól kijövök!

  • ÉRZÉKENYSÉG: Jól bele tudom élni magam mások helyzetébe!

  • MENEDZSERKÉPESSÉGEK: Gyors és rugalmas vagyok!

  • HANGULATSZAKÉRTŐK: A társaságomban mindenki jól érzi magát!

A Fogadó egyébként nemcsak lefordította a Németországban élő tanár, zeneterapeuta és pszichoterápiás természetgyógyász, a sok éve családi szenvedélybetegségekkel dolgozó Waltraut Barnowski-Geiser könyvét, hanem azon alapuló Apa-anya-pia AAP önsegítő csoportokat is szervez, és kidolgozta az AAP társasjátékot is.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

Fotó: Coffee photo created by rawpixel.com - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk