„Apánk belénk verte a minőséget” – Auguszt Elek dédunokái, Olga és József a Budai Polgári Szalonban

A Budai Polgári Szalon legutóbbi vendégei az Auguszt család negyedik generációjának tagjai, Olga és József voltak. A család velem egykorú tagjainak nagy részét személyesen is ismerem, az ő szüleiket viszont ezidáig kevésbé. Így kíváncsian vártam az alkalmat, hogy Auguszt Elek dédunokáit is jobban megismerjem, és meghallgassak jó pár anekdotikus történetet a megpróbáltatásokban és sikerekben gazdag cukrászdinasztiáról.

Auguszt József elsőként a német származású ükapát idézte meg, aki püspöki kitüntetést kapott magyar nyelven végzett tanítói munkájáért, és aki 17 évet vándorolt inasként, mielőtt egy Fő utcai cukrászdában megállapodott volna, ahol későbbi feleségét is megismerte. Legnagyobb fiuk, Auguszt Elek is cukrász lett, ő alapította 1870-ben az Attila utcában az első Auguszt-cukrászdát, amelyet korai halála után özvegye, Strebek Erzsébet vezetett. József elmondása szerint tőle indult az az erős női jelenlét, ami azóta is meghatározó a családban. Erzsébet mindkét fiát kitaníttatta cukrásznak, és bár az egyik tehetséges szobrász lehetett volna, először neki is cukrásznak kellett lennie, s csak amellett „művészkedhetett”: például Szent László legendájának kétlovas, háromszereplős jelenetét is megformázta marcipánból.

József és Olga nagyapja, Auguszt E. József is külföldön szerezte meg a szakmai gyakorlatot, és mikor visszatért Budapestre, átvette édesanyjától az üzlet vezetését. Megnősülve, 1916-ban a Krisztinaváros szívében nyitott új üzletet, ahova előkelő közönség járt, és ahol pezsgő kulturális élet is folyt. A nagypapában „erős művészi hajlam is lakozott”: lakását is telezsúfolta műkincsekkel, a szomszédos Horvát-kertben működő színkörrel pedig megbeszélte, hogy tartsanak hosszabb szüneteket az előadások közben, hogy a közönségnek legyen ideje az Augusztban fogyasztani. A cukrászdában akkoriban gyakran volt szalonzene, tea- és divatbemutató is. József elmondása szerint a nagyapa akkor sem volt „szívbajos”, amikor esetleg nézeteltérése támadt a vendégekkel vagy a hatóságokkal. Az ostrom alatt a házat találat érte, minden megsemmisült, kivéve a dédapa 1852. évi szabadulólevelét, ami csodával határos módon megmaradt. A nagyapa a romokból félig-meddig újjáépített cukrászdát újra megnyitotta, amit hamarosan átvett a háború alatt orosz hadifogságba került, majd onnan hazatérő fia, Elemér.

„Mi szóba állunk a vendégekkel, hiszen a törzsvendégek tartják el a cukrászdát”

József és Olga édesapja, Elemér feleségül vette Resetka Olgát, akinek olasz kávét áruló eszpresszója volt a mai Ferenciek terén. A két üzlet államosítása után, ’51-ben a háromgyermekes családot kitelepítették a Borsod megyei Taktaszadára. Olga, aki akkor hároméves volt, megrendítő történeteket mesélt arról, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül az egyik hajnalon váratlanul marhavagonba hajtott család: édesanyja útközben tejért könyörgött falusiaknak az állomásokon az akkor egyhónapos Józsefnek, édesapja cukrász létére földműveléssel volt kénytelen foglalkozni. Öten laktak egy szobában, szüleik éjszakánként szaloncukrot készítettek a falubelieknek, és nem hagyhatták el engedély nélkül a falut. A család három év múlva költözhetett vissza Pestre, mert szükség lett egy jó cukrászra az egyik fővárosi üzemben, Elemér pedig ragaszkodott hozzá, hogy csak a családjával együtt költözik vissza. Az ’56-os forradalmat követően végül lehetőséget kaptak egy 24 négyzetméteres kis üzlet bérbevételére a Fény utcai piac mellett. Az immár 65 éve működő Fény utcai cukrászdát ’88 óta irányítja fiuk, József. Olga lányuk pedig a pesti Kossuth utcában nyitott üzletet, amelyet jelenleg az ő egyik lánya, Flóra és férje vezetnek. A 2001-ben nyitott Farkasréti Auguszt Pavilont Olga másik lánya, Auguszta és férje viszik.

Kérdésként merült fel a beszélgetésen a jó munkaerő hiánya. Olga elmondása szerint is nagyon nehéz manapság jó szakembert találni, ezért nagyon vigyáznak az alkalmazottaikra, családtagnak tekintik őket. József megemlítette, hogy a Fény utcai üzletben 43, illetve 27 éve ott dolgozó alkalmazottjaik is vannak. Szerinte még mindig nincs jó szakképzés Magyarországon (régebben sem volt), ezért fontosnak tartja a külföldi szakképzést és gyakorlatot. Dédapjuk 22 évig tanulta a szakmát, ő maga is sok évtizede dolgozik cukrászként, mégis, „amit tud, szívesen odaadná azért, amit nem tud”. Olga megerősítette: ezt a szakmát állandóan tanulni, a technológiai és az ízlésbeli változásokat pedig követni kell. Ugyanakkor ők továbbra is a hagyományos cukrászat hívei, vagyis nem használnak margarint, mindenféle adalékanyag, állagjavító és tartósítószer nélkül készítik süteményeiket, saját termesztésű vagy fagyasztottan vásárolt gyümölcsökből főzik a fagylaltot, és igyekeznek olyan gazdag választékot nyújtani, hogy mindenki megtalálhassa a kedvencét. A Fény utcában semmilyen „mentes” süti nincs, a Pavilonban van néhány, de cukormentes ott sincs, mert szerintük „nem náluk kell fogyózni”. „Apánk belénk verte a minőséget” – fogalmazott Olga, mire József hozzátette: „apánk szerint nem baj, ha nem szép az üzlet, csak legyen finom a sütemény”. A testvérpár szerint sikerük titka ezen túlmenően a családias hangulat: „mi szóba állunk a vendégekkel, hiszen a törzsvendégek tartják el a cukrászdát” – mondta József; Olga pedig elmesélte, hogy a Kossuth utcában egyes törzsvendégeknek névre szóló csészéjük van.

Lesz majd, aki folytatni fogja a mesterséget

Európai összehasonlításban Olga szerint Magyarország „szuperül” áll, sehol ennyi cukrászda nincs, mint nálunk. József árnyalta ezt a képet, szerinte a mennyiség nem mindenhol jelent minőséget is. A testvérek közötti rivalizálással kapcsolatos kérdésre mosolyogva válaszolták: ők csak egymással tudnak versenyezni, más nem rúg labdába. Megtudtuk azt is, hogy a pandémia alatt a Fény utcai üzlet és a Pavilon is sikeresen átállt a kiszállításra, a forgalmuk is megmaradt, viszont a Kossuth utcában – ahova többnyire külföldiek és arrafelé dolgozó hivatalnokok, egyetemisták jártak – hetekre teljesen leállt a forgalom, és minden alkalmazott távozott. A forgalom csak mostanában kezd visszaállni a járvány előtti szint közelébe, de időközben előremenekülésként megnyitották a Múzeumkertben a Geraldine cukrászdát, ami számukra is meglepően gyorsan népszerű lett a környéken lakók és arra járók körében.

A közönség kérdésére elárulták: még nem teljesen látni, hogy a Fény utcai üzletet ki veszi át, de édesapjuk magas életkorára hivatkozva József előtt még akár 20 aktív év is lehet, Olga lányai pedig már átvették az üzleteket, és nyolc unokája közül is bizonyára lesz majd, aki folytatni fogja a mesterséget. A jó hangulatú, de talán kissé rövidre sikerült beszélgetés után a közönség még négyszemközt is feltehette kérdéseit, így Auguszt Elek unokáit a helyszínen maradók még sokáig kérdezgették, miközben ajándékba hozott süteményeiket kóstolhatták.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

Fotók: a Budai Polgári Szalon szervezőinek engedélyével

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk