Tanítsd jól a gyermeked a szeretetre, bármit is tanítottak neked mások

„A gyerekek azzal a bizalommal születnek hozzád, hogy szeretni fogod őket, ezért bármit is csinálsz, bárhogyan is bánsz velük, nekik az a szeretet.

Ha kegyetlen vagy velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

Ha kiabálsz velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

Ha nem törődsz velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

Ha otthagyod őket, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha kedves vagy velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

 

És ha gyengéd vagy velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha figyelsz rájuk, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha szorosan átöleled őket, azt fogják hinni, az a szeretet.

Mert nem tudunk semmilyen létező dologra rámutatni és azt mondani, „Ez a szeretet,“

ezért te fogod megtanítani nekik minden nap, amikor velük vagy, hogy mi az.

És majd egy napon, amikor valaki úgy fog velük bánni, ahogyan te bántál velük, azt fogják mondani:

Ez a szeretet.

 

Ezért tanítsd őket jól.

Bármit is tanítottak Neked mások.”

(Iain S. Thomas)

A legtöbb viselkedésmintát a múltból, a gyerekkorból hozzuk, az önérvényesítést, vágyaink, igényeink kifejezésre juttatását, és annak módjait is gyermekként tanuljuk meg. Ahol látszatharmónia uralkodott, ahol szőnyeg alá söpörték a problémákat, ahol nem lehetett egy hangos szó sem, ahol a harag, a düh, és egyéb negatív érzelmek elfojtásra kerültek, ahol egymásba fojtották a szót, ahol tiltották, vagy veréssel torolták meg, ha a gyermek kifejezte negatív érzéseit, ott hamar el lehetett sajátítani a képletet: a nyílt önérvényesítés ördögtől való, jobb csendben maradni, bólogatni, és mélyre szorítani a fájó, negatív érzelmeket, mint elviselni a hangos veszekedéseket. Látszatmegoldás kell, minek során fennmarad a látszatharmónia, nincs kiabálás, nincs veszekedés, és látszólag nincs konfliktus sem. Így alakulhat ki a későbbiekben a passzív-agresszív személyiségzavar.

Akiknek a világot egy nagy, félelmetes, küzdelmekkel teli helyként állították be, ami nem az örömök, a boldogság megéléséről is szól, ők nehezen oldódnak fel egy kapcsolatban és sokkal jobban ragaszkodnak a bármi áron való biztonságérzethez. Ha a gyerek megerősítéssel, elfogadással találkozik, önmaga szeretetét tanulja. Már gyermekkorban éreznünk kell az értékesség, a szerethetőség, az alkalmasság érzését. Egy gyereknek éreznie kell, hogy ő jó valamiben, hogy befektetett energiája megtérül, hogy támaszkodhat képességeire, és boldogan, felszabadultan kiteljesedhet valamiben. Az a gond, hogy a legtöbb felnőtt még mindig nem érzi mindezt. Ha a gyerek teljesítményét elismerő szavakkal értékelik, a megbecsülést tanulja meg. Az egészséges önbecsülés, a helyes önértékelés alapjait a gyerekkorból kell(ene) hoznunk, a dicséretek, a pozitív megerősítések, feltétel nélküli elfogadó szeretet által. Az a felnőtt, aki gyerekként nem tapasztalta meg saját értékét, abban mindig ott bujkál majd az alkalmatlanság negatív élménye, megfelelési vágy, instabil önleértékelés, párkapcsolati függőség jut részül.

Egy baba korán megtanulja, hogy van-e értelme megszólítani a világot, vagy teljesen felesleges – Ranschburg Jenő is megfogalmazta ezt. A korai anya-gyermek kötődés biztonsága vagy bizonytalansága jelenik meg minden ragaszkodáson alapuló emberi kapcsolatban. Ha valaki folyton hiányt szenvedett, vég nélkül sírt, bizonytalan volt, örökösen várakoznia kellett figyelemre, érzelmi és fizikai igényeinek teljesítésére, ez a bizalmatlanság és frusztráció időnként majd bekopogtat későbbi párkapcsolata ajtaján is. Minden kötődéstől való félelmünkben ott van az elhagyatástól rettegő gyermeki énünk. Ha valaki folyamatos kontrollt, ellenőrizgetést tapasztalt meg gyerekként, ha soha nem érezhette a boldog, felszabadult kiteljesedést, és senki nem tisztelte autonóm személyiségét, akkor az ő szemében a szeretet felnőttként is egybemosódik a kontrollal, majd tévesen így próbálja meg kapcsolatait működtetni. Ha gyerekként a legfontosabb, érzelmileg legközelebb álló emberek elhagyták, eltűntek, majd feltűntek az életében, hazudtak, vagy soha nem váltották be ígéreteiket, akkor a gyanakvás, a bizalmatlanság ugyanúgy átlengi a felnőttkort, mert gyermekként azt tanulta meg, hogy még a szeretetkapcsolataiban sem bízhat.

Aki nem tud határozottan nemet mondani, valószínűleg már gyerekkorában megtanulta, hogy a nem kockázatos válasz, mert csak bűntudatot kelt, konfliktust, sértődést, veszekedést szül. Ezért a gyerek a szeretetért és látszólagos békéért, a látszatharmóniáért behódol, megtanulja, saját akarata és az önálló döntés képessége mint olyan, nem létezik. Ezt a káros beidegződést hurcoljuk tovább felnőtt lelki csomagjainkban. Pedig mennyivel szebb lenne egy cseperedő, fejlődő lelket nem megnyomorítani elvárásaink szörnyű súlyával, hanem alternatívákat ajánlani számára, és megadni neki a szabad választás lehetőségét, a döntés szépségét.

Párkapcsolatainkban ösztönösen az „ismerős érzést” keressük, olyan partnert választunk, akivel újraélhetjük azokat a gyermekként megélt traumákat, játszmákat, sérelmeket, zaklatottságot amelyek oly gyakran megnyomorítottak érzelmileg. Szüleink mintája mélyen gyökerezik bennünk, beépül a zsigereinkbe, és ezt keressük felnőtt kapcsolatainkban, még akkor is, ha ezek az ismerős érzések, a vélt biztonság épp fájdalmas és hamis. A múlt azonban megérthető és segítséggel feldolgozható. Önismerettel, önszeretettel, tudatossággal elutasíthatjuk a mérgező örökséget, és eldönthetjük, hogy mától más úton járunk, határokat húzunk, és nem aggódunk, nem szorongunk, hogy eleget nyújtunk-e. Többé nem a szüleink mintája alapján alakítjuk kapcsolatainkat, és ami még fontosabb, gyermekeinket is jól, megfelelelően tanítjuk a szeretetre, bármit is tanítottak mások.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: People photo created by prostooleh - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk