Konferencia Európa és a kereszténység jövőjéről – így lépett ki az offline térbe a Szent István Intézet

Az ezeréves Szent István-i szellemi hagyatékot megőrizni és a következő ezer évre átmenteni kívánó Szent István Intézet szeptember 14-én konferenciát szervezett Európa és a kereszténység jövőjéről, amelyen előadást tartott dr. Veres András római katolikus püspök, Prof. dr. Schmidt Mária történész és Balog Zoltán református püspök. Az ezt követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői Földi-Kovács Andrea újságíró, dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Prof. dr. Vojcek László szülész-nőgyógyász és Vágvölgyi Gergely újságíró voltak. Fontos és súlyos üzenetek hangzottak el, ezekből szemlézünk néhányat.

Dr. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet kommunikációs vezetője köszöntőjében elmondta: az intézet célja, hogy államalapító királyunk szellemi örökségét, a zsidó-keresztény társadalmi tanításokra épülő világképet, azt a meggyőződést, hogy Isten létezik és általa küldetésünk van a jóra, a ma kihívásainak fénytörésében vizsgálja. Kutatásaikkal elemezni tervezik a különböző társadalmi jelenségeket; a közbeszéd formálásával pedig e gondolatiság képviseletében kívánnak fellépni; és ha szükséges, reflektálnak a nyilvánosságban elhangzó ellentétes állításokra. Azaz riadót fújnak, amikor úgy látják, fennáll annak veszélye, hogy a következő generációk az entitásunkat kísérleti terepként használók áldozataivá válhatnak; és emellett gyakorlati támpontokat kívánnak nyújtani az elértéktelenedett, elbizonytalanodott világban gyermeket nevelőknek.

Mivel dr. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke végül váratlan elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, helyette Hollik István képviselő, az intézetet létrehozó Európa Szívében Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette, hogy ez a konferencia az Európai Unió által meghirdetett, annak jövőjéről szóló vitasorozat része; bár olyan kategória, ahova ez az esemény tartozhatna – a keresztény kultúra védelme –, sajnos a meghirdetett sorozatban nincs, pedig, mint mondta, „ha a valódi kérdéseket nem tesszük fel, akkor nem kaphatunk valódi válaszokat”. Figyelmeztetett: a kereszténység Európa identitásszervező ereje volt, és rajtunk múlik, hogy az marad-e: „Európában egy demokratikus rendszer csak addig működött, amíg a bibliai emberképre alapult; ha nem, először a demokrácia, majd maga a rendszer omlott össze. De a rendszert éltető ideológiák továbbélnek”. Rövid beszédét azzal az üzenettel zárta, hogy az államnak és a vallási közösségeknek külön, egymástól függetlenül kell működnie, de a közös célok érdekében együtt; majd felhívta a figyelmet arra, hogy amint a Semjén úr által a résztvevők számára ajándékba küldött, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából készült videóban és a kapcsolódó képes kiadványban is szerepel, az egyházakkal való együttműködés eredményeképpen 2010 óta több mint 3000 templom újult meg és 150 új templom épült Magyarországon, valamint a Kárpát-medence magyarok lakta területein.

Dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke XVI. Benedek pápa A keresztény erkölcs alapjai című kiadványából idézett gondolataival kezdte, majd számtalan gondolkodót (Faludy Györgytől Pál apostolon át Heideggerig) idézett gondolatvezetése alátámasztásaként, melynek legfontosabb üzenetei:

Minden ember Isten képmása, így a hit ad alapot az ember erkölcsének, az határozza meg gondolkodását, cselekedeteit és életét. A hívő és hitetlen emberképe más, a különbség éppen az erkölcsi felelősségben van. Az ember Isten lelke, az ember teste Isten temploma. Az élet önmagában érték. Isten birtokolja az élet teljességét, ezért elvárja az embertől, hogy felelősen viszonyuljon a létéhez. A természeti törvény előrébb való, mint az emberi.

A jót és a rosszat felismerni csak az ember képes, mégpedig erkölcsi tudása okán, amelynek alapja a nevelésen túl a saját lelkiismerete – amely a II. Vatikáni Zsinat szerint „belső szentély, ahol a teremtő Istennel közvetlen kapcsolatba kerülünk”. A jó ember általi felismerése töredékes, ezért van szükség isteni kinyilatkoztatásokra. A Szentírás nem ad részletes útmutatást minden döntési helyzetre, de a cselekvési norma irányát tisztán mutatja. Ugyanakkor a keresztény élet több, mint normarendszer, hiszen nem az ember van a törvényért, hanem fordítva. A hívő és nem hívő embernek tehát van egy közös erkölcsi tudata, tudása, mégis óriási különbség van a cselekedeteik között, aminek oka az, hogy a lelkiismeretet is lehet deformálni.

Kopp Mária szavaival: társadalmi anómiában, értékvesztésben élünk, mert sokan úgy érzik, hogy már nincsenek erkölcsi normák az egyének és közösségek életében (például a törvényhozásban vagy magas társadalmi pozíciókban élők életében sem), emellett jelen van minden egyéni és közösségi tekintély tudatos lerombolásának liberális szándéka, beleértve a krisztusi értékrend relativizálását.

A keresztény erkölcs jövőjét illetően szükség van a különböző keresztény felekezetek, valamint a hívők és nem hívők összefogására, különben robbanáshoz vezető súlyos társadalmi feszültségek várhatóak. Ennek az összefogásnak az alapja a másik ember méltóságának az elismerése, a kölcsönös tisztelet és elfogadás.

Korunk erkölcsi válsága a hit erkölcsi válságára vezethető vissza; az pedig a személyes Isten-kapcsolat hiányára, ami az emberi élet, méltóság és tisztelet hiányát okozza – ez ellen tenni kell!

A zsidó-keresztény értékrend meghatározza gondolatainkat és cselekedeteinket, és ez a hívők és nem hívők együttélésének biztos alapja lehet, amennyiben az ember elfogadja teremtett voltát és Krisztust. XIV. Benedek szavaival: „Aki nem ismeri Istent, végső soron remény nélkül él. Az ember igazi nagy reménye csak Isten lehet. (...) Isten szeret és szerető. A hittől az örök életet várom.”

Prof. dr. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója szerint tévedtünk a ’89-90-es forradalom kapcsán, amikor azt hittük, hogy a kommunizmusra és a marxizmusra is „halálos csapást” mértünk; ez sajnos nem igaz, hiszen közben a marxizmus Nyugaton átvette a hatalmat, és lényege immár nem gazdasági, hanem ideológiai: egy világnézet, valláspótlék, amelynek jellemzői a következők: ateizmus, materializmus, progresszió, relativizmus, nihilizmus.

Marx szerint az ember addig nem szabad, amíg függ valamitől, tehát egy hívő ember nem lehet szabad; a hitet a kizsákmányoltak találták ki magunknak, de ha megszűnik a kizsákmányolás, akkor már nem lesz szükség a hitre sem. Az ember nem Istentől kapta az életet; nem függ tőle, nincsenek örök igazságok, nincs erkölcs; az ember megteremi a saját értékrendjét, igazságát és erkölcsét. Isten helyett a történelmi haladásban kell hinni; és ez a „saját vallás” a múltat és a jelent megsemmisíti, helyette egy jobb, a tökéletes társadalom fele vezető jövőt kínál, amelyben semmi nem állandó, nincs közös hit, közös cél és így közös jövőkép sem.

A '45 és '56 közötti hidegháború a keleti marxizmus és a nyugati keresztény civilizáció között zajlott, de mivel az előbbiben a földi paradicsom ígérete nem teljesült, a '68-asok már inkább fogyasztani és középosztályosodni akartak, az elitre összpontosítottak és lépésről lépésre (vissza)nyugatosították a marxizmust. E mozgalomnak nincs fókusza, nincs elképzelése, csak vágyai, a lényegről nincs mondanivalója, és mindig kitűz magának egy újabb felszabadítási célt: a harmadik világ felszabadítása után újabb elnyomottakat keresett és talált a bevándorolókban, majd a szexuális kisebbségekben. A társadalmi forradalom a ’70-es években átalakult szexuális forradalommá, és ez ugyan még szemben állt a keleti marxizmussal, de összefogott vele a kereszténység ellen; bár a marxista gazdaságnak befellegzett, az ideológia többi része – a haszon, a pénz és a növekedés hajszolása – győzött, és egy Isten és erkölcs nélküli, fogyasztói társadalmat hozott létre, mely csak a jelenre irányul, mondanivalója a jövőről nincs, így ateista, család- és házasságellenes, materialista, haszonelvű és felsőbbrendűen moralizáló – vagyis hátat fordított az egykori baloldali céloknak.

Ezzel szemben a keresztények tudják, az ember tökéletlen, lehetőségei behatároltak, és azt is, hogy az emberi társadalmat nem lehet „csak úgy” átalakítani, megjavítani. Tehát mire Keleten legyőztük a marxizmust, Nyugaton győzött – foglalta össze nagyívű történelmi-ideológiai levezetését, majd hozzátette: 30 éve megtapasztaltuk, hogy a kommunizmus legyőzhető és képesek vagyunk ellenállni még a legerősebb nyomásnak is, és ez magabiztossá tesz bennünket. Bízzunk tehát abban, hogy most is sikerül legyőzni azt a Nyugatról érkező hatalmas ideológiai nyomást, amely Európa nemzeti sokszínűségének megszüntetését célozza, s amely nem az európai polgárok érdekeit, hanem magasabb gazdasági érdekeket szolgál, és ami épp emiatt immár nem esély, hanem veszély.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kiemelte: az egyház cselekvő szeretete és szociális gondoskodása másfajta, mint az államé. A mózesi törvényben említett három csoport – árvák, özvegyek és jövevények – Szent István törvényeiben is visszaköszön. A szeresd felebarátodat parancsa Mózesnél még a nemzeti szolidaritásra vonatkozott, Jézus tette univerzálissá. Alapja az úgynevezett teremtményi szolidaritás (szeresd felebarátodat, mert éppen olyan, mint te, azaz ő is Isten teremtménye, ugyanúgy megváltásra szorul és ugyanúgy fel lett ajánlva neki is a megváltás), amelynek koncentrikus körei vannak: elsősorban azokért vagyunk felelősek, akiket ránk bízott az Isten: család, közösség, nemzet, emberiség.

A szociális gondoskodás mindig az egyház tevékenységének alapvető része volt és a test és lélek egységén alapult, hiszen „a korgó gyomrú ember evangelizációja hiteltelen”. A szocialista állam megrendítette az egyházat és átvette tőle a szociális ellátásokat, de egészen más a kettő fókusza. Míg az egyházi gondoskodás célja a helyreállítás (kihozni a másikat a tehetetlenség állapotából, hogy újra aktív alakítója legyen saját életének, visszaadni elvesztett méltóságát, stb.), addig az állam célja a benne maradás (tanuljunk meg vele együtt élni, mert így mindig szüksége lesz a segítőre, stb.). Személyes példaként megemlítette a szülei által létrehozott Református Iszákosmentő Missziót, melynek „sikerrátája” 45%-os volt az állami 5%-al szemben.

Végül Máté evangéliumának 25. részét idézve (mit mondott Jézus az utolsó ítéletkor, a bárányok és kecskék megkülönböztetésével kapcsolatban) kijelentette: a keresztény hit legmagasabb szintje az önfelejtés, vagyis amikor a segítségnyújtásunk túlmutat önmagunkon. Az államtól visszakapott egyházi intézményekkel kapcsolatban (gyermekvédelmi intézmények, iskolák) felhívta a figyelmet arra, hogy tudni kell válaszolni arra a kérdésre: mi lesz ott bent az intézményekben, mit adnak azoknak a gyerekeknek. Végül röviden kitért arra, hogy az iskolákon túl az egyház foglalkozik gyermekjóléti intézményekkel, nevelőszülők és romák ügyével is.

A kávészünetet követő kerekasztal-beszélgetés négy kérdést járt körül: kinek milyen személyes, családi tapasztalata van azzal kapcsolatban, hogy otthonról hozzuk-e a kereszténységet, kerültek-e morálisan nehéz munka- és élethelyzetbe, és mit tettek, javasolnak tenni ilyenkor, hogyan ítélik meg a magyar közélet állapotát, és mi a megfelelő reakció arra, ha nem keresztények minősítenek keresztényeket. A beszélgetések felidézése meghaladja e beszámoló kereteit, így csak néhány különösen fontos gondolatot ragadtam ki:

A megtérés nem egy pillanat, hanem egy út. Én félúton vagyok az önzés és az életszentség között. (Földi-Kovács)

Az állandó megújulás kulcskérdés. (Velkey)

A családnak óriási szerepe van a gyerekek hitre nevelésében, de nem kizárólagos. (Vojcek)

A hit nem érdem, hanem állapot. A család mellett szükség van a tudatos választásra is. (Vágvölgyi)

A keresztény ember két világ polgára: a földié és a mennyországé. Hívő ember nem használhatja fel vallását arra, hogy kivonuljon a világból. (Márton Áront idézte Földi-Kovács)

Időnként szükséges karakteresen üzenni. Nem kell félni a szavainktól. (Vágvölgyi)

Az emberek közösségben betegszenek és gyógyulnak meg; vagyis ezek elsősorban nem a technológia és a tudomány fejlődésén múlnak. Az egészségügyhöz sokkal nagyon bátorsággal kellene fordulni, hiszen a sérült, beteg emberek érzékenyebbek, a legnyitottabbak a hitre is. Gyermekintenzívesként, intézményvezetőként és egészségpolitikusként is súlyos etikai és kulturális dilemmákkal szembesülve rájöttem: nincs jó válasz, csak pillanatnyi jelenlét és ima. (Velkey)

A méhen belüli magzati agyi működést és légzést kutattam Oxfordban, elsőként írtam le a poszt-abortusz szindrómát. Egy szellemet már kiengedtünk a palackból, nem kellene a másikat is. (Vojcek)

Az igazság nagy kérdéseit még a keresztények is hárítják; például még köztük sem 100%-osan egyértelmű az abortusz megítélése. A bűn törvénybe iktatásának következménye viszont a tömeges felmentés és tömeges elkárhozás. (Földi-Kovács)

Nem vagyok elég konzervatív, hogy pesszimista legyek. Az embereknek többféle létállapotuk van; ha összetörnek vagy betegek, akkor sokkal érzékenyebbek, jobban megszólíthatóak. (Velkey)

Istenfélőként optimista vagyok, de ha körülnézek, pesszimista vagyok: a gonosz 30 évvel előttünk jár. Amiért a mérleg mégis pozitív az az, hogy bízom abban, nem leszünk magunkra hagyva. (Vojcek)

Hívőként soha nem érezzük magunkat feljebbvalónak a másiknál. Európának lelki megtérésre, megújulásra van szüksége; küldetése az evangelizáció. A hívő embereknek is nagy szüksége van önvizsgálatra, bűnbánatra, élő Istenkapcsolatra, imára. Ne üljünk fel a konfliktuskereső erőknek, a permanens osztályharcnak – nehéz kihívás, de érdemes eszerint élni. (Földi-Kovács Andrea)

Harcolni, vitatkozni szükséges rossz; de a kereszténység lényege a szeretetszolgálat az elesettek felé. Mindemellett nagyon fontos a nyelvhasználat – a pontos és érthető megfogalmazás. (Velkey)

Mindnyájan tékozló fiúk vagyunk, csak más úton járunk: van, aki hazatér és van, aki elmegy. (Vojcek)

Mi magunk vagyunk az egyház; ha nehézségeink vannak, ha támadnak, föltekintünk a keresztre és megyünk tovább. Van olyan kritika, amit meg kell hallani és lereagálni, de van, amit ignorálni kell. Elvesztettünk három plusz egy szavunkat: szeretet, irgalom, kereszténység, házasság. (Vágvölgyi)

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

Fotók: Antal-Ferencz Ildikó

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk