Egy párkapcsolat megéréséhez idő kell!

Ma a tudatos párválasztás dívik, vagyis nyitott szemmel járunk, nem engedjük csak úgy életünkbe a szerelmet, hiába kopogtat, dörömböl az ajtón, hiába szaggatja szívünk ablakait.

Az állandóság, a monogámia gondolata ma sokakat elborzaszt, idejétmúlt társadalmi csökevényként értékelik, folyamatosan új, színes, ingeráradatra van szükség. Kevesen vagyunk, akik teljes szívvel, minden racionális érvet ledöntve, és minden észérvet hátrahagyva képesek szeretni. Akik felül tudnak emelkedni időn, távolságon, nehézségeken, problémákon, kibírhatatlannak tűnő válságokon. Túlságosan tudatossá váltunk a szerelemben is, nem tudjuk már milyen önmagáért szeretni valakit, csak azért, amilyen. Gyanakvók vagyunk, mert senki nem akarja kiszolgáltatni magát. Nem akarja kifordítani a lelkét, nem akar idő előtt szívtörést szenvedni, nem akar elengedni, gyászfolyamatot fázisain végig tántorogni. Ma a tudatos párválasztás dívik, vagyis nyitott szemmel járunk, nem engedjük csak úgy életünkbe a szerelmet, hiába kopogtat, dörömböl az ajtón, hiába szaggatja szívünk ablakait.

„Majd összefutunk. Majd hívlak. Majd szólok, ha alkalmas. Talán.”

Ma percek alatt felszedhetünk valakit, hogy súlyosan szeretethiányos, és emberi érintésre vágyó lelkünk háborgását csitítsuk valamivel, ki sem kell tennünk a lábunkat a házból. Az internet anonimitást ad, aki úgy akarja, felfedi magát, de ha nincs kedve hozzá, akkor arctalanul ismerkedik, még a nemét sem kell elárulnia. Sokkal könnyebben és gyorsabban osztunk meg intim információkat, mint élőszóban tennénk, kialakult kapcsolataink felületesek, és mivel a szex sürgető komfortigény, előbb jön a szex, mint a szerelem, aztán majd szabad akaratunkból eldöntjük, akarjuk-e azt a szerelmet, vagy csupán maradunk ágyrajáró szabadidőpartnerek. Kevés a felelősség a vállakon, a randi az utolsó pillanatban lemondható, a huszonnégy órás online jelenlét, a magunkkal hurcolt digitális tartozékok mind lehetővé teszik ezt. A lehetőségek tárháza végtelen, egy izgalmasabbnak ígérkező programért könnyedén lemondható, vagy áttolható egy előre lebeszélt találkozó. „Majd összefutunk. Majd hívlak. Majd szólok, ha alkalmas. Talán.” Nincs biztosíték, nincs biztonság, nincs bizonyosság.

Emojikkal pótoljuk az érzelmi reakciókat

A tapintatos szakítás kihalni látszó viselkedésforma, a „ghosting”, a köddé válás vette át intenzíven a szerepet, vagyis a telefont kinyomni, és soha többé nem jelentkezni könnyebb, mint leülni valakivel, a szemébe nézni, és annyit mondani: nem te vagy az én utam. Az érzelmeink kinyilatkoztatása szinte teljesen áttevődött a virtuális és közösségi térbe, ahol az ottani metakommunikáció mást sem tesz, mint leszoktat minket az érzések, az érzelmek feltárásáról, a konfliktusok szemtől szembeni kezeléséről. Emojikkal próbáljuk pótolni a személyes találkozások során azonnal át- és megélhető érzelmi reakciókat, egy táguló pupillát, egy felgyorsult légzést, remegő hangot, piruló arcot. Mindez személyes megélése, megértése és megfejtése pedig elmaradhatatlan része a másik ember megismerésének, a vonzalom és a kötődés kialakulásának.

Nem marad idő vágyakozni…

„De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...”– mondta A kis herceg. A mai embernek azonban nincs ideje, nincs türelme kivárni, hogy a jó dolgok megérkezzenek hozzá.

Folyamatos időhiányban szenvedünk, a kapcsolataink is szélessáv sebességgel kötődnek, nem marad idő vágyakozni, nincs várakozás, tűkön ülés, izgalom, nincsenek fantáziák, vágyak, elképzelések, csalogató részletek, nincs kézfejen felejtett finom, igéző, hívogató parfümillat. Pedig ez a várakozással teli periódus pontosan arra való, hogy „megágyazzon” a vonzalomnak, mert egy kapcsolat megéréséhez, elmélyüléséhez idő kell, csak így fejlődhet hosszabb távon erős kötelékké. A legkisebb, leghalványabb vonzalom esetén már párkapcsolatot kezdünk, eszünk ágában sincs a legjobbat kihozni a másikból, vagy energiát, figyelmet áldozni rá, azonnal a tökéletest, a fullost akarjuk, legyen okos, legyen szép, legyen jó szerető, legyen egzisztenciálisan rendben, legyen vele minden olyan, mint a romantikus filmeken. Ha esetleg kiderül róla, hogy esendő földi halandó, feldolgozni való múlttal, vagy kibeszéletlen múltbeli sérelmekkel, vívódásokkal, ejtenünk kell, nincs idő mások lelkét gyógyítgatni. Összekeverjük a szerelmet más érzésekkel. Szabadidőpartnert keresünk, mert hol stresszes, hol monoton életünkben kell egy jófej csajszi vagy pasi, aki felvidít, aki szürke napjainkat kalandossá varázsolja. Nem köteleződünk el, és nem gyártunk közös emlékeket.

Hol van a tűz a kapcsolatunkból?

Mi következik a közös nagy eufória után? A szenvedély illanó dolog, és sokan nincsenek felkészülve arra, hogy annak elmúlását követően mit kezdjenek a párkapcsolattal. A feromonőrület, a vágy, a kezdeti romantikus érzések átalakulnak, de nem állunk készen a változásra. Már semmi nem olyan, mint régen. Hol van a tűz a kapcsolatunkból? Kínos csendek jönnek, elfojtott feszültség és mondvacsinált indokok. Szomorúan realizáljuk: senki nem készített fel bennünket erre a „földhözragadtságra”, egyikünknek menni kell, új opciót felkutatni. Manapság semmi nem érdemel időt és türelmet. Még a szeretetkapcsolatok sem. Rögtön azt a párkapcsolati érettséget és érzelmi biztonságot keressük, amely csak idővel fejlődhet ki, mert ez az élet normális rendje. Alig ismerjük még egymást, de instant módon, mohón várjuk a feltétlen összetartozás és elköteleződés állapotát, mely csak évek múlva, az összecsiszolódás rengeteg elrettentő pillanatával érkezhet meg. Nem engedjük az induló párkapcsolatokat végighaladni a fejlődési szakaszokon, nem hagyjuk, hogy szárba szökkenjenek, majd virágba boruljanak, és végül egyáltalán nem, vagy csak félgőzzel gondozzuk, elfelejtjük virágoztatni.

A tisztelet, a kötődés, a társszerelem kialakulásához idő kell!

A technika, a társadalmi környezet szélsebes iramban száguld el mellettünk, de testi és lelki szükségleteink, a szeretet és elfogadás iránti vágyunk nem változik. Hiába tudunk interneten percek alatt elintézni egy beszélgetést, és hiába adott a lehetőség online arra, hogy egyszerre rengeteg emberrel építsünk kapcsolatot, lelki és biológiai szinten, bármit teszünk, nem tudjuk tartani a lépést. A tisztelet, a lelki kapcsolódás, a kötődés, a társszerelem kialakulásához idő kell – és ez az, amit nem várunk ki. Ahhoz, hogy az érzések kifejlődjenek bennünk, és valódi, érett érzelmekké alakuljanak, ami ezután a teljes párkapcsolati hozzáállásunkat inspirálja, ahhoz időre, türelemre, odaforduló figyelemre, és rengeteg szeretetre van szükség.

Engedd megszelídülni az érzést!

A szerelem kezdetben valóban rózsaszín köd, gyomortájon repkedő pillangók, az adrenalin szint az egekbe szökik, a szív kalapál, és zúg, tolul a vérben a szerelemhormon. Aztán mi történik? Euforikus, módosult tudatállapotban e csodavegyület hatása alatt állunk, minimum hat hónapig, de legfeljebb két éven keresztül. Az emberi szervezet ugyanis sajnos ennyit bír el a tartós eufóriából, nem többet, mert a szerelem pozitív stressz, nem viselhető el hosszú távon. Folyton ezer fokon égni, mindig őrülten szerelmesnek lenni tehát nagyon egészségtelen volna. De kár szomorkodni, mert csupán a kezdeti bódult, összeolvadó, tomboló, eufórikus szimbiózis-szerelem időszak szűnik meg, hogy kapcsolatunk magasabb osztályba léphessen. Szerelmünk szinte észrevétlenül megszelídül, lecsendesül.

A párkapcsolati boldogság nem érkezik ingyen

A lányregényes, rózsaszín ideák sajnos tévesek, miszerint a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után minden szépen kiszámítható és konfliktusmentes. Még csak ezután jön a java, az összecsiszolódás buktatói, közeledések, távolodások, mosolyszünetek, hatalmi harcok, ideiglenes elfordulások, nagy kibékülések, kirobbanó boldogság, diszharmónia, a jó és rossz körforgása, ezek mind a párkapcsolat dinamikáját adják, ettől parázslik a szerelem akár egy életen át.

Cikkajánló: Aki valóban el akar köteleződni, annak nincs B terve

A párkapcsolati boldogság nem egy stagnáló állapot, és nem érkezik ingyen, hanem idő és hosszú, közös fejlődési út eredménye. Meddig él egy kapcsolat? Amíg ketten éltetjük, működtetjük és gyógyítjuk sérüléseit. A párkapcsolatunk sikere csakis kettőnkön múlik, akik elegendő időt hagyunk, hogy kapcsolatunk szárba szökkenjen, akik nem félünk megnyitni a szívünket egymás felé, és nem sajnálunk minden tőlünk telhetőt invesztálni azért, hogy működjön: figyelmet, minőségi időt, bókot, elismerő szót, meglepetést, gyöngédséget, spontaneitást, szerelmet, szexet, vágyat és összetartó szeretetet.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: katyandgeorge on Pixabay.com

makunin on Pixabay.com

ljcor on Pixabay.com

kelseyannvere on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2018. április 14 12:04
    Kapcsolataink felszínesek, kiüresedettek, lelketlenek. Ez a lelkület olyan, mint a fertőző betegség. Miért is? Napjaink torz generációs problémáinál, érdemes figyelembe venni, és elgondolkodni azon, hogy a szülők vetik a magot, amely felnő és gyümölcsöt terem, vagy a jóra, vagy a rosszra. Előkészíthetik fiaikat és lányaikat a boldogságra vagy a boldogtalanságra. Ma csak kevés fiatalon látszik az igazán egészséges okosság és józan ész. Pillangó életet élnek, és semmi céljuk sincs. Amikor fiatalok csoportja összejön, jóformán mást se hallani tőlük, mint néhány buta megjegyzést ruháról vagy léha ügyről, és aztán jót nevetnek ragyogónak képzelt megjegyzéseiken. Úgy látszik, a fiatalok teljesen elvesztették a szerénység és jó modor ékességét. Nevelésük miatt mégis azt képzelik, hogy ez az előkelőség netovábbja. Mi szülőknek a felelősségünk, hogy nem tanítottuk meg őket arra, hogy szükség van segítségükre, hogy az idő érték, és hogy számítunk munkájukra. Bizony, sok bűn forrása a tétlenség! A szülőknek képezniük kell magukat, hogy eleget tudjanak tenni gyermekeik iránti kötelességeiknek. Némely szülő félreérti gyerekeit, és nem is ismeri őket igazán. Gyakran nagy a távolság a szülő és a gyerekek között. Ha a szülők jobban beleélnék magukat gyermekeik helyzetébe és éreznék, ami a szívükben van, jó hatással lehetnének rájuk. A gyermekekre nézve szerencsétlen korban élünk. Erős áramlat sodor lefelé a mélybe. A szülők kötelessége őrködni, nehogy a környezet hatásai kárt tegyenek gyermekeikben. Kötelességük megválogatni a gyermekek barátait, és nem tűrni el, hogy ők válasszanak. Ki törődjék ezzel, ha nem a szülő? Ki más viselné szívén a gyermekek javát, ha nem ti? Élhet-e másokban a szülők szüntelen gondoskodása és mély szeretete? Azok a férfiak és nők, apák és anyák, akik a legkomolyabb igazságokat vallják, hűségesek az elvekhez. Ha komoly megfontolásra szeretnénk késztetni a világot, akkor feltétlenül elvekhez kell ragaszkodnunk. Örökkévaló értékekre kell építenünk !
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk