Mégis mi köze van a vámpírnak és Kádárnak egymáshoz?

Erdélyben felnőve maradandó élményeim vannak a szocializmusról és erős fenntartásaim a turisták számára létrehozott Drakula-mítoszról, nem szeretem a horrorfilmeket, sőt a véres jeleneteket sem, így nehezen mondtam igent erre az alkotásra, különösen a nemrég látott Foglyok című Deák Kristóf-film után. De végül megnéztem a Várkert Moziban, és nem bántam meg, sőt, a legtöbb részét kifejezetten élveztem.

Az Isteni műszak író-rendezőjének fekete humorú vígjátékában, amelyben a ’70-es évek Magyarországára látogató vámpírt a titkosszolgálat megpróbálja leleplezni, fordulatos a történet, emlékezetes a látványvilág és erős a szereplőgárda; nem véletlenül volt tehát 2019-ben a legnézettebb magyar filmek egyike.

A történet röviden: A kubai forradalmat is megjárt, de '56-al kapcsolatos nyilatkozatai és különös kinézete, illetve magatartása (feleannyi idősnek látszik és úgy is viselkedik) kapcsán gyanús Fábián elvtárs (Nagy Zsolt játssza remekül) hazalátogat, hogy megnyisson egy nagyszabású véradó mozgalmat, amely révén 10 ezer liter magyar vért terveznek adományozni Vietnám testvérország számára. A magyar kémelhárítás a legjobb embereit állítja az ügyre: Mária (a meggyőző játékú, törékeny Walters Lili) kísérőként próbál a bizalmába férkőzni, és amint ez túl jól sikerül – a vámpír és a hölgy egyre jobban vonzódnak egymáshoz –, a nő elhiszi magáról, hogy több esze és nagyobb ereje van, mint az őt dróton rángató férfiaknak (a főnökét játszó Thuróczy Szabolcs és az élettársát alakító, ugyancsak a titkosszolgálatnak dolgozó Nagy Ervin fürdőznek szerepeikben).

A filmben fontos szerepet kap még Kádár János (Rába Roland alakítja, gyakorlatilag maszkban), aki ugyancsak titkos megbízást teljesít: meg kell szereznie az örök élet titkát Brezsnyev számára. A fekete humorú kádári korrajzban természetesen vannak még hallgatózó házmesterek, önkéntes véradók, hazafias dalokat éneklő úttörők, valamint további kémek és besúgók, de vámpírra persze senki sem számít, hiszen a kommunista rezsim megtiltotta az embereknek, hogy ne higgyenek se Istenben, se a túlvilágban vagy bármilyen misztikumban. Így az ügynököknek improvizálniuk kell, és nem csoda, ha a film végére végképp összegabalyodnak a romantikus, illetve titkosszolgálati szálak.

A véres jelenetek egyike-másika, bármennyire humorosnak is szánták őket, nekem néha sok volt, de sosem annyira, hogy rosszul érezzem magam attól, mert a rendező láthatóan nem véres, vérbeli horrorfilmre törekedett, inkább a groteszk alapszituációra fókuszálva a szocialista rezsim görbe tükrének szánta a vámpírt: teljesen logikátlan, valahol mégis érthető emberi megnyilvánulás az ateista kommunisták mély emberi vágya az örök élet, a túlvilág iránt. Merthogy mégis mi köze van a vámpírnak és Kádárnak egymáshoz? Hát az egyetlen dolog, ami még egy diktátornak nem (sem) adatott meg, még akkor sem, ha egyesek szerint „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog”, hiszen halála után bebalzsamozták, mint az egyiptomi fáraókat. A ’70-es évek elején sokan (beleértve természetesen magát Brezsnyevet és Kádár Jánost), nem gondolták volna, hogy a kommunista rendszernek egyszer vége lesz, így „joggal” hihették, hogy ők akár halhatatlanok is lehetnek.

A vámpír ebben a filmben is rendelkezik köztudott, illetve természetfeletti tulajdonságokkal, például tud repülni, tart a napfénytől, a fokhagymától és a szenteltvíztől, de nincs például hegyes szemfoga és nem állandóan vérszomjas. A rendező érezhetően szabadon kezelte a vámpírok körüli mitológiát, meghagyva őt egy rejtélyes lénynek, hogy az elvtársaknak találgatniuk kelljen, vajon rá melyik tulajdonság igaz és melyik nem. Bodzsár Márk szavaival: „Már nagyon sok klasszikus vámpírhorror készült, egyre nehezebb hegyes szemfogakkal borzongást kelteni. (…) Nem véletlen, hogy Polanski már a hatvanas évek végén kiforgatta a vámpírmítoszt, borzongás helyett nevetésre késztetve a nézőt.” (…) Egyébként pedig szabadon, mindig az adott szituációhoz igazodva szelektáltunk a vámpírtulajdonságok közül. Egyszerre meseszerű és realista filmre törekedtünk, és ha egy-egy képesség már túlságosan rajzfilmszerűvé tette volna a történetet, akkor attól inkább megfosztottuk a vámpírt.”

Cikkajánló: Szobába zárva akkor és most
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

A rendező azt is elárulja, hogy a vámpír karaktere kapcsán már a kezdetektől számított Nagy Zsoltra, ahogy több mellékfigura megformálójára is. „Nem híres vámpírfilmek színészei jártak a fejemben, hanem például Steve McQueen, a hetvenes évek egyik nagy filmikonja. Nem azt kerestük, hogy ki tudna vámpíros lenni úgy, mint például Gary Oldman Coppola Drakulájában, vagy Robert Pattinson az Alkonyatban, hanem az volt a cél, hogy a paranoid, örökké gondterhelten izzadó elvtársakhoz képest a vámpírunk lazaságot, nagyvonalúságot, intelligenciát sugározzon.” Vámpírfilmekben ugyan nem járatos, de lelkes filmnézőként határozottan állítom: a választás tökéletes volt, és nemcsak a főszereplő, hanem a legtöbb (akár az összes) mellékszereplő esetében is.

Tehát nem elsősorban a vámpír-, illetve horrorfilmek rajongóinak ajánlom a Drakulics elvtársat, hanem olyanoknak (is), akik szeretik a szocialista rendszert kifigurázó, annak görbe tükröt tartó, fekete humorú magyar vígjátékokat (és közben elviselik a korlátozott mennyiségű vér látványát is).

Antal-Ferencz Ildikó

Fotó: https://www.youtube.com/watch?v=efAeRFk4NLs

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk