Ha az ember rájön, hogy nem jó helyen van, akkor minden ezutáni pillanat adott arra, hogy ezen változtasson – interjú Bretz Gáborral

Bretz Gábor Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekessel, érdemes művésszel beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Rengeteg butaság közül talán a legnagyobb, aminek a hatása még ma is érződik, hogy a Fenyves utcai általános iskola udvarán a poros, csúszós betonon focizva eltörtem a felső metszőfogamat. Rendszeresen járok miatta még most is fogorvoshoz.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

„Buta emberekkel nem lehet vitatkozni.”

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Ha az ember rájön, hogy nem jó helyen van, vagy nem úgy halad az élete, ahogyan azt szeretné, akkor minden ezutáni pillanat adott arra, hogy ezen változtasson.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Én koedukált iskolában tanultam, így csak arról van tapasztalatom. Szerintem jó.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Igen, ha valakit meg kell védeni.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Ez sok mindenen múlik, de inkább ne sírjon egy férfi.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Az egyenlő munkamegosztást tartom ideálisnak ésszerű keretek között: a nehéz bőröndöt én viszem, és az ajtónál is előre engedem a nőt.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Szinte mindent.  Vasalni nem szoktam, inkább a szép hajtogatás híve vagyok.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Nagyon, mert sokat kell a hivatásomból kifolyólag külföldre utaznom, így kevesebbet láthatom a családomat.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Olyan kötelék két ember között, ami mindkettőjüknek és gyermekeiknek is biztos hátteret nyújt.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen, a fogamat kivéve.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Olyanokra, akik jó példát mutatnak.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Igen: operaénekes lettem.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Nem tudok egy személyt mondani, de ha szabad többet akkor: Jézus, Leonardo da Vinci, Tesla, Károly Róbert.

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

Amit tisztelni kell: a tradíciókat.

NÉVJEGY

  • Budapesten született 1974. március 16-án.
  • Tanulmányait a Fenyves utcai Általános Iskolában kezdte, majd a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban folytatta. Ezt követően a KVIF Kereskedelmi Szak, Bartók Béla Konzervatórium, majd a Zeneakadémia hallgatója volt.
  • Legfontosabb díjak: Liszt-díj (2013), Érdemes Művész (2020).
  • Nős, hét gyermeke van.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk