Férfiak és a patriarchátus

Vajon megalapozott az, hogy nagyon sok rosszat lehet manapság hallani a „patriarchátusról”? Ezt teszik felelőssé a világban található legtöbb rosszért, ha nem egyenesen az összesért. Ha sikerülne megdönteni a patriarchátust és eltörölni a maradványait is, béke és prosperitás lenne a világban, mondják. De legyen bármilyen divatos is ezt ma hangoztatni, nem érdemes gondolkodás nélkül beállni az ítéletmondók sorába anélkül, hogy megvizsgálnánk, mi is az valójában, amiről beszélünk, mi az a patriarchátus.

Vizsgálódásunkhoz a régmúltba kell visszarepülnünk, a mai ember történetének a hajnalához. Fajunk, a homo sapiens úgy 50 ezer évvel ezelőtt terjedt el egy csapásra a Földön. Bár eleink rövidebb ideig éltek és alacsonyabbak voltak, mint mi, egy alapos fürdetést és egy jó borotválást követően nem sokban különböznének tőlünk, mai civilizált emberektől. Öltönybe bújtatva őket nagyon nehéz lenne megmondani, hogy ki 50 és ki 50 ezer éves.

Egy dologban eleink viszont nagyon különböztek tőlünk: a mai értelemben véve náluk nem létezett a család. Ennek az oka pedig az volt, hogy nem lehetett megállapítani az apaságot, a nők – a többi emlős fajhoz hasonlóan - ugyanis a tüzelési periódusban a törzs bármelyik tagjával párosodtak és így nem lehetett az apaságot teljes bizonyossággal megállapítani, csak az anyaságot. És ez így ment 40 ezer éven keresztül, élték eleink a maguk kőkorszaki életét, amikor is úgy 10 ezer évvel ezelőtt Kína, India és a mai Irak (a termékeny félhold) területén egy fantasztikus felfedezést tettek, a legnagyobbat az addigi emberiség történetében, ami soha nem látott társadalmi fejlődést és prosperitást eredményezett. Rájöttek ugyanis, hogy a férfiak jelentős energia-befektetésre és nagy áldozatok meghozatalára is hajlandóak, ha biztosak lehetnek abban, hogy az a gyerek, akivel a nő terhes és akit megszül, az övék. Ez persze – elsősorban a nőknél, de a társadalmi béke kedvéért később a férfiaknál is – a szexuális lehetőségek erőteljes korlátozását jelentette, aminek a megszegését keményen szankcionálták. Fajunk pedig alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz és a nők éves ciklusából eltűnt (illetve rejtetté vált még maguk előtt a nők előtt is) a tüzelési periódus, megkönnyítve/lehetővé téve ezzel a monogám hűségességet. A „veszteségért” cserébe viszont a fejlődés soha nem látott lendületet vett: megjelent a fémművesség, az állattenyésztés, a mezőgazdaság, az addigi vándorlás helyett létrejöttek az első állandó települések, falvak, városok. Létrejött a patriarchátus, azaz az a társadalmi szerveződés, amelyben az apa képviseli a legfelsőbb hatalmat a családban, klánban vagy törzsben, a származást apai ágon tartják nyilván és a gyerekek az apa nevét viselik és az ő családjába, klánjába vagy törzsébe tartoznak. Egyetlen kultúra sem jutott túl a kőkorszaki fejlettségi szinten, amelyikben nem zajlott le ez a „patriarchális fordulat”.

Minden nagy civilizáció (sumérok, babiloniak, egyiptomiak, asszírok, hellének, perzsák, hinduk, kínaiak, japánok, szasszanidák, arabok/mórok, rómaiak, teutonok, angolszászok és mai európai) felemelkedésekor megkövetelték a házasság előtti szüzességet és a házasságot követően a szigorú monogámiát, lényegében a válás lehetősége nélkül. Amíg egy civilizáció képes volt fenntartani a szigorú szabályokat, addig virágzott, amint viszont kitágultak a szexuális lehetőségek, lehanyatlott. Ezt az összefüggést állapította meg az angol Joseph Daniel Unwin etnológus, szociálantropológus, egyetemi tanár (Oxford, Cambridge) monumentális, Sex and Culture című, a teljesség igényével íródott művében.

Ma a patriarchátus felszámolása zajlik. A férfit kizárni igyekeznek a gyerekek sorsával kapcsolatos döntésből (pl. az abortuszról egyedül a nő dönt, a válások után majdnem mérlegelés nélkül a nőnél helyezik el a gyermekeket), a szexuális lehetőségek enyhén szólva ’kitágultak’, a válást nem szankcionálja semmi, már a társadalom rosszallása sem kíséri, a második-harmadik élettársi kapcsolatokban/házasságokban egyre több férfi neveli más férfi gyerekét, egyes felmérések szerint a gyerekek 10-30%-ának nem az a biológiai apja, aki annak hiszi magát. Sok (jogos) kritika éri ma a férfiakat, hogy nem hajlandóak elköteleződni, megállapodni és minden erejükkel, energiájukkal a család javáért fáradozni. De vajon csodálkozhatunk-e ezen?

Neo

Fotók: bnilesh via Foter.com / CC BY-NC-ND Jerzy Durczak (a.k.a." jurek d.") via Foter.com / CC BY-NC

Küldés
Hozzászólások (4)
  • ...

    Fenyokut

    2015. december 13 10:27
    Nem!
  • ...

    Fenyokut

    2015. december 13 10:32
    Nem! És ezzel nem azt akarom mondani, hogy jelen állapotunkat jonak, megfelelönek találom...A magyar miniszterelnök véleményét osztom, amikor azt állitom, hogy a tul sok liberaléizmus árt, és többet árt mint egyesek hinnék... Egyszerüen: nem tartjuk meg igéreteinket...EZ A TREND!
  • ...

    Kiss Tibi

    2015. december 14 08:01
    A probléma forrása csupán csak a súlyos személyiségzavarok, vagy azzal felvértezett emberi lények. Nemtudom megfigyeltétek-e mennyire kevés könyvet irnak a női pszichopatákról? Peter Vronsky is észrevételezi ezt a tényt, a női sorozatgyilkosokról irt könyvében. Pedig a báj és a jó szinészi képességek mind-mind alapvető jellemvonások, ahogy a kivetités is. A patriarchátus megbélyegzése meglehet pontosan egy kollektiv kivetités csupán, csakhogy elterelje a valódi problémáról a figyelmet, nevezetesen arról, meglehet hogy sokkal több nőnemű pszichopata van mint férfi, csak ők úgymond érintetlenek és éppen ezért sokkal vesélyesebbek. Ők nem látványos és véres pusztitással csinálják ki az áldozataikat, ezért az esetek többségében büntetlenül megússzák.
  • ...

    IpyApa

    2015. december 17 11:32
    Fontos ez a téma. Érdekelne, honnan vetted Neo az inforációkat, főleg az őskorban lezajlottakkal kapcsolatban? Én idáig úgy tudtam, hogy az őskorban hordaállati minta szerint éltek az emberek, vagyis hordákban éltek és a vezérnek (alfa hím) volt joga meghágni az összes nőt. Persze nem ástam még bele magam nagyon a témába, de érdekel. Ezért is kérdeztem, honnan lehet információhoz jutni. Más.: Nekem ez az úgymond "fantasztikus felfedezés", amiről írsz, némiképp sántít. Belegondoltam, h ősember vagyok, élek a hordámban és tök jól elvagyok anélkül, hogy tudnám melyik porontyot nemzettem én. Talán nem is vagyok tisztában azzal, hogy a nőből kijövő porontyok keletkezéséhez bármi közöm is lehet. De még, ha tudom is, h gyermek, nem jöhet létre az én közreműködésem nélkül, akkor sem értem, miért jelentene az nagyobb motivációs erőt számomra, ha tudnám melyik származik tőlem? Hiszen a gyerekeket az anyák gondozzák és az egész törzs v. horda védelmezi őket. Én meg, ha vezér vagyok, akkor meghághatom az összes nőstényt, ha meg nem, akkor teszem a dolgom az egész horda és ezáltal a saját javamra. Gondolom, akkoriban ez még nagyon kézzel foghatóan egybeesett. Az én logikám szerint inkább fordítva lehetett. Előbben letelepedtünk, elkezdtük a mezőgazdálkodást, a kézműveskedést... stb. és amikor elértük a bőségnek és jólétnek azt a fokát, amikor mér képesek voltunk felesleget termelni, anyagi javakat és társadalmi előnyöket szerezni, na akkor már talán nem volt mindegy, h ezeket kivel osztom meg, kire hagyományozom. Mivel a vezér és egyéb vezetők amúgy is mindig férfiak voltak, magától értetődően az új igényeim alapján kialakított kisközösségemnek, amit nevezzünk innentől kezdve családnak, én a férfi lettem a legfőbb ura. Innentől kezdve volt egy v. több nőm, akik biztosították a szex iránti vágyam kielégülését és ez valóban hozzásegített, h energiáim nagy részét a céljaimra tudjam fókuszálni. Ennek meg/fenn-tartásához, ahogy írtad, valóban abszolút mértékben korlátoznom és kontrollálnom kellett asszonyaim szexuális viselkedését. Azt is másképp gondolom, amit a fejlődésről írtál. Szerintem mindezt nem a fejlődésért – hiszen az már beindul – v agy a közjóért tettem, hanem saját önző igényeim, vágyaim kielégítéséért. Azért, hogy a lehető legnagyobb gazdagságot, társadalmi presztizst, befolyást, egyszóval hatalmat, érjek el és örökítsek az utódaimra. Ezért pedig elnyomtam, megaláztam, kisemmiztem, rabszolgámmá tettem – voltak olyan korok, amikor életéről és haláláról szabadon dönthettem – ha "kellett" megcsonkítottam v. rabként bezártam, halálom után élve elégettettem... nem sorolom tovább, mert rosszakat fogsz álmodni... a NŐt ! Mindezt megtettem, mert megtehettem, sőt még büszke is lehettem magamra, abban a közegben, amit ma úgy hívunk, hogy patriarchális társadalom. Persze, hiszen azt is én hoztam létre, úgy, h visszaéltem az erőfölényemmel. És szerintem ez a baj vele. És az, hogy még a mai nap is ebben élünk. Ez a legnagyobb baj vele!
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk